Színes

Magyar lány a világ második legszebbje – Miss World 2014

Második helyezést ért el Kulcsár Edina a Miss World 2014 londoni döntőjében, Miss Dél-Afrika, a 21 éves Rolene Strauss nyerte el a Miss World 2014 címet a szépségversenyen. A londoni Excel rendezvényközpontban megrendezett döntőn, amelyen 121 nemzet versenyzője vett részt, a harmadik helyet az Egyesült Államok képviselője, Elizabeth Safrit szerezte meg. MTI

Elindultak a BKV karácsonyi nosztalgiajáratai

Elindultak hétfőn a BKV karácsonyi nosztalgiajáratai, a fényvillamos, illetve egy szintén LED-ekkel díszített troli. A fényvillamost hatodik alkalommal indította el a BKV, az UV típusú, a ’60-as években gyártott nosztalgiajármű hétköznapokon a 2-es, hétvégén és ünnepnapokon a 19-es vonalon közlekedik, illetve december 22-én késő este a 14-es vonalon is lehet majd utazni vele. A járművet

Grumpy Cat túltesz Christiano Ronaldón

Hatvannégy millió fontot hozott gazdájának Grumpy Cat, az interneten elhíresült morcos macska. A házi kedvenc, valódi nevén Tardar Sauce, mindössze két év alatt juttatta gazdáját a tetemes összeghez, egyebek közt bestseller könyvek és egy film révén. Tulajdonosa, az arizonai Morristownban élő Tabatha Bundesen szerint macskája „megállíthatatlan”. Mint elmondta, alig néhány nappal az után, hogy kedvence


Vacsora Vilmossal és Katalinnal, 50 ezer dollárért

Ötvenezer dollárért vacsorázhat tizenöt meghívott – és gazdag – házaspár Vilmos herceggel, a brit trón várományosával és hitvesével, Katalin hercegnővel New Yorkban. A hercegi házaspár vasárnap rövid látogatásra indult az Egyesült Államokba. Vilmost hétfőn a Fehér Házban fogadja Barack Obama amerikai elnök, ám még ez előtt, New Yorkban a herceg és várandós neje zártkörű vacsorát


Perli a BBC-t és a rendőrséget Sir Cliff Richard

Perre készül a BBC és a rendőrség ellen Sir Cliff Richard, akit gyermekmolesztálás vádjával nemrég feljelentettek, és az angliai otthonában ezután elvégzett házkutatást a brit közszolgálati televízió élőben közvetítette. A 73 éves angol popveterán Berkshire megyei házát egy évtizedekkel ezelőtti szexuális visszaélés gyanúja miatt augusztusban kutatták át a rendőrök. A feljelentés szerint az incidens 1985-ben,

Több mint 400 macska egy helyen Budapesten

Több mint 400 cicát tekinthet meg a közönség a budapesti Lurdy Házban rendezett nemzetközi macskakiállításon november 22-én és 23-án. A macskákat a hagyományos bírálati rendszer mellett egy TICA-show keretében is pontozzák. A macskákat 10 bíró értékeli, akik között svéd, japán, belga, magyar, osztrák, német, angol, francia és holland nemzetiségű is van – közölte a szervező

Pierre Cardin váltott

Pierre Cardin divattervező átköltöztette a több mint hatvanéves munkásságát bemutató múzeumát a Párizs belvárosában található Marais negyedbe. A mintegy kétszáz ruharabot, kalapot, cipőt és ékszereket bemutató tárlat 2006 óta az elegáns párizsi külváros, Saint-Ouen múzeumában volt látható. Mostantól a párizsi zsidónegyed egyik kiállítóhellyé átalakított volt nyakkendőgyárában tekinthető meg. A 92 éves divattervező az átköltöztetéstől azt


„Bohócok, drónok, tigrisek, biztos, hogy minden rendben?“

Mégsem tigris a Párizstól negyven kilométerre keletre található Montévrain településen második napja keresett állat, hanem valamilyen más fajhoz tartozó macskaféle – közölték pénteken az illetékes hatóságok az állat nyomainak szakértői vizsgálatát követően. A friss lábnyomokat – amelyeket péntek reggel egy környékbeli benzinkútnál találtak – a francia nemzeti vadászati hivatal és a helyi állatkert szakértői is