Növelték az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának pályázati keretét


Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala idén is meghirdeti pályázati kiírását, amelyre a nem-kormányzati és non-profit szervezetek részéről érkező, az etnikumok közötti interkulturális, valamint az intolerancia legyőzésére, megelőzésére irányuló pályázati projektekkel lehet jelentkezni. A programokra a Kormány által jóváhagyott keretösszeg a tavalyinál kétszázezer lejjel több, azaz 2.200.000 lej – tájékoztat az intézmény vezetője, Laczikó Enikő RMDSZ-es államtitkár. „Ugyanakkor két újítást is bevezettünk: a hagyományos kulturális és kisebbségi programok vissza nem térítendő támogatásának igénylése mellett pályázni lehet a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Főváros projekt keretén belül megvalósuló eseményekre is” – ismertette az államtitkár. Az előbbi keretében a következő irányelvekre épülő pályázatok nyerhetnek támogatást: a nemzeti kisebbségek nyelvének és jogainak ismerete és ismertetése különféle területeken; újító jellegű megoldások népszerűsítése az interkulturális oktatásban, kiemelten a roma közösségek oktatásba történő bevonására; a kultúra- és vallásközi párbeszéd terjesztése. Továbbá pályázni lehet azon projektekre is, amelyek a nemzeti kisebbségek anyagi és szellemi kulturális tulajdonának megismerését és értékesítését, a sajátos jellegű hagyományos mesterségek újjáélesztését, a hagyományos mesterségeket művelő vállalkozók képzését, a kisebbségek sajátos kifejezési formáinak népszerűsítését, a nemzeti kisebbségi fiatalok közösségi és közéleti tevékenységeit szorgalmazzák. „Az ifjúsági főváros keretében megvalósuló rendezvényeknek a következő témák egyikét kell érinteniük: a kisebbségek és az oktatás viszonya, a nemzeti kisebbségek történelme, kultúrája és hagyományai, a nemzeti kisebbségekhez tartozó kulturális örökségek, valamint a kisebbségi jogok” – mutatott rá Laczikó Enikő. 2015-ben az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának második pályázati kiírását csak abban az esetben hirdetik meg, amennyiben az első pályázati szesszió után a költségvetési keret ezt még lehetővé teszi. A tavaszi kiírás leadási határideje április 20., részletes információkat a www.dri.gov.ro honlapon, a Támogatási alap menüpontban találnak. rmdsz-tájékoztató

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk