Politika

Nem lesz semmi a regionalizálásból?

Többen ellenzik, mint támogatják a közigazgatási régiók megalakítását – derült ki az INSCOP közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelyet szerdán ismertetett az Adevărul című lap. Az április utolsó hetében, országos reprezentatív mintán végzett felmérés során a küszöbönálló alkotmánymódosítás témáiról kérdezték az emberek véleményét. A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) egyik fő érve az alaptörvény megváltoztatására az, hogy a

Sepsiszentgyörgy – Nemzetközi autonómia-tanácskozás kezdődött

Nemzetközi tanácskozás kezdődött az autonómiáról Sepsiszentgyörgyön. A május 10-éig tartó rendezvényen öt ország résztvevői értekeznek az Európában létező önrendelkezési formákkal kapcsolatos lehetőségekről, tapasztalatokról. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke házigazdaként köszöntötte a dél-tiroli, finnországi, felvidéki, törökországi és hazai résztvevőket. Elmondta, az EU 27 országából 11-ben működik a személyelvű, vagy a területi autonómia valamely formája. „Arra,

„Megmentik” a románok nemzeti eledelét?

A kormány „harcol azért”, hogy a miccset megmentse az Európai Bizottságtól, jelentette ki Victor Ponta kormányfői pénteken, Konstancán, hozzáfűzve, hogy „nincs semmi gond”. „Mi harcolunk, megmentjük a miccset. Tehát semmi gond, meg fogjuk menteni a miccset az Európai Bizottságtól” – jelentette ki Victor Ponta kormányfő pénteken, Konstancán, miután részt vett az ország hatodik, helikopterrel felszerelt


Kétszínűség: „Románia hatvan év alatt hatszor árulta el szövetségeseit”

Átlagban minden tíz évben egyszer. George Jonas, kanadai író szerint, ha lehet az egyes nemzetek erényeiről beszélni, úgymint a németek lelkiismeretes munka etikájáról, akkor lehet azok jellembeli hibáiról is beszélni. Jónás, negatív példaként, a világ összes államai közül, Romániának a szövetségesei iránti megbízhatatlan magatartását említi. 1. Románia a Balkán háborúk idején elárulta elsődleges szövetségesét Bulgáriát,

A Maros megyei RMDSZ-kerületek összefogásával fejezik be a segesvári Petőfi-szobrot

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének 18 kerülete összefogással támogatja a segesvári Petőfi-szobor felavatását – döntött a Kerületi Elnökök Konzultatív Tanácsa keddi ülésén. Az RMDSZ kerületek kiemelt rendezvényként anyagilag is támogatják a segesvári szervezetet az öt éve elkezdett projekt megvalósításában – derül ki a Maros megyei RMDSZ tájékoztatásából. Gáll Ernő, Segesvár-kerület elnöke elmondta, a szórványban élő

Szélsőségesek? Izsák Balázs visszaszólt Victor Pontának

A székelyföldi autonómiáról folytatott párbeszéd iránti hajlandóságot hiányolta Victor Ponta román miniszterelnöknek szerdán Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében elhangzott beszédével kapcsolatban Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. A szintén Strasbourgban tartózkodó székelyföldi politikus az MTI-nek telefonon úgy nyilatkozott, hogy sajnálkozva állapította meg, hogy a román kormányfő elkötelezettnek nevezte magát az európai értékek


Ponta: Együttműködünk a magyar kisebbség legitim képviselőivel

Elkötelezett a magyar kisebbség legitim képviselőivel való együttműködésre Victor Ponta román miniszterelnök, aki az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi ülésszakán szerdán arról is beszélt, hogy Románia mindig is igyekezett a kisebbségek védelmét és jogait a legmagasabb mérce szerint biztosítani. „Abszolúte elkötelezett vagyok, hogy a magyar kisebbség legitim képviselőivel a továbbiakban is együtt dolgozzunk, és abszolúte

Tőkés László: elfáradtam

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Tőkés Lászlót küldené további öt évre az Európai Parlamentbe (EP), a volt püspök azonban kijelentette, hogy fáradtnak érzi magát, és nem menne. A párt szombati kongresszusáról szóló beszámolójában több erdélyi magyar lap is beszámolt hétfői számában arról, hogy Tőkés László, az EMNP védnöke, EP-képviselő a kongresszus szünetében tartott sajtótájékoztatón kijelentette,

VÉLEMÉNY. Akkor lesz Băsescu NATO-főtitkár, amikor Becali római pápa

Az Államelnöki Hivatal cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a jövő év második felében Traian Băsescu kapná meg a NATO főtitkári tisztségét. Romániában egyetlen intézmény sem kért ilyesmit, olvashatjuk a dokumentumban. E hivatalos közleménynek annyi a hírértéke, mint annak a képzeletbelinek, mely azt állítaná: nem igaz, hogy megnyertük a lottó főnyereményét, erről csak álmodoztunk. Sokan