Sakkvilágbajnoki párosmérkőzés – Negyedszer is döntetlen


Az előző háromhoz hasonlóan szerdán a negyedik parti is döntetlennel zárult az indiai Csennaiban zajló sakkvilágbajnoki döntőben a címvédő indiai Viswanathan Anand és a norvég kihívó, Magnus Carlsen között. Az első két, igen rövid játszma után ezúttal a harmadikhoz hasonlóan hatalmas küzdelem alakult ki a felek között. Ebben a sötét bábukat vezető Carlsen került kedvezőbb pozícióba, sőt gyalogelőnyre tett szert, de fölényét Anand precíz játéka miatt végül nem tudta érvényesíteni, így 64 lépés után remiben állapodott meg egymással a két nagymester – a döntő honlapja szerint. A maximum 12 partisra tervezett párharc során két-két forduló után egy-egy pihenőnap következik, az utolsó mérkőzést a tervek szerint november 26-án játsszák. Amennyiben addig egyik fél sem éri el a 6,5 pontot, azaz döntetlen az állás, négy rövidebb játékidejű, úgynevezett rapid összecsapásból álló rájátszás következik. A sakkvilágbajnoki párosmérkőzés összdíjazása 1,85 millió euró, ebből a győztes 1,1 milliót vihet haza. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk