Egyetlen ország ellenzi Románia schengeni csatlakozását – íme, melyik az, és miért


Egyetlen ország ellenzi Románia schengeni csatlakozását, és az maga Románia, azáltal, ahogyan a törvényalkotás zajlik, ahogyan a sürgősségi rendeleteket fogadják el, azt a látszatot keltve, hogy “nem igazán tudjuk, mit is akarunk valójában” – nyilatkozta hétfőn Klaus Iohannis államfő.

Az elnök kifejtette, az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizus tekintetében “az igazságszolgáltatás elvégezte a dolgát, ami azonban a parlamentet és a politikusokat illeti, még vannak tennivalók.”

“Azoknak a magas tisztséget betöltő politikusoknak a hozzáállása, akik megróják Brüsszelt, és szembeszállnak az Európai Unióval egyik-másik téma kapcsán, egyáltalán nem tesz jót nekünk. Sőt, éppen ellenkezőleg: megerősíti a tényt, hogy Romániában még mindig vannak olyan politikusok, akik nincsenek tisztában azzal, mit jelent a jogállam, nem tudják, melyek az Európai Unió alapvető értékei” – fogalmazott Iohannis az Európai út (Calea Europeană) portálnak adott interjúban.

Az elnök hozzátette, a 13-as kormányrendelet, illetve az Országos Hírközlési Hatóság vezetősége kinevezési módjával kapcsolatos rendelet ártott Románia megítélésének, akárcsak az, hogy néhány politikusnak még mindig vannak “negatív értelemben vett nacionalista kirohanásai”.

“Ők úgy ítélik meg, hogy az Európai Uniónak nincs beleszólása a mi belső ügyeinkbe. De akkor miért vagyunk az EU tagjai? Néhány hazai politikus ilyesfajta hozzáállása miatt húzódik el ennyire ez a folyamat” – mondta Iohannis.

Arra a kérdésre, amely azt firtatta, van-e esély arra, hogy 2019-ig megszűnjön az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizus, Iohannis úgy válaszolt, az e felé vezető úton halad az ország.

“A napokban az országba látogatott egy küldöttség, amely azt volt hivatott felmérni, milyen előrelépés történt ezen a téren, a tárgyalások azonban minden esetben azokhoz a tényezőkhöz vezetnek vissza, amelyekről az imént beszéltem” – nyilatkozta az elnök az interjúban.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk