Politika

Román lap: „ellenzékbe küldheti“ Pontát a kémfőnökről rendezendő szavazás

„Ellenzékbe küldheti” Victor Ponta miniszterelnököt a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőjének beiktatásáról rendezendő parlamenti szavazás, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) legnagyobb koalíciós partnere, a Gabriel Oprea ideiglenes kormányfő vezette Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) bejelentette, hogy támogatja a jobboldali államfő jelöltjét – írta pénteki számában az Advarul című liberális lap. Az elnöki hivatal szerdán jelentette

RMDSZ-képviselő: az új választási törvénnyel sem juthat be két magyar párt a bukaresti parlamentbe

Az új választási törvény sem teszi lehetővé, hogy két magyar párt jusson képviselethez a román parlamentben – szögezte le az MTI-nek Márton Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezető-helyettese. A román képviselőház szerdán megszavazta a szenátusban már elfogadott parlamenti választási törvényt. Ezzel a jogszabállyal Románia visszatér a 2008 előtt alkalmazott megyei pártlistás arányos

A képviselőház megszavazta a 19 százalékos áfát tartalmazó adótörvényt

A román képviselőház megszavazta szerdán a kormány által beterjesztett adótörvényt, amely szerint január 1-jével 19 százalékra csökken az áfa a jelenlegi 24 százalékról. A jogszabályt 306 képviselő támogatta, ketten ellene voksoltak, egy képviselő tartózkodott. Hatályba lépéséhez még az államelnöknek kell aláírnia a törvényt. Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter elmondta, hogy az adócsökkentések következtében 12 milliárd lejjel


A kötelező menekültkvóták bevezetése ellen tüntetett Bukarestben az Új Jobboldal

Az Új Jobboldal nevű román szélsőjobboldali szervezet mintegy ötven szimpatizánsa tüntetett csütörtökön az Európai Bizottság bukaresti kirendeltségének épülete előtt a kötelező európai uniós menekültkvóták bevezetése ellen tiltakozva – közölte az Adevarul hírportál. A demonstrálók azt kérték az EU állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozóján Romániát képviselő Klaus Iohannis államfőtől, hogy sorakozzon fel a többi közép- és

Román külügy: a korrupció elleni harc nincs tekintettel az etnikumra

A román igazságszolgáltatás reformja és a korrupció elleni harc nincs tekintettel az állampolgárok etnikai vagy felekezeti hovatartozására, eredményeit pedig európai szinten is elismerik – jelentette ki a bukaresti külügyminisztérium csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentéseire reagálva. A román külügyi tárcát a Mediafax hírügynökség reagáltatta arra, hogy Lázár János az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt kedden

Kilendítené a holtpontról az elakadt ingatlan-kártérítéseket a román kormány

A kommunizmus idején államosított ingatlanokért járó, elakadt kártérítéseket próbálja kilendíteni a holtpontról egy szerdán elfogadott sürgősségi rendelettel a román kormány. A rendelet a hiányos kártérítési dokumentációk esetében segíti a döntéshozatalt azzal, hogy a hiányzó információkat „vélelmezett” adatokkal pótoltja. A kormány közleménye szerint a 2013-as jogorvoslati törvény elfogadása óta átvizsgált hatezer kártérítési igény közül négyezer amiatt


Betiltotta a legionárius és vasgárdista jelképek használatát a román parlament

A képviselőház egy szerdán elfogadott törvénymódosítással betiltotta a legionárius és vasgárdista jelképek használatát. Három liberális törvényhozó terjesztett be törvénymódosítást a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló 2002/31-es sürgősségi kormányrendelethez, amelynek értelmében Romániában tilos háborús bűnösök emlékét ápolni. A módosított rendelet megállapítja, hogy a román legionárius mozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül, amely 1927

Illegális bevándorlás – Kormányszóvivő: Magyarország minden előírást betart

Magyarország minden rá vonatkozó előírást betart és betartat azokkal, akik illegálisan érkeznek ide, most ennek negatív hatásaival szembesülhet – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában. Kovács Zoltán kifejtette: nincs szó arról, hogy Magyarország bármilyen uniós jogszabálynak ne igyekezne eleget tenni, de az a helyzet állt elő, hogy a kapacitásait kimerítette, és

Orbán: Erdélyben a kommunizmus legsötétebb időszakát idézve indítottak hadjáratot a magyar reformátusok ellen

A magyar reformátusok ismerik a Kárpát-medencei magyarság megmaradásához és megtartásához vezető utat – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten. A miniszterelnök a Generális Konvent fővárosi találkozója alkalmából, a Kálvin téri református templomban tartott szerda esti istentiszteleten azt mondta: „az a feladat méretett ki ránk, hogy megtaláljuk az utat”, amely a magyarság megmaradásához és megtartásához vezet


Illegális bevándorlás – Jobbik: csak a határzár nem oldja meg a problémát

A Jobbik szerint a határzár, a kerítés felállítása a szerb határszakaszon önmagában nem oldja meg az illegális bevándorlás problémáját. Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője szerdán az M1 aktuális csatornán azt mondta, a Jobbik korábban már figyelmeztette a kormányt, hogy az ország nincs felkészülve egy menekülthullámra, de szerinte a kabinet „felismerni látszik” a problémát.