Autópályán Marosvásárhelyről Kolozsvárra és Nagyszebenbe is: ez a terv 2019-re


Idén kétszer annyi kilométernyi autópálya-szakaszt helyeznének forgalomba a hatóságok, mint tavaly, derül ki a Ziarul Financiar című gazdasági lap összeállításából: míg 2018-ban összesen 60 kilométernyi új sztrádát avattak, 2019-ben 118 km-en vágnának szalagot. Ebből 43 km a dél-erdélyi autópálya (A1) Lugos és Déva közötti szakaszán, 41 km a dél-erdélyi és észak-erdélyi sztrádát összekötő A10-esen, 34 km pedig az észak-erdélyi autópálya Radnót és Aranyosgyéres közötti szakaszán valósulna meg.

Ez azt jelenti, hogy Nagyszeben, Kolozsvár és Marosvásárhely között autópályán lehet majd autózni. A dél-erdélyi autópályán ugyanakkor idén sem lehet majd a magyar határig eljutni, egy 15 km-es szakasz elkészítésére ugyanis csak ebben az évben hirdetik meg a tendert.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk!