Taggelt bejegyzések: politika

Súlyos beteg, visszavonult a közéletből Mihály román király

Egyebek között akut leukémiával is kezelik Mihály királyt, aminek következtében immár nem tudja ellátni feladatait, jelentette be szerdán a Svájcban összeült királyi tanács. A koronás főt megműtötték, a továbbiakban hosszú ideig tartó ápolásra szorul. Helyét a királyi tanács élén lánya, Margit hercegnő veszi át, aki a román trónörökös is egyben – arra az esetre, ha

„Komédia”. Marosvásárhelyen két magyar lista lesz

Közösen támogatott független polgármesterjelölt, külön RMDSZ-es és EMNP-s tanácsosi jelöltlista – ez a megoldás körvonalazódik a marosvásárhelyi önkormányzati választásokon, miután megszakadtak a tárgyalások a két politikai szervezet között az RMDSZ által az EMNP-nek felajánlott tanácsosjelölti helyekről, írja összeállításában a ►maszol. A Néppárt marosvásárhelyi szervezetének alelnöke elmondta, lezártnak tekintik a tárgyalásokat az RMDSZ-szel, mivel az utóbbi

Elmeszelték az egyik polgármestert Maros megyében

Polgármester nélkül maradt a Maros megyei Bonyha község, miután a prefektus aláírta a mandátuma megvonásáról szóló kormánybiztosi rendeletet. A választási törvény értelmében ugyanis nem lehet önkormányzati vezető az, akit jogerősen elítéltek. Jors Ioan korábban két évre szóló letöltendő börtönbüntetést kapott polgármesteri minőségével összeférhetetlen ügyei miatt. mediatica


Hány kutyát tartson a juhász? Első fokú döntés a szenátusban

Felfüggesztették a nyájterelő kutyák megengedett számáról szóló cikkelyek hatályosságát a vadászati törvényben. A szenátus mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságának ülésén a felsőházi képviselők úgy határoztak, lehetőséget adnak a további egyeztetésekre, miután nem érzik magukat illetékesnek határozni a kérdésben. Mint ismert, nagy felháborodást váltott ki az ügy, miután korlátozták a legeltetési időszakot, de a juhászok által tartható

Így reagált Claudiu Maior a hírre, hogy nem lehet többet alpolgármester

Nem csak alpolgármesteri, de tanácsosi mandátumáról is le kell mondania, és meg is teszi, jelentette be szerdai sajtótájékoztóján Claudiu Maior. „Mától nem vagyok alpolgármester, a soron következő tanácsülésen pedig bejelentem, hogy lemondok helyi tanácsosi tisztségemről, bár a határozatot még nem közölték velem írásban“ – idézte az alpolgármester nyilatkozatát az Agepres hírügynökség. Claudiu Maior hozzátette: áttekintik

Lemond Claudiu Maior az alpolgármesteri tisztségről

Távozik tisztségéből Claudiu Maior: a marosvásárhelyi alpolgármester a helyi tanács következő ülésén jelenti be lemondását, idézte szerdán az Agerpres állami hírügynökség értesülését online kiadásában a ►Punctul című, Marosvásárhelyen megjelenő hetilap. Claudiu Maior azután döntött így, hogy a Legfelsőbb Ítélőszék és Semmítőszék helyt adott az Országos Fedhetetlenségi Ügynökség fellebbezésének, és megsemmisítette a Marosvásárhelyi Táblabíróság 2013 decemberi


Látszólag dicsérte, valójában letolta Romániát az igazságügyi EU-biztos

A román igazságszolgáltatás „látványos fejlődését” méltatta Vera Jourová igazságügyért, fogyasztóvédelemért és esélyegyenlőségért felelős uniós biztos, miután megbeszélést folytatott Dacian Ciolos román kormányfővel és Raluca Pruna igazságügyi miniszterrel hétfőn Bukarestben. Jurová a korrupció elleni küzdelem terén elért eredményeket nevesítette bukaresti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a büntető törvénykönyv reformja és az új polgári perrendtartás bevezetése terén „van még

Miről tárgyalt Orbán Viktor és Kelemen Hunor?

Fontos, hogy az idei romániai választásokat kísérő belpolitikai csatározásokból az erdélyi magyarság megerősödve kerüljön ki, és ez az önkormányzati és parlamenti képviseletben is megmutatkozzon – hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfői megbeszélésén, az Országházban. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek elmondta: Kelemen Hunor

Dezintegrálódott RMDSZ: itt van Kovács Péter válasza Ráduly Robert nyilatkozatára

Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármester szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szétesett, és a „választási keménykedésen” túl nem is létezik. A hivatali visszaéléssel vádolt, és ezért polgármesteri tisztségéről lemondott RMDSZ-es politikussal készült interjút a Krónika és a Székelyhon portál közölte csütörtökön. Ráduly Róbert úgy vélekedett, hogy a székelyföldi autonómiamozgalom nagy veszteséget szenvedett a romániai


Stratfor: „Orbán Erdély visszaszerzéséért barátkozik Putyinnal”

Magyarország vissza akarja szerezni az elvesztett területeit, ezzel magyarázható Orbán Viktor oroszbarát politikája. A gondolat abban az interjúban fogalmazódik meg, amelyet Robert D. Kaplan amerikai elemző, a Stratfor magán hírszerző és elemző cég főmunkatársa adott a jobboldali Romania Libera című lapnak. A külpolitikai szakértő kifejtette: Magyarország kakukktojásnak számít a régióban, ugyanis annak ellenére Moszkva-barát, hogy