Koncert, buli! A Vörös téren és országszerte ünneplik a Krím félsziget Oroszországhoz csatlakozását


Még jóvá sem hagyta az orosz törvényhozás a Krím félsziget Oroszországhoz való csatlakozásáról aláírt szerződést, a moszkvai Vörös téren és országszerte már ünneplik az eseményt. Az “Együtt vagyunk” jelszó jegyében ünnepi koncerttel egybekötött megmozduláson felszólalt Vlagyimir Putyin orosz elnök. A hatóságok adatai szerint több mint 110 ezer ember gyűlt össze a Kreml fala mellett húzódó központi téren, ahol megjelent a krími parlament elnöke, a terület kormányának feje és Szevasztopol polgármestere is. Az orosz államfő kedden írta alá a krími vezetőkkel azt a Moszkvában “államközinek” nevezett megállapodást, amely szerint a – függetlenségét hétfőn egyoldalúan kikiáltott, független államként egyedült Oroszország által elismert – Krími Köztársaság és Szevasztopol városa keddtől az Oroszországi Föderációhoz tartozik. A megállapodást még az orosz törvényhozásnak is jóvá kell hagynia. A felsőház elnöke szerint erre a héten sor kerülhet. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk