Az RMDSZ Valentin Bretfeleanhoz: távozzon! október 29, 2015 12:27 Szerző mediatica Politika Az RMDSZ lemondásra szólította fel Valentin Bretfelean marosvásárhelyi rendőrparancsnokot. A magyar érdekvédelmi szövetség helyi szervezete, valamint önkormányzati frakciója a helyi rendőrség vezetőjének haladéktalan távozását követeli, miután múlt hét végén, a székelyföldi románok marosvásárhelyi találkozóján azt mondta: soha nem fogja megengedni, hogy a városban kitegyék a kétnyelvű utcanévtáblákat, vagy azt, hogy „Paul Chinezut elmagyarosítsák Kinizsi Pálnak“. …
Novemberben érkezik Romániába az első 300 menedékkérő október 29, 2015 12:20 Szerző mediatica Politika November végére várják a romániai táborokba az első 300 menedékkérőt, akiket a hatóságok a kötelező uniós kvóták alapján vesznek át Olaszországtól – közölte csütörtöki számában az Adevarul című lap, Leonard Orban elnöki tanácsadót, Románia migránsügyi kapcsolattartóját idézve. Orbant – Klaus Johannis államfő európai ügyekért felelős tanácsadóját – a vasárnapi csúcsértekezleten hozott uniós döntés értelmében nevezték …
Külföldről beömlő szavazatok torzítják 2016-ban a székelyföldi választások eredményét! október 29, 2015 10:39 Szerző mediatica Politika Egyelőre csak a jövő évi parlamenti voksoláson tennék lehetővé Romániában a levélben való voksolást, és annak tapasztalata alapján terjesztenék ki a jogszabályt más típusú választásokra: ebben a formában véglegesítette a választási reformot kidolgozó parlamenti különbizottság a levelezéses szavazás tervezetét, amely a külföldön élő román állampolgárokra vonatkozik. A szenátusban már megszavazott változathoz képest törölték a tervezetből …
Affér: válaszolt a Reggeli Újság főszerkesztője Tőkés László EP-képviselő sajtóközleményére október 21, 2015 14:23 Szerző mediatica Politika Válaszolt a Reggeli Újság arra a sajtóközleményre, amelyet Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája jegyzett, és amelyet mi is közöltünk. A Borsi Balázs főszerkesztő által aláírt írás a Reggeli Újság Vélemény-rovatában jelent meg. A főszerkesztő azzal a kéréssel fordult lapunkhoz, hogy tegyük közzé a válaszukat is, amelynek az alábbiakban eleget teszünk. Célponttá váltunk Közleményt adott ki hétfőn …
Iliescut is utoléri a végzete október 21, 2015 12:46 Szerző mediatica Politika Beidézte Ion Iliescu volt román államfőt és Virgil Magureanut, az 1990-ben alakult Román Hírszerző Szolgálat első igazgatóját szerdán a román legfőbb ügyészség; médiaértesülések szerint mindkettőjüket emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják meg az 1990. júniusi úgynevezett „bányászjárás” ügyében. A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények – emberiesség elleni bűntettek és …
Megvizsgálják a nyelvi háttér szerepét az iskolai teljesítmény alakulásában október 21, 2015 11:34 Szerző mediatica Politika Megvizsgálják a nyelvi háttér szerepét az iskolai teljesítmény alakulásában – ezt tekinti jövőre elsődleges céljának a Kós Károly Akadémia. Az RMDSZ mellett működő szervezet 2016-ra vonatkozó tervét Kovács Péter ügyvezető elnök ismertette a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központ Madridban tartott közgyűlésén. Emlékeztetett: a Kós Károly Alapítvány feladata a magyar közösség helyzetével kapcsolatos kutatásokat végezni, illetőleg …
Minket kérdeznek kettős állampolgárság-ügyben a Dél-Tirolban élő németek október 21, 2015 11:14 Szerző mediatica Politika Konferenciát rendeztek a kettős állampolgárságról Dél-Tirolban, az ott élő német közösség ugyanis szeretné megszerezni az osztrák állampolgárságot, s igyekeztek a közvéleményt minél szélesebb körben tájékoztatni ennek pozitív hatásairól. A rendezvényen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is képviseltette magát Fancsali Ernő révén, közölte szerkesztőségünkkel a szervezet sajtóirodája. A Dél-Tirol fővárosában, Bozenben (olasz nevén: Bolzanóban) tartott konferencián …
Jóváhagyták a Magyar anyanyelvi kommunikáció tankönyvének kiadását október 20, 2015 11:26 Szerző mediatica Politika Jelentős előrelépés történt tankönyv-ügyben, ugyanis hétfőn, október 19-én aláírták a Kisebbségi Oktatásért felelős Államtitkárságon azt a miniszteri határozatot, amely a második osztályosok, hiánypótló Magyar anyanyelvi kommunikáció tankönyv kiadását hagyja jóvá. A kiadó rövid időn belül teljesítheti a megyei tanfelügyelőségek által benyújtott rendeléseket, ugyanis az említett tankönyv a minisztérium által hivatalosan jóváhagyott tankönyvjegyzékbe is bekerül. A …
Affér: megszakad Tőkés László és a Reggeli Újság együttműködése október 20, 2015 11:14 Szerző mediatica Politika Sajtóközleményt tett közzé Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája, amelyben arról írnak: mivel a Nagyváradon megjelenő Reggeli Újság „nem képes az EP-képviselőhöz, munkatársaihoz és sajtóirodánkhoz való tisztességes viszonyulásra”, ezért „a továbbiakban nem számíthat az együttműködésünkre”. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott dokumentumot az alábbiakban olvashatják. Sajtóközlemény A román tulajdonban lévő, Nagyváradon megjelenő, Reggeli Újság címet viselő napilapban olyan cikkek jelentek …
Tőkés: Újabb támadássorozat az erdélyi magyar önrendelkezés ellen október 15, 2015 12:07 Szerző mediatica Politika Jó egy esztendővel ezelőtti európai parlamenti felszólalásában Tőkés László képviselő a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori vezetőjének, George Maiornak, valamint a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak (CSM) a magyar/székely autonómia tilalmára vonatkozó megnyilatkozásait tette szóvá. Rövid egy év után újabb támadássorozat zajlik az erdélyi magyar önrendelkezés ellen. Kolozsvár polgármestere, Emil Boc volt miniszterelnök az ún. etnikai autonómia …