Az észak-koreaiak kitörő örömmel fogadták az atomkísérletet


Az észak-koreai lakosság “kitörő örömmel” fogadta az ország által végrehajtott harmadik kísérleti atomrobbantást a hivatalos phenjani médiumok szerdai beszámolói szerint. A KCNA állami hírügynökség “átlagembereket” kérdezett meg. Az állami tévé felvételein a sikeresnek minősített kísérlet bejelentésére az emberek ujjongtak és tapsoltak. “Minél többet gondolok rá, annál inkább úgy érzem, hogy nagyon boldog vagyok. Szeretném elmondani az egész világnak, hogy a válaszunk egyre határozottabb, sőt minden képzeletet felülmúló lesz ellenségeink gyűlöletével szemben” – jelentette ki a KCNA-nak nyilatkozva egy 39 éves vonatvezető Phenjanban. Kedden az észak-koreai védelmi minisztérium közleményben figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy “ha folyamatos ellenségeskedésével tovább bonyolítja a helyzetet, akkor nem lesz más választásunk, mint hogy végrehajtunk egy újabb, majd egy még újabb kísérletet”. Minden egyes rakétafelbocsátás, illetve kísérleti atomrobbantás után örömtüntetéseket rendeznek a phenjani utcákon, ám szakértők szerint nem lehet tudni, hogy ezek mennyire spontán megnyilvánulások. A nemzetközi közösségből tiltakozóhullámot váltott ki a legújabb nukleáris kísérlet. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szigorúan elítélte, hogy Észak-Korea a tiltó BT-határozatok ellenére végrehajtott egy újabb atomrobbantást, és a testület bejelentette, hogy büntetésül egy újabb határozatban “megfelelő intézkedéseket” hoz. Egy 62 éves tanár szintén a KCNA-nak nyilatkozva “nevetséges bohózatnak” nevezte a külföldi reakciókat, és “irgalmatlan megtorlást” követelt az Egyesült Államokkal szemben. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk