Kékfény

Frontálisan ütközött két kisteherautó

Viszonylag súlyos közúti baleset helyszíne volt kedden a sepsiszentgyörgyi József Attila utca. A város előpataki kijárata közelében két haszongépjármű nagyjából frontálisan ütközött, a két sofőrt könnyebb sérülésekkel kórházba kellett szállítani. A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közlése szerint kedden hajnalban riasztották őket és a közlekedésrendészetet. A helyszínre érkezve kiderült, hogy egy nyerges vontató, valamint egy kisteherautó ütközött.

Tízezer lejt lopott el egy férfi Marosszentgyörgyön!

Tízezer lejt lopott egy marosszentgyörgyi férfi az egyik helybeli cégtől. A 31 éves feltételezett elkövető kihasználta a gazdasági társaság alkalmazottjának figyelmetlenségét, és elemelte a pénzt tartalmazó táskát. A történteket azonban rögzítette a térfigyelő kamerarendszer, így a rendőrség hamar kiderítette, ki lehetett az elkövető. Gyorsan a nyomára is bukkantak, így szinte a teljes összeget sikerült visszaszerezniük

Rendőrségi tájékoztatás a marosvásárhelyi benzinkútnál kezdődött autós üldözésről

Fizetés nélkül távozott egy férfi egy marosvásárhelyi üzemanyagtöltő-állomásról, pénteken. Miután a benzinkúton szolgálatatot teljesítő alkalmazottak jelentették az esetet, a rendőrség a „feledékeny” vásárló nyomába eredt. A Dózsa György utcán elkapták a férfit, aki elismerte, hogy 100 lejjel adós maradt. Az egyenruhások visszavitték a helyszínre, ahol a férfi fizetett, és a hétfői rendőrségi jelentés szerint ki


Baleset Marosszentgyörgyön, a tetőn

Koccanás történt Marosszentgyörgyön, a tetőn, a körforgalom közelében, értesítette a Rádió Gagát egyik hallgatója. Az autósok türelmetlenek, mert nincsenek utak, nem működik a tömegközlekedés, nagyon stresszes feladat eljutni A pontból B pontba, tette hozzá az üzenet küldője. Képünk illusztráció Marosszentgyörgyön az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a balesetek száma. A község vezetője kezdeményezte a helységet átszelő

Kisbusz balesete, egy ember meghalt

Egy ember meghalt, tizenöten megsérültek, amikor román kisbusz és egy magyar személyautó ütközött össze szombat délután Pusztaszeren – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabó Szilvia elmondta, a nyomozás eddigi adatai szerint a sofőr szombaton egy mikrobusszal nem adta meg az elsőbbséget a tőle balról, a védett úton érkező személyautónak, és összeütköztek. Az

Zebrán gázolták halálra a gyalogost

Zebrán ütött el egy személyautó egy férfit Balatonlellén szombaton – közölte a rendőrség honlapján a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. Az elgázolt férfi a kórházban belehalt súlyos sérüléseibe.


Meglőtték: rendőr tette ártalmatlanná a késsel felfegyverzett férfit a washingtoni pályaudvaron

Meglőtt egy késsel felfegyverzett férfit egy szolgálaton kívüli rendőr szombat este a washingtoni belvárosi pályaudvar, a Union Station területén. Az incidensben, amely a metró és a vasúti pályák közötti mozgólépcsőn történt, a rendőr által leadott lövések következtében véletlenül egy nő is megsebesült a lábán. A történtek nyomán a pályaudvar egy részét lezárták. Az incidens okát

Újabb baleset, súlyosan megsérült az idős nő

Súlyosan megsérült egy 73 éves nő, aki tiltott helyen kelt át az úttesten, Mezőcsáváson, csütörtökön, reggel fél 8-kor, egy arra haladó, 53 éves, mezősámsondi autós pedig elgázolta, tájékoztatta szerkesztőségünket a Maros megyei rendőrség. Az első vizsgálati eredmények szerint a szerencsétlenség áldozata többször közlekedési rendszabály-sértést követett el, hiszen amellett, hogy nem kijelölt helyen igyekezett az út

Bukaresti tűzvész – Két hét alatt megduplázódott a halálos áldozatok száma

Az október 30-i bukaresti tűzvész óta eltelt két hétben több sérült halt meg, mint ahányan a tragédia éjszakáján azonnal életüket veszítették: pénteken további két sérült vesztette életét, és ezzel 55-re emelkedett a halálos áldozatok száma. A bukaresti Colectiv klubban október 30-án pusztított tűzvész: egy rockkoncerten használt tűzijáték pillanatok alatt lángra lobbantotta a terem gyúlékony anyagból


Vigyázat! Zsebtolvajok a marosvásárhelyi autóbuszokon!

Figyelemfelkeltő kampányt kezdeményezett a Maros megyei rendőrség, hogy visszaszorítsák a marosvásárhelyi tömegközlekedési eszközökön, valamint a megállókban történő zsebtolvajlások számát. A kampány november 12-e és 26-a között zajlik, megvalósításában a helyi és a megyei önkormányzat, valamint több helyi rádióadó is részt vállalt, áll az intézmény csütörtöki tájékoztatójában. A dokumentum szerint a zsebtolvajlásokat rendszerint nap közben követik