Affér: válaszolt a Reggeli Újság főszerkesztője Tőkés László EP-képviselő sajtóközleményére október 21, 2015 14:23 Szerző mediatica Politika Válaszolt a Reggeli Újság arra a sajtóközleményre, amelyet Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája jegyzett, és amelyet mi is közöltünk. A Borsi Balázs főszerkesztő által aláírt írás a Reggeli Újság Vélemény-rovatában jelent meg. A főszerkesztő azzal a kéréssel fordult lapunkhoz, hogy tegyük közzé a válaszukat is, amelynek az alábbiakban eleget teszünk. Célponttá váltunk Közleményt adott ki hétfőn …
Iliescut is utoléri a végzete október 21, 2015 12:46 Szerző mediatica Politika Beidézte Ion Iliescu volt román államfőt és Virgil Magureanut, az 1990-ben alakult Román Hírszerző Szolgálat első igazgatóját szerdán a román legfőbb ügyészség; médiaértesülések szerint mindkettőjüket emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják meg az 1990. júniusi úgynevezett „bányászjárás” ügyében. A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények – emberiesség elleni bűntettek és …
Megvizsgálják a nyelvi háttér szerepét az iskolai teljesítmény alakulásában október 21, 2015 11:34 Szerző mediatica Politika Megvizsgálják a nyelvi háttér szerepét az iskolai teljesítmény alakulásában – ezt tekinti jövőre elsődleges céljának a Kós Károly Akadémia. Az RMDSZ mellett működő szervezet 2016-ra vonatkozó tervét Kovács Péter ügyvezető elnök ismertette a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központ Madridban tartott közgyűlésén. Emlékeztetett: a Kós Károly Alapítvány feladata a magyar közösség helyzetével kapcsolatos kutatásokat végezni, illetőleg …
Minket kérdeznek kettős állampolgárság-ügyben a Dél-Tirolban élő németek október 21, 2015 11:14 Szerző mediatica Politika Konferenciát rendeztek a kettős állampolgárságról Dél-Tirolban, az ott élő német közösség ugyanis szeretné megszerezni az osztrák állampolgárságot, s igyekeztek a közvéleményt minél szélesebb körben tájékoztatni ennek pozitív hatásairól. A rendezvényen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is képviseltette magát Fancsali Ernő révén, közölte szerkesztőségünkkel a szervezet sajtóirodája. A Dél-Tirol fővárosában, Bozenben (olasz nevén: Bolzanóban) tartott konferencián …
Jóváhagyták a Magyar anyanyelvi kommunikáció tankönyvének kiadását október 20, 2015 11:26 Szerző mediatica Politika Jelentős előrelépés történt tankönyv-ügyben, ugyanis hétfőn, október 19-én aláírták a Kisebbségi Oktatásért felelős Államtitkárságon azt a miniszteri határozatot, amely a második osztályosok, hiánypótló Magyar anyanyelvi kommunikáció tankönyv kiadását hagyja jóvá. A kiadó rövid időn belül teljesítheti a megyei tanfelügyelőségek által benyújtott rendeléseket, ugyanis az említett tankönyv a minisztérium által hivatalosan jóváhagyott tankönyvjegyzékbe is bekerül. A …
Affér: megszakad Tőkés László és a Reggeli Újság együttműködése október 20, 2015 11:14 Szerző mediatica Politika Sajtóközleményt tett közzé Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája, amelyben arról írnak: mivel a Nagyváradon megjelenő Reggeli Újság „nem képes az EP-képviselőhöz, munkatársaihoz és sajtóirodánkhoz való tisztességes viszonyulásra”, ezért „a továbbiakban nem számíthat az együttműködésünkre”. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott dokumentumot az alábbiakban olvashatják. Sajtóközlemény A román tulajdonban lévő, Nagyváradon megjelenő, Reggeli Újság címet viselő napilapban olyan cikkek jelentek …
Tőkés: Újabb támadássorozat az erdélyi magyar önrendelkezés ellen október 15, 2015 12:07 Szerző mediatica Politika Jó egy esztendővel ezelőtti európai parlamenti felszólalásában Tőkés László képviselő a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori vezetőjének, George Maiornak, valamint a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak (CSM) a magyar/székely autonómia tilalmára vonatkozó megnyilatkozásait tette szóvá. Rövid egy év után újabb támadássorozat zajlik az erdélyi magyar önrendelkezés ellen. Kolozsvár polgármestere, Emil Boc volt miniszterelnök az ún. etnikai autonómia …
RMDSZ: 7-1 helyett 1-1 október 15, 2015 11:30 Szerző mediatica Politika RMDSZ-kezdeményezésre egyszerűsítették az alkalmazások módszertanát a közigazgatásban, valamint szigorították a családon belüli erőszak áldozatainak védelmére vonatkozó törvényt. Szerdai sajtótájékoztatóján Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-es képviselő a Szövetség által kezdeményezett két törvénymódosító javaslat elfogadásáról tájékoztatta a sajtó képviselőit. A 2009-ben kiadott 34-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében a megüresedő közalkalmazotti helyeknek mindössze a 15%-át lehetett versenyvizsgára kiírni, …
Egyre intoleránsabbnak látják a háromszéki nők a székelyföldi magyarságot október 15, 2015 11:18 Szerző mediatica Politika Az elmúlt két évben Háromszéken a nők aktív szerepet töltöttek be a közösség szervezésben. Az RMDSZ országos és megyei vezetői mindezek megerősítéseként felkérték a háromszéki nőket a jövő évi választások alkalmával közéleti, politikai szerepvállalásra is. A háromszéki nőszervezet megalakulásának két éves évfordulója alkalmából szervezett küldöttgyűlést október 13-án, Kézdivásárhelyen. „Önzetlen, önálló, önjáró, öntörvényű, öntudatos” – jellemezte …
Winkler megmondja: az önrendelkezési jog több pénzt jelentene a régióknak október 15, 2015 10:51 Szerző mediatica Politika A régiók közötti szorosabb együttműködés jelentős javuláshoz vezethet a 2014-2020-as többéves pénzügyi keret forrásainak felhasználása tekintetében – nyilatkozta Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője október 14-én, szerdán, a Régiók Bizottságának nyíltnapja alkalmával szervezett vitafórumon, melynek címe: Nyitott testvér-régiók a kis- és középvállalkozások támogatására és a regionális fejlesztésre, európai alapokból finanszírozott projektek révén. A brüsszeli …