Színes

Kiderítették: fia lesz Ördög Nórának

Már csak pár hét van a szülésig, az RTL Klub legnépszerűbb képernyőse mégis titokban tudta tartani második babája nemét. Eddig. A Bors kiderítette: Ördög Nóri kisfiút hord a szíve alatt. Több mint két évig vártak Mici érkezésére, így nem meglepő, hogy a második baba fogantatását valóságos csodaként éli meg Ördög Nóra és Nánási Pál. A

Rátámadt a lelkész Szabó Zsófira

Megalázó élethelyzet egy nő számára, ha egy férfi kezet emelt rá. Egy dulakodás során ez esett meg Szabó Zsófival is – bár csak a Jóban Rosszban egyik részének forgatási napján. A történet szerint Bettit menekíteni szeretné Balázs – akit Száraz Dénes alakít –, ám a lány ellenáll, már nem hisz szerelmének. Hogyne, hiszen annyiszor becsapta

Horrorkörmöket visel Terecskei Rita

A minden vagányságra nyitott Terecskei Rita úgy döntött, kipróbálja, milyen műkörmöt viselni. Ám az extrém stílusú énekesnő esetében a klasszikus dizájn szóba sem jöhetett. Rita körmeire egy 3D koponya, fehér rózsák és agancsok kerültek. A különleges alkotást a Hannibal című horrorsorozat inspirálta, és egy olimpiai bajnok körömdíszítő valósította meg. – Ha már ugrunk, akkor csobbanjunk


Hazudnak kollégái Kiss Ramónának

Kiss Ramóna a Barátok közt stábjában a késés csúcstartója. A színésznő számára az elmúlt 12 év sem volt elegendő arra, hogy rászokjon a pontos érkezésre. A napi sorozat színészeinek első jelenetük előtt egy órával kell megjelenniük, hogy a sminkjük és a frizurájuk rendben legyen. Ám Rami erre valamiért képtelen. – Szerintem ez nálam egy betegség.

Hajdú egy világklasszissal szelfizett

A 2001-es Bajnokok Ligája-győztes Oliver Kahnnal posztolt közös képet a Facebookján Hajdú Péter. A fotó a jelek szerint egy reptéren készült, feltehetően valamelyik német nagyvárosban. A Bayern München és a német válogatott egykori kiválósága – sportnyelven szólva – ezúttal nem tudta hárítani a veszélyt, és jó képet vágott a szelfizéshez. Tovább…

Felszarvazott barátja összeverte VV Aureliót

Nehezen dolgozza fel a sikert VV Aurelio – legalábbis a Bors így értesült a VV 6 nyertesének baráti köréből. Az olasz származású „helikopterbajnoknak” nem a hirtelen jött milliókkal és földi ­javakkal gyűlik meg a baja: ­inkább az a probléma, hogy egyelőre az ösztönei által vezérelve élvezi az életet, és sokszor azt is elfelejti, ki ő


120 kilós könyvelőnő miatt hányt a cirkuszi krokodil

Súlyosan megsérült egy cirkuszi krokodil, amelyre ráesett egy 120 kilós könyvelő Murmanszk térségében, de már túl van a veszélyen – közölte szerdán a cirkusz igazgatója. Fegya, a kétméteres krokodil kedden egy mikrobusz hátsó részében utazott Szeveromorszkba egy előadásra, amikor egy éles kanyarban rázuhant a mellette ülő termetes asszonyság, a cirkusz könyvelője. A krokodil a sokktól

Rendőr ilyet még nem tett beteg apjáért

Saját máját ajánlotta fel fibrózisban szenvedő édesapjának az a szaúdi rendőr, akit valóságos hősként ünnepelnek az országban – írja az Emirates 247. Nawaf Al Kanani édesapja májrákos, és már olyan stádiumba került, hogy csak a májátültetés segíthetett rajta. Kiderült, fia megfelelő donor lenne, és ő egy percig sem gondolkozott. Májának 75 százalékát kellett odaadnia, de

Felesége megalázta,120 kilót fogyott a kövér férj

A Csillagok háborúja óriási zsírhegyre emlékeztető űrlényére, Jabbára emlékeztette a feleségét az 55 éves és több mint 200 kilós Alan Oates, ezért az asszony rendszeresen ezen a gúnynéven szólította. A brit férfi a gyorséttermek iránti szenvedélyének köszönhette a hízást, kedvencei a rántott dolgok, a sült krumpli, a zsíros kínai ételek és különböző ropogtatnivalók voltak. A


Dobszóval űzi el a felhőket Pataky Attila

Idén is megrendezik a Harley Davidson Fesztivált június 4-tôl Alsóörsön. A 15. évforduló alkalmából a magyar rocksztárok is fokozottan készülnek az eseményre. Az Edda frontembere, Pataky Attila azt is elárulta, miben mesterkedik. – Sámánként egy vízszertartást és tűzszertartást szeretnék csinálni, amivel az időjárásra hatok. Nem kiabálok el semmit, de mindent megteszek, hogy jó idő legyen.