Politika

Az LMP is felfedezi a Székelyföldet

Az LMP országos választmánya következő ülését Csíkszeredában tartja meg, és a résztvevők találkozni akarnak az ottani magyar szervezetek mindegyikével – jelentette be Mile Lajos országgyűlési képviselő, a párt nemzetpolitikai munkacsoportjának hétfői szolnoki tanácskozását követő sajtótájékoztatón. „Székelyföldi látogatásunkon valamennyi formációval tárgyalni kívánunk, és ezzel arra az LMP szerint helytelen gyakorlatra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy Budapestről

Fidesz-reakció a román államfő Budapest rendreutasítását kilátásba helyező nyilatkozatára

A Fidesz szerint a tusnádfürdői nyári szabadegyetem 1990 óta mindig a magyar-román párbeszéd helyszíne volt, ahol a külhoni magyarság sorsáról mindig is higgadt, mértéktartó módon tudtak beszélni. Hidvéghi Balázs, a párt országgyűlési képviselője ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Traian Basescu államfő hétfőn a 11. Marosfői Nyári Egyetem megnyitóján azt mondta a „magyar politikai

Román-magyar huzaVona

Nyílt levelet írt Vona Gábor Jobbik-elnök a román politikusoknak, miután nemkívánatos személlyé nyilvánítását és kitoloncolását, valamint a Jobbik romániai betiltását kezdeményezte Bogdan Diaconu kormánypárti képviselő. „(…) szeretném, ha a közöttünk, magyarok és románok között lévő vita konstruktív és hasznos lenne. Az értelmetlen csapkodást, a felesleges provokálást és a tényeket figyelmen kívül hagyó sajtóüzengetést nem szeretem.


Nem lesz több Tusványos

A román államfő jövőre már nem engedi a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor megtartását, mert a magyarországi politikusok pofátlanokká váltak. Traian Basescu román államfő szerint „a magyarországi politikusok nagyon pofátlanokká váltak, valószínűleg a jövőben nem járulunk hozzá a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor megtartásához” – olvasható a maszo.ro hírportálon. „Az idei volt az utolsó év, amikor a

Borbély-Borbély vita: pro és kontra Neptun

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület szervezésében, a székelyföldi Borzonton zajló 9. EMI-táborban csütörtökön pódiumbeszélgetésen idézték fel a résztvevők, hogy 1993-ban az RMDSZ három politikusa – Borbély László, Frunda György és Tokay György – amerikai közvetítéssel, a tengerparti Neptun üdülőhelyen meghatalmazás nélkül ült le tárgyalni a román kormány képviselőivel kisebbségvédelmi kérdésekről. Borbély Zsolt Attila politológus,

Az RMDSZ támogatja a székelyek nagy menetelését

Az RMDSZ támogatja a Székely Nemzeti Tanács által október 27-re meghirdetett székely nagy menetelést -jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Kovács Péter elmondta, az utóbbi időszakban többször is egyeztettek az SZNT-vel és a Magyar Polgári Párttal (MPP) az októberi nagy menetelésről meg az RMDSZ által szeptember második felében szervezendő Hargita megyei tüntetésről, amelynek részleteit


Nagy székely menetelés októberben – 200 ezer embert várnak

A székelyek „nagy menetelését” hirdette meg az egységes, önálló, autonóm Székelyföldért október 27-ére a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Izsák Balázs , az SZNT elnöke egy csütörtök esti sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón elmondta, a terv szerint október 27-én, vasárnap a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el menetoszlopok a szomszédos települések

Antal: a magyarok elmehetnének innen, de Románia 20-30 év múlva szétesik magától

Románia 20-30 év múlva szétesik magától, ha a hatalmon lévő politikusok nem kezdenek a valós problémákkal foglalkozni, hanem inkább a magyar-veszélyre alapozva lesik a szavazatokat, jelentette ki a Sláger Rádió tudósítása szerint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A napokban Traian Băsescu államfő elutasította egy Hargita, Kovászna és Maros megyékből álló, magyar többségű közigazgatási régió létrehozását. „Az

Folyamatos a zaklatás székelyzászló-ügyben

A gyergyószéki önkormányzatoknál és intézményeknél a székely zászlót sérelmező, gyakori feljelentések miatt folyamatosak a zaklatások – jelentette ki Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere a borzonti 9. EMI-táborban. Szerinte a hatóságokat valószínűleg nem zavarná a zászló, de a feljelentők munkája nyomán kötelességük eljárni. Az MPP-s politikus szerint a helyi románság meg kell értse, hogy a Székelyföld autonómiája


A magyarság akaratát nem lehet csak úgy leseperni az asztalról

“Végre megjött az esze a kormánykoalíciónak és elátja, hogy regionalizálás erőltetése idén elhamarkodott döntés lett volna” – reagált Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke Crin Antonescu, a Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnökének azon tegnap esti nybilatkozatára, miszerint mind Románia területi felosztása, mind pedig az alkotmánymódosítás jövő évre halasztódik. Borbély hangsúlyozta, figyelembe véve azt, hogy a