Politika

ÁLLÁSPONT a március 10-ére meghirdete​tt autonómia-​tüntetésse​l kapcsolatb​an

23 éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy az erdélyi magyar közösség tiltakozó megmozdulásainak nem az adott helyzetben megfogalmazott követeléseit érzékeli a többségi román közvélemény és politikum, hanem minden esetben erődemonstrációt látnak bennük, amelyre egyöntetű elzárkózással válaszol minden egyes politikai alakulat, hosszú időre lehetetlenné téve jogos követeléseink szövetségi rendszerek általi teljesítését. Az Ungureanu-kormány bukása óta felerősödött a

Marosvásárhely: Kiáltvány a környezetbarát városért!

Évek óta véget nem érő vitát vált ki a környezetvédő szervezetek és a városvezetés között a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal fakivágási és metszési programja. Az idén is az előző években tapasztalt módszer szerint fogtak hozzá a munkálatoknak. Mi több az idei fakivágási program 26. pontjában minden olyan fát kivágnának, amely az útkereszteződésektől 20-30 méterre találhatóak, a

A regionalizmusról egyeztet Borbély László és Kelemen Atilla a Maros megyei politikusokkal

A Maros megyei 2013-as prioritások, illetve a regionalizmus lesz a fő témája annak a szerdai találkozónak, amelyet a megyei RMDSZ nevében Borbély László és Kelemen Atilla képviselők kezdeményeztek a helyi politikai alakultatok képviselőivel, a szenátorokkal, a megyei tanács és a prefektúra vezetőivel, illetve a municípiumok és a városok polgármestereivel. „Ami Románia területi-közigazgatási felosztását illeti, a


Tüntetést szervez a Jobbik Victor Ponta budapesti látogatásának idejére

Tüntetést szervez a Jobbik Victor Ponta szombati budapesti látogatásának idejére – közölte Novák Előd, a párt alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón. A politikus azt mondta: gyalázat, hogy az MSZP országértékelő rendezvényének vendége a román kormányfő lesz. Victor Pontát sovinisztának, magyarellenesnek nevezte, és úgy fogalmazott: hazaárulásnak tartja, hogy az MSZP egy nappal a marosvásárhelyi székely autonómiatüntetés előtt vendégül

Aggodalmak a székely autonómiatüntetés előtt

Székelyföldi vélemények szerint fennáll a veszélye, hogy a kellő tömeg hiányában a kívánttal ellentétes eredményt ér el a Marosvásárhelyre szervezett autonómiatüntetés. Hargita megyében az önkormányzatok többsége nem szervezkedik március 10-ére, a marosvásárhelyi székely autonómia-tüntetés időpontjára. Bíró László, Csíkmadaras polgármestere – akit nemrégiben megbírságoltak, mert a helyi hivatalra kitűzte a magyar zászlót – a Határok nélkül

Jogukban áll használni… RMDSZ állásfoglalás született a zászló-ügyben

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három regionális önkormányzati tanácsának a hét végén tartott együttes ülése nyilatkozatban foglalt állást az anyanyelvhasználat és a székely zászló ügyében – közölte vasárnapi hírlevelében az RMDSZ. Az anyanyelvhasználattal kapcsolatos állásfoglalásában az RMDSZ testületei nyomatékosították, a magyar nyelv használatát a közigazgatási törvény szavatolja azoknak a területi egységeknek az önkormányzataiban, amelyekben


Román külügyminiszter az etnikai autonómiáról, Martonyi János bukaresti látogatása előtt

A sajtón keresztül való üzengetés helyett diplomáciai keretek közé kell visszaterelni a vitás magyar-román kérdések rendezését Titus Corlatean szerint. A román külügyminiszter szerint Martonyi János bukaresti látogatása jó alkalom lesz a párbeszédre. A magyar-román kapcsolatok vitás kérdéseit diplomáciai keretek közé kell terelni, mert a sajtón keresztül való üzengetés és a tüntetések nem oldanak meg semmit

Sürgősen kórházba szállították Corneliu Vadim Tudort

Kórházba szállították a Nagy-Románia Párt vezérét, Corneliu Vadim Tudort, pénteken éjjel, miután leesett a vérnyomása. A politikus intenzív terápiára került, már túl van a nehezén, jobban érzi magát, idézte az Evenimentul zilei című lap az európai parlamenti képviselő egyik közeli ismerősét. mediatica

Régióátszervezés – mi szól az RMDSZ javaslata mellett?

A jelenlegi régiók átalakítása jelenti az RMDSZ számára az egyetlen elfogadható megoldást az ország tervezett közigazgatási átszervezése kapcsán. A magyar érdekvédelmi szervezet azonban ellenzi, hogy az új régióknak jogköröket adjanak át a megyék, mivel – úgy vélik – egy újabb közigazgatási szint tovább növelné a bürokráciát. Amennyiben viszont ez elkerülhetetlen, nem szabad a kisebbségek számára


Még ilyet! Egy véleményen Dorin Florea és az RMDSZ

Marosvásárhely polgármestere arra kéri a magyarokat, hogy ne vegyenek részt a március 10-re meghirdetett autonómiatüntetésen. Dorin Florea ezt a kérést a Facebook-oldalán fogalmazta meg szerdán. „Ne hagyjátok magatokat manipulálni, ne essetek a provokációk csapdájába. A székelyek, a románok és magyarok jóléte, Székelyföld földrajzi régióként történő elismerése a legnagyobb mértékben a helyi gazdaság fejlettségén, az európai