Taggelt bejegyzések: liviu dragnea

Bomba! Liviu “Vasököl” Dragnea vezetési stílusa miatt “valaminek történnie kell!”

Jászvásár polgármestere elégedetlen azzal a móddal, ahogyan Liviu Dragnea vezeti a Szociáldemokrata Pártot (PSD). “Nem érvényes már a vasököllel való vezetés politikája” a demokrácia ezen szintjén – nyilatkozta vasárnap Mihai Chirica, a PSD Iaşi megyei elnöke, a Digi24 televízióban. Chirica szerint a PSD által végzett felmérés során az derült ki, hogy a 13-as rendeletet követő

Raed Arafat: “Azt állították, hogy kiszállítanak a csónakból”

Liviu Dragnea arról biztosította Raed Arafatot, hogy továbbra is őt akarja a Sürgősségi Esetek Országos Felügyelőségének élén látni – nyilatkozta egy televíziós műsorban a belügyminisztériumi államtitkár. “Csütörtökön volt egy telefonbeszélgetésem vele, miután megjelentek ezek a híresztelések és érdekes újságcikkek, amelyekben azt állították, hogy kiszállítanak a csónakból. Pont ellenkezőleg, telefonos beszélgetésünk alkalmával azt mondta, hogy szeretné

Nem román és nehezen kimondható nevű, női miniszterelnöke lehet Romániának

Bejelentette a Szociáldemokrata Párt, kit jelöl a miniszterelnöki tisztségre. Liviu Dragnea pártelnök szerdán, a Klaus Iohannis államfővel folytatott kormányalakítási tárgyalást követően azt mondta: “egy igazságtalan ítélet és egy teljesen alkotmányellenes törvény ellehetetlenítik, hogy magam töltsem be ezt a tisztséget”. Ezért a Szociáldemokrata Párt Sevil Shhaideht jelöli a miniszterelnöki tisztségre. AGERPRES


Kormányalakítás: Iohannis egyértelműsítette álláspontját a miniszterelnök-jelölt személyével kapcsolatosan

Klaus Iohannis államfő megerősítette kedden, hogy ragaszkodik októberben nyilvánosságra hozott feddhetetlenségi feltételeihez, miszerint Romániában nem fog kormányalakítási megbízást kapni elítélt vagy bűnvádi eljárás alatt álló politikus. A parlamenti választások után tartott első sajtóértekezletén Iohannis bejelentette, hogy a kormányalakítás előkészítése érdekében szerdára konzultációra hívja a parlamenti mandátumhoz jutott pártokat. Elsőként délelőtt 10 órától a szociáldemokratákkal találkozik

Állásfoglalásra készül az ombudsman, hogy tiltja-e a törvény vagy sem Liviu Dragnea miniszterelnöki jelölését

Állásfoglalásra készül az ombudsman annak kapcsán, hogy lehet-e vagy sem miniszterelnök Liviu Dragnea. A Nép Ügyvédje vizsgálja a 2001. évi 90-es számú törvényt, amely tételesen kimondja, hogy nem lehet tagja a kormánynak olyan személy, akit jogerősen elítéltek egy büntetőjogi eljárás során. Mint ismert, a Szociáldemokrata Párt elnöke választási csalás miatt vétkesnek találtatott, és emiatt két

Ezt kockáztatjuk, ha a PSD pártelnökét jelölik miniszterelnöknek

Amennyiben jogerősen elítélt személy fogja kormányozni az országot, Romániát teljesen elszigetelik majd nyugati partnerei – nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Nicuşor Dan. Az alakulat tagja, Cristian Ghinea is osztja ezt a véleményt, és kifejezte reményét, hogy Klaus Iohannis államfő tartja magát egy korábbi bejelentéséhez, miszerint nem nevez ki miniszterelnöknek bűnvádi


A Financial Times a három lehetséges miniszterelnök-jelöltről

Vasile Dîncut, Victor Pontát vagy Liviu Dragneát nevesítheti miniszterelnök-jelöltként a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Financial Times szerint. A tekintélyes pénzügyi-gazdasági napilap azt írja, az alakulat vezetője, Liviu Dragnea jelölésével nem értene egyet Klaus Johannis államfő, aki a választások előtt egyértelművé tette, hogy nem lehet az országnak olyan kormányfője, akit elítéltek. Mint ismert, a PSD elnöke

Bekerülhet a kormányba az RMDSZ

Fotó: erdon Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elutasítja a koalíciót a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) és a Népi Mozgalom Párttal (PMP), de már nem látja elképzelhetetlennek az RMDSZ-szel való együttműködést. “Előbb beszélünk az RMDSZ-szel való együttműködésről a párton belül, majd az ALDE-s kollégákkal együtt eldöntjük, hogy mi

Új megvilágításba került Geoană kizárása: már bánják?!

Együttműködne a Szociáldemokrata Párt Mircea Geoană alakulatával. A PSD vezetője, Liviu Dragnea vasárnap hibának minősítette volt elnökük kizárását, s bár azt nem valószínűsítette, hogy Geoană újra szociáldemokrata színekben politizáljon, ellenben lehetségesnek nevezte, hogy valamiféle kapcsolat létrejöjjön a két párt között. Ennek céljával találkozót kezdeményeznek a PSRO-val, hogy áttekintsék a lehetőségeket, mondta Liviu Dragnea, aki egyben