Színes

Kulcsár Edina a legszebb magyar lány

Nagyszabású gála keretében derült ki vasárnap este a köztévé műsorán, ki a legszebb magyar lány. A Miss World hazai versenyét az M1 és a Duna World élőben közvetítette. A megmérettetésre több ezer lány jelentkezett, közülük választották ki azt a tizenhatot, akik bekerülhettek az élő show-ba. Kulcsár Edinát választották 2014 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen,

Szörfbaleset: Bódi Sylvi súlyosan megsérült

A lábát kellett összevarrni a csinos magyar modellnek. „A Shapers Fins modelljeként igen közeli kapcsolatba kerültem az egyik nagy hullámon a szkegjeimmel… Olyannyira, hogy egy helyi kórházban kötöttem ki, ahol pár öltéssel összevarrták a lábujjamat. Izgalmas kaland volt a sötétben a kis motorcsónakunkkal egy lámpa segítségével a zátonyokat kerülgetve eljutni egy helyi szigetre. Hogy a

Kérkedik Vajna Timi: mi itt nyaralunk!

Alig egy hónapja, hogy Andy Vajna a hírek szerint nyomatékosan arra kérte, sőt utasította a feleségét, hogy fejezze be a luxuséletükről árulkodó, a hétköznapi emberekben inkább indulatot kiváltó képek közzételét. Tény, hogy Timi korábban előszeretettel posztolt közösségi oldalaira olyan jellegű fotókat, amiket csak a legnagyobb hollywoodi sztárok, vagy az arab olajsejkek szoktak. Noha Timi rövid


„Hagyjátok Orbánt!” A Facebookra kitett, majd elrejtett üzenet története

Orbán Viktor fia, Gáspár védelmére kelt Tornóczky Anita. Az ügy pikantériája, hogy Anita az exminiszterelnök, Medgyessy Péter nevelt lánya. Annak a politikusnak, aki hivatali ideje alatt nem vallott azonos nézeteket Orbán Viktorral. Gáspárt az elmúlt napokban számos vád érte egy nyilvános szereplése miatt, és Anita ezt megelégelvén, a közösségi oldalán fakadt ki. – Gáspárt nem

Szült Ördög Nóra?

Péntekre volt kiírva Ördög Nóra, így könnyen lehet, hogy már életet is adott második gyermekének. A Bors információja szerint a fotós és tévés kisfia hasonló körülmények között jön a világra, mint kislányuk, Mici – a legnagyobb titokban, egy drága magánklinikán. ► Tovább

Pultosnak nézték Harsányit és Ganxstát

Néhány órára igazán izgalmas élményben lehetett része a Balaton Soundon fesztiválozóknak. Négy híresség vette át ugyanis az uralmat a pultban, és a legkülönfélébb gyümölcsökből és zöldségekből kevertek egyedi limonádékat. Miután elkészültek a hűsítő, ám a hangulatot forrósító italok, egy ajtókeretet dekoráltak ki a sztárok, amelybe utána a délután néhány vicces pillanatát megörökítő fotó is bekerült.


Saját vagyonát is elveszítheti a perben Ördög Nóra

Eldőlt: jogi úton folytatódik tovább a harc Ördög Nóra és az anyacsatornája között! Volt főnöke, az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter annyira megorrolt Nórára a történtek miatt, hogy az egész ügyet átadta a csatorna jogászainak. Kolosi szerint a történtek után nincs miről beszélniük. Kamarás Péter ügyvéd szerint csúnyán ráfázhat Nóra, ha beigazolódik, hogy felrúgta az

Nemesi címert csináltat magának a Zámbó család

Saját címere lesz a Zámbó családnak – ahogy az a Király családjának kijár. Míg a középkorban pecséteken, pajzsokon és a paloták falain díszelgett, addig a csepeli famíliában tetoválás lesz belőle. Zámbó Jimmyt már életében Királyként tisztelték rajongói, tragikus halála után pedig valóságos kultusz alakult ki a személye körül. Legidősebb fia, Krisztián örülne, ha a legendás

Jude Law sofőrjével jött össze Zimány Linda?

Noha árulkodó felvételek készültek Zimány Lindáról és Jude Law-ról, az igazi események a háttérben zajlottak. Linda valójában nem a világ­sztár oldalán, hanem annak sofőrje mellett találta meg a boldogságot. Kapcsolatuk minősége nem tisztázott, de a barátok beszámolói szerint a fiatalok közel érzik magukat egymáshoz. A 25 éves fiú egyébként annak köszönhetően került a filmes produkció


Rosszul lett Ördög Nóra

Nehezen viseli a munkahelyváltás miatti támadásokat Ördög Nóra. Mióta bejelentette: 13 év után abbahagyja a munkát az RTL Klubnál, hogy a TV2-n vezethessen műsort, naponta jelentek meg a felmondásának okait taglaló írások. Úgy tudni, az RTL Klub épületéből már ki is tiltották, személyes tárgyait pedig egyszerűen a kukába dobták. Egy ekkora stresszt bármelyik életerős nő