Aktuális

Székelyzászló-ügy: hétfőtől hallgatják ki az iskolaigazgatókat

Körlevélben próbálja „tartani a lelket” azokban a Hargita megyei iskolaigazgatókban Borboly Csaba megyeitanács-elnök, akiket hétfőre idézett be a rendőrség, hogy kérdőre vonja az általuk vezetett intézményre kitűzött székely zászlóval kapcsolatban. „A sajtóból értesültem, a székely zászló kifüggesztésével kapcsolatos rendőrségi beidézésekről és tekintettel arra, hogy vannak Önök közül olyanok akiket hétfőre idéztek be fontosnak tartom, hogy

Magyarbarátság miatt támadják az adevarul.ro bloggerét

Ha a románok szeretnék az egyesülést a Moldovai Köztársasággal, akkor első lépésként teljesíteniük kell a magyar kisebbség elvárásait – vélekedett a román Adevarul című lap internetes kiadásában Cezar Maroti politikus-publicista vasárnap. Maroti azt fejtegette, hogy Románia és a Moldovai Köztársaság esetleges egyesülésének útjában az utóbbiban élő oroszajkú kisebbség jelenti az egyetlen komoly akadályt. Szerinte a

Borboly Csaba „legyurcsányozta” Parászka Borókát

Gyurcsány Ferenc szellemi követőjének nevezte Parászka Borókát vasárnap blogján Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke azért bírálja a marosvásárhelyi újságírót, mert a manna.ro-n közölt tiltakozásában antiszemita propaganda terjesztésével vádolta Ferenczy Miklós kolozsvári református esperest és Darvas-Kozma József csíkszeredai pápai káplánt. Az RMDSZ-es politikus szerint a volt szocialista kormányfőhöz hasonlóan Parászka „olyasmi ellen tiltakozik, ami nincs,


Szombat reggeltől narancssárga jelzésű árvízriadó a Dunán

A hidrológusok pénteken narancssárga jelzésű árvízriadót bocsátották ki, amely a Duna Vaskapu és Zimnicea közé eső szakaszára érvényes szombat reggel 6 órától, valamint megtartották a Duna ágaira kiadott sárga jelzésű árvízriadót. A szombat reggel 6 órakor hatályba lépett narancssárga jelzésű árvízriadó április 12-ig lesz érvényben, és Mehedinţi, Dolj, Olt, valamint Teleorman megyéket érinti – tájékoztat

Meghosszabbították a készültséget Romániában

Szombat estig meghosszabbították Romániában az első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget, amely az ország megyéinek felét érinti – közölte pénteken a romániai Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA). A Zsíl Craiova környéki szakaszán pénteken 21 óráig marad érvényben a harmadfokú figyelmeztetés. A hóolvadás és a kiadós esőzések miatt továbbra is árad a Tisza több erdélyi mellékfolyója.

Engedett a fenyegetésnek a jegyző: összehívták a rendkívüli tanácsülést Marosvásárhelyen!

Megoldódhat a meleg víz és fűtés kérdése Marosvásárhelyen, miután a tanácsi jegyző engedett a követelésnek, és mégicsak kihirdette a helyi képviselőtestület rendkívüli ülését április 8-án, hétfőn délután 2 órára, a Városháza tanácstermébe. Korábban beszámoltunk róla, három napon belül lejár az önkormányzati felügyelet alatt működő Locativ Rt. engedélye a távfűtési szolgáltatás biztosítására. A rendkívüli ülés megrendezését


Elkezdődött a beiratkozás az iskolába

Április 2-án kezdődik az előkészítő osztályokba és az első osztályba való beiratkozás első szakasza. A beiratkozás április 22-ig tart, majd május 8-17. között a második szakaszra kerül sor, amikor a körzeti hovatartozás szerint és a betöltött helyek függvényében helyezik el a gyerekeket oda, ahol maradt üres hely. Azok a gyermekek jelentkezhetnek nulladik osztályba, akik augusztus

Időjárás-előrejelzés húsvétra

Ciklonális hatások érvényesülnek térségünkben, így gyakran kell számítanunk csapadékra. Szombaton egész nap lehet eső, de havazás, havas eső is előfordulhat. Vasárnap átmenetileg kevesebb helyen és kisebb mennyiségű csapadékra van kilátás, húsvéthétfőn ellenben ismét jelentős mennyiségű eső eshet. Kedden lassanként megszűnik a csapadékhajlam, ezzel együtt azonban ismét hidegebb levegő áramlik térségünkbe, így mérséklődik a nappali felmelegedés