Gareth Bale befejezte


Fotó: Gareth Bale.

Gareth Bale hétfőn bejelentette visszavonulását. A walesi labdarúgó mindössze 33 évesen döntött úgy, hogy szegre akasztja a csukát, és ezzel pontot tesz lenyűgöző pályafutására, amelynek része egyebek között öt Bajnokok Ligája-győzelem is a Real Madriddal.

“Alaposan megfontoltam és bejelentem, hogy azonnali hatállyal visszavonulok a klubcsapatomból és a nemzetközi futballból. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy megvalósíthattam álmomat, és annak a sportnak szentelhettem az életem, amelyet annyira szeretek” – nyilatkozta a walesi csapatkapitány.

A cardiffi születésű sztár klubkarrierje a Southamptontól a Tottenham Hotspurig és a Real Madridig vezetett, mielőtt Los Angelesbe költözött.

Walesszel kijutott a 2016-os és a 2020-as Európa-bajnokságra, valamint a katari világbajnokságra, amelyen Wales 1958 óta először szerepelt.

“A futball valóban életem legszebb pillanatait biztosította nekem. Tizenhét éves karrierem legjobb pillanataihoz hasonlót lehetetlen lesz újra megélnem, bármit is tartogasson életem következő fejezete” – tette hozzá Bale.

A Real Madriddal ötször nyert Bajnokok Ligáját (2014-ben, 2016-ban, 2017-ben, 2018-ban és 2022-ben), és háromszor spanyol bajnokságot (2017-ben, 2020-ban és 2022-ben).

A walesi válogatottban 111 alkalommal lépett pályára, és 40 gólt szerzett.

NEWS.RO

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk