A pénzügyminisztert is lesitteli a DNA?


A korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken kihallgatta Darius Valcov pénzügyminisztert. Az ügyészség nem közölt részleteket arról, hogy miért és milyen ügyben vitték be kihallgatni a minisztert. Ugyanakkor a román hírügynökségek tudni vélik, hogy Valcovot gyanúsítottként hallgatták ki, mégpedig olyan törvénytelen cselekményekkel kapcsolatban, amelyeket még tárcavezetői kinevezése előtt, Slatina város polgármestereként követett el.

Valcov, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja korábban két cikluson át vezette a Románia déli részén fekvő települést, ezt követően pedig szenátornak választották. A pénzügyi tárcát a decemberi kormányátalakítás során kapta meg. A minisztérium februárban jelentős adóemelést jelentett be. A korrupcióellenes hatóság az utóbbi hónapokban számos politikus ellen, valamint Victor Ponta kormányfő sógorával, egy prominens bíróval és a nagyváradi görög katolikus püspökkel szemben indított eljárást. Az ország 2012-ben megválasztott törvényhozóinak nagyjából hét százalékát ítélték el vagy vonták eljárás alá korrupció miatt. Tavaly a DNA rekordszámú magas rangú politikus, 9 törvényhozó és 12 volt vagy jelenlegi kormánytag ellen indított nyomozást. A szervezet tavaly minden korábbi rekordját megdöntötte: egy év alatt több mint 1000 vádlottat küldött bíróság elé, köztük 35 bírót és ügyészt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk