Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték a HVIM erdélyi elnökét


A bukaresti táblabíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi elnökét, akit a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó ügyészség (DIICOT) az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésére, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással gyanúsít – jelentette szerdán a Mediafax hírügynökség. A döntés nem jogerős, a gyanúsított fellebbezhet ellene. A HVIM elnöke és rokonsága kézdivásárhelyi lakásaiban kedden tartottak házkutatást, este a gyanúsítottat Bukarestbe vitték, és több órán keresztül kihallgatták. Ezután döntött az ügyészség Szőcs Zoltán őrizetbe vételéről, majd kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Az ügyészség honlapján megjelent kedd esti közlemény szerint Szőcs Zoltán biztatta a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének a tagjait arra, hogy házilag készítsenek robbanószerkezetet, és azt robbantsák fel a december 1-jei román nemzeti ünnep alkalmából tartandó kézdivásárhelyi felvonuláson. A közlemény szerint Beke István, a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének december elején letartóztatott elnöke a “megcsináljuk” kijelentéssel válaszolt Szőcs felvetésére. Az ügyészség Szőcs Zoltánt a “Székelyföld nem Románia!” jelszó népszerűsítőjeként mutatja be, aki azt vallja, hogy a HVIM céljait “véráldozat nélkül nem lehet” elérni. A DIICOT állítása szerint, a lehallgatott október 10-i tanácskozáson Szőcs “feladatul szabta a HVIM kézdivásárhelyi sejtje tagjainak a házi készítésű robbanószerkezetek elhelyezését”. Három nappal a tanácskozás után Szőcs elhagyta Romániát, és csak december 20-án tért vissza az országba. Beke István december elsejei letartóztatása után azonban felvette a kapcsolatot a tanácskozás többi résztvevőjével, hogy egyeztesse velük a hatóságoknak mondandó változatot. A HVIM Erdély a közösségi oldalán közleményben tiltakozott tagjai meghurcolása ellen, és követelte, hogy az ügyészség hozza nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen tagjai az állítólagos merényletet eltervezték. “Joga van a román és székely közösségnek is megtudni, hogy milyen beszélgetések alapján hazudták nekik egy hónapon keresztül, hogy a vármegye egyes tagjai bombamerényletre készültek. Mi biztosak vagyunk az igazunkban és nyugodtan várjuk a felvételek nyilvánosságra hozatalát és a SRI (Román Hírszerző Szolgálat) pofára esését” – áll a közleményben. Az egyesület állítása szerint az ügyészség a Beke István előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indokló iratcsomóhoz sem csatolta azt a szakértői véleményt, amelyik azt igazolná, hogy Beke házilag robbanószerkezetet készített. “Bár a vizsgálatot elvégezték, semmilyen bizonyítékot nem tudtak benne felmutatni az állítólagos bombagyártásra. Annyira eredménytelen lett, hogy használhatatlan ebben a koncepciós ügyben” – áll a HVIM közleményében. A bukaresti táblabíróság december 1-jén harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, akit az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsított meg. A DIICOT azt állította, hogy a kézdivásárhelyi férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen. A 40 éves férfinél tartott házkutatások során azonban a hatóságok csak petárdákat találtak. Székelyföldön sokan megalapozatlannak tartották a hatóság fellépését: Kézdivásárhelyen heteken át esténként felvonulással tiltakoztak a koholtnak vélt vád ellen. Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is tüntettek Beke István mellett. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk