10 milliós szülinapi bulit szervezett Timi Vajnának augusztus 2, 2014 8:37 Szerző mediatica Színes 10 millió forintos meglepetésbulit szerveztek Andy Vajna 70. születésnapjának megünneplésére. A filmipari kormánybiztos felesége, Vajna Timi a budavári Oroszlános udvart bérelte ki, ahová 100 fős vendégsereget invitált meg mit sem sejtő férje háta mögött. Azonban nem csupán a baráti körrel akart kedveskedni urának, gigantikus show-val is, ami miatt a helyszínt is alaposan átrendezték. Az ünnepelt …
Győzike nem emlékszik semmire? Ez állhat zavartságának hátterében augusztus 2, 2014 8:33 Szerző mediatica Színes Győzőt az addiktológiai rehabilitációs osztályon kezelték. Az itt végzett vizsgálatok nyugtatók és altatók káros használatát, bipoláris zavar tüneteit, valamint érzelmi funkciók és napi rutinfeladatok elvégzésének enyhe problémáját állapították meg. Vagyis Győzike véletlenül, vagy akár szándékosan, de gyógyszerekkel tömte magát tele, hogy megnyugodjon, de ez rosszul sült el. A showman – akit az Édes Életből kirúgtak, …
Cristofel könyörög exének, hogy fogadja vissza augusztus 2, 2014 8:28 Szerző mediatica Színes Hat hete bukott le VV Cristofel, hogy csalja párját, a neki biztos otthont, egzisztenciát és családot biztosító – bár 15 évvel idősebb – Kovács Gigit. A kubai suhanc azóta újra becsajozott, majd szakított, s most ismét Giginél próbálkozik. – Valóban találkoztunk, sőt újra elkezdett hívogatni is. Igaz, hogy próbálja magát visszakönyörögni hozzám, de gondolnom kell …
Hatoslottó – a nyerő számsor: 9, 10, 11, 12, 13… VIDEÓ. Nézze meg a húzást! július 31, 2014 21:10 Szerző mediatica Színes Németországban öt egymást követő számot húztak ki a hatoslottó legutóbbi sorsolásán. A játékon hárman is jól tippeltek, de a főnyereményt nem vitte el senki. A nyertes számsorozat a 9, 10, 11, 12, 13, 37 volt a szerda esti sorsoláson. A helyesen tippelők fejenként 263 ezer eurót zsebelnek be – közölte csütörtökön a német szerencsejáték-szervező társaság. …
Ez a szőke a legszexisebb politikusnő július 31, 2014 13:39 Szerző mediatica Színes Noha a szépség meglehetősen szubjektív dolog, kétségtelen, hogy a dél-szerbiai Cacak városka helyi önkormányzati képviselője figyelemreméltó külsővel rendelkezik. A 23 éves Maja Pavlovics csak nemrég keltett nemzetközi feltűnést, miután érmet nyert egy spanyolországi bikinis fitnesz-versenyen. A szőke hölgyet azonnal felkapták Szerbia és Nagy-Britannia lapjai, s a Metro újság máris kikiáltotta a világ legszexibb politikusának. Szerbiában …
Itt szül Ördög Nóra több százezerért július 31, 2014 13:35 Szerző mediatica Színes Kivételes luxust biztosító klinikán hozza világra kisfiát az RTL Klubtól botrányos módon távozott műsorvezető. A magánkórház recepciójára belépve halk zene fogadja az ügyfeleket, akiket a személyzet minden tagja udvariasan köszönt. A falakat a legdrágább burkolatok borítják, teljes a nyugalom. A megszokott kórházi ridegség helyett a beteg itt úgy érzi magát, mintha egy ötcsillagos szállodába érkezett …
VIDEÓ Együtt a Simpsons és a Family Guy, elkészült a közös epizód július 31, 2014 12:17 Szerző mediatica Színes A rajzfilmes hülyeség királya és császára együtt zúz Springfieldben: bomba vagy bukás lesz-e a Simpsons/Family Guy csúcstalálkozó? Figyelembe véve, hogy a Family Guy első ránézésre (de csak addig) mindenki számára A Simpson család kópiájának tűnt anno, illetve nem elfeledve, hogy a két legmeghatározóbb amerikai animációs sorozatról van szó (természetesen a South Park mellett – nekik …
Lányai társaságában mulatott Michelle Obama… Beyoncé koncertjén! július 30, 2014 19:29 Szerző mediatica Színes Az amerikai elnök családja nem nagyon szokott nyilvános helyeken mutatkozni, ám most a first lady a gyermekei kedvéért kivételt tett. A tinédzser Maliával és Sashával ropta a zenészpáros, Beyoncé és Jay-Z koncertjén. Bár próbáltak észrevétlenek maradni, nem sikerült. Egy tizenéves rajongó egy szelfit is lőtt, amelyen a háttérben látható Obama családja. ► Tovább
Férfi-e vagy nő? Mindegy: Semenya elveszi futótársnőjét július 30, 2014 19:23 Szerző mediatica Színes Azt ugyan továbbra sem tudni biztosan, hogy az olimpiai ezüstérmes futó, Caster Semenya férfi-e vagy nő, ám dél-afrikai lapjelentés szerint hamarosan összeházasodik barátnőjével. Már korábban több cikk jelent meg arról, hogy a 2009-es atlétikai világbajnokságon a 800 méteres síkfutásban arany-, majd 2011-ben ezüstérmes, a londoni olimpián pedig ugyanazon a távon második helyezett, huszonhárom éves középtávfutó …
Tengerparton nyaralnak a Forma-1-es pilóták július 30, 2014 19:21 Szerző mediatica Színes Már hagyomány, hogy a Magyar Nagydíj után nyári szünetre vonulnak az F1-es versenyzők. Nem véletlen, hogy a legtöbb pilótát elkíséri Budapestre a családja vagy a barátnője, a futam után ugyanis azonnal valamelyik tengerpart felé veszik az irányt. Mert miután hétvégéről hétvégére több órán át ötven fokban aszalódnak a versenyautó szűk ülésében, a végtelen hűs hullámokban …