Politika

Önként jelentkezett a korrupcióellenes ügyészségen a román kormányfő

Önként jelentkezett kedden a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Victor Ponta román kormányfő, hogy egy dokumentumot csatoljon bűnvádi dossziéjához, amelyben okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel gyanúsítják az ügyészek. Ponta távozáskor elmondta: az Európai Unió Bíróságának egy szeptember 3-i határozatát hozta be a vádhatóságnak, amely szerinte egyértelműen bizonyítja, hogy a havi rendszerességgel fizetett átalánydíjas ügyvédi tanácsadást elvégzettnek

Orbán: Most lehetne viccelődni

Kedd hajnalban lépnek életbe a bevándorlással kapcsolatos szigorítások. Ezek várható hatásáról, a kialakult helyzetről, az osztrákokhoz fűződő viszonyról is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Tényeknek adott interjúban. „Most lehetne viccelődni, hogy most olyasmit tesznek az osztrákok, amiért megelőzően folyamatosan bírálták Magyarországot, de szerintem most nincs itt ennek az ideje” – így kezdődik a nyilatkozat, amelyet

Meghalt Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt alapítója

Meghalt Corneliu Vadim Tudor román politikus, a populistának és idegengyűlölőnek tartott Nagy Románia Párt (PRM) alapító elnöke. A szívelégtelenségben szenvedő politikust 65 éves korában, hétfőn érte a halál. A volt kommunista diktátor, Nicolae Ceausescu egyik „udvari költőjeként” ismert Vadim Tudor 1990-ben a Romania Mare (Nagy Románia) hetilap főszerkesztőjeként nacionalista kirohanásokkal és az újjáalakult történelmi pártok


Vadim kórházban, súlyos az állapota

Nagyon súlyos állapotban vitték kórházba hétfőn Corneliu Vadim Tudort. A szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt elnökét akut tüdőödémával utalták be, kevéssel utána infarktusa volt. Jelenleg a fővárosi Katonai Kórház Szív- és Érrendszeri Sürgősségi Klinikáján ápolják. Vadim Tudornak hosszabb ideje szívproblémái vannak, cukorbeteg is. mediatica

Szeptember 15-én 0 órakor új időszámítás kezdődik a migránsügy kezelésében

Magyarországon a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a Belügyminisztérium a kormánynak, a kabinet jövő keddi ülésén dönt erről – mondta Lázár János szokásos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy mégsem lesznek Szerbia felé nyitott tranzitzónák Magyarország területén. Lázár János bejelentette: a kormány a befogadóállomási kapacitás bővítését tervezi a

Nagy sokk lesz a menekülteknek Orbán új időszámítása

Jövő keddtől teljesen máshogy állnak majd a hatóságok a menekültekhez. Aki illegálisan belép, előállítják, börtönbe viszik és gyorsan kiutasítják az országból. Aki pedig legálisan menedékkérelmet nyújt be, Magyarország területére sem léphet, és pár óra alatt visszafordítják Szerbiába. A kormány a következő hetekben oszlatásos tömegjelenetekre is készül, de Orbánék tervei szerint csak így lesz viszonylagos nyugalom


Ponta: Románia jogokat is akar a kötelezettségek mellé

Románia szolidaritást vállal európai uniós partnereivel a bevándorlók problémájának kezelésében, de az egyenlő kötelezettségek mellett egyenlő jogokra is igényt tart – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök hétfőn. Most látszik, „milyen igazságtalanság érte Romániát”, amikor nem vették fel a schengeni övezetbe, hiszen most azon országok követelnek leghangosabban szolidaritást Romániától a bevándorlók ügyében, amelyek megakadályozták csatlakozását a belső

Kisebbségvédelmi monitoring-rendszert szorgalmaz az RMDSZ politikusa

Kisebbségvédelmi monitoring-rendszer bevezetését kérte a román kormánytól Borbély László, a bukaresti képviselőház külügyi bizottságának elnöke azon a pódiumbeszélgetésen, amelyet a román kisebbségvédelmi modellről rendeztek a diplomácia éves értekezletén – derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteki hírleveléből. Az RMDSZ politikusa elismerte, hogy Románia magas standardokat vállalt a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozóan, ugyanakkor azok

Basescu markánsan elutasító a migránsok befogadásával kapcsolatosan

Traian Basescu volt államfő szerint Romániának el kell utasítania a migránsok átvételét más uniós országoktól, mert nem lesz képes integrálni őket, ahogy a „romákat sem tudta integrálni annyi évtizeden keresztül” – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség a volt elnök egy televíziós interjúját idézve. A volt államfő szerint semmi sem kötelezi Romániát bevándorlók befogadására, azt pedig,


Elkezdődött a NATO bukaresti hadosztályparancsnokságának kialakítása

A román főváros legnagyobb szárazföldi hadosztálya hétfőtől a NATO Délkeleti Nemzetközi Hadosztályaként folytatja tevékenységét, amelynek irányítását egy boszniai és afganisztáni békemissziókban edződött katona, Ovidiu-Liviu Uifaleanu dandártábornok vette át. Ezzel elkezdődött a NATO bukaresti hadosztály-parancsnokságának kialakítása. Az Észak-atlanti Szövetség az ukrajnai válságra reagálva tavalyi, walesi csúcsértekezletén döntött keleti szárnya megerősítéséről: ennek keretében Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban és