Kultúra

Öt bemutatót tervez a sepsiszentgyörgyi színház, Szatmárnémetiben felújított épületben indul az évad

Öt bemutatót tervez a 2016-2017-es évadra sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata felújított színházépületben kezdheti meg az évadot. A székelyföldi színház hétfőn közölte, hogy hamarosan új honlapot indítanak. Az évad első produkciójaként Sepsiszentgyörgyön is bemutatják a Gyulai Várszínház, a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház közös produkcióját, a Sardar

Kastélypark Nemzetközi Művésztelep a gernyeszegi Teleki-kastélyban

Kastélypark Nemzetközi Művésztelep néven alkotótábor nyílik a Maros megyei Gernyeszeg településen fekvő Teleki-kastélyban. A két hetes tábor augusztus 7. és 20. között zajlik. Pokorny Attila szobrászművész és társszervező az MTI-nek pénteken elmondta: a résztvevő művészek augusztus 19-én mutatják be záró kiállításon a művésztelepen elkészített munkáikat. Harmadik alkalommal szervezik meg az alkotótábort a román állam által

1956-ról a Tokaji Írótáborban

A hatvan ével ezelőtti jeles történésekre, az 1956-os forradalomra és szabadságharcra koncentrál idén a Tokaji Írótábor, amelyet 44. alkalommal rendeznek meg a Tisza-parti városban, ezúttal augusztus 10. és 12. között – közölte Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke az MTI-vel. Tájékoztatása szerint az 1956-ban történtek 60. évfordulója alkalmából az írótábor résztvevői azt vizsgálják majd, hogy


Filmesek a művelődési miniszter ellen

A művelődésügyi miniszter menesztését kéri filmesek egy csoportja. Ötvennyolc szakmabéli írta alá azt a folyamodványt, amelyben Corina Șuteu leváltását szorgalmazzák Dacian Cioloş kormányfőtől, miután a tárcavezető szerintük egyoldalúan próbálja módosítani a filmművészet törvényét. Olyan változtatásokat próbálnak behozni a jogszabályba, amely a filmesek egy részének kedvez, viszont másokat hátrányba szorít, hangsúlyozzák a dokumentumban, amelyben visszaélési kísérlettel

Elhunyt Kopasz Sas, a Farkasokkal táncoló című filmben is feltűnő indián törzsfőnök

Kilencvenhét éves korában elhunyt David Bald Eagle, azaz Kopasz Sas indián törzsfőnök, aki több mint negyven filmben, köztük a Farkasokkal táncoló című 1990-es, Oscar-díjas alkotásban is szerepelt. Kopasz Sas július 22-én hunyt el a Cheyenne-folyó menti indián rezervátumban a helyi ravatalozó közlése szerint – írta a BBC News. Teljes lakota nevének jelentése: télen megsebesült gyönyörű

A Filmalap támogatásával készülhet Bogdán Árpád filmje

A Filmszakmai Döntőbizottság 250 millió forint gyártási támogatást szavazott meg Bogdán Árpád Genezis címmel készülő második játékfilmjére – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn az MTI-vel. Mint írják, Bogdán Árpád színházi rendezéseit és rövidfilmjeit követően 2007-ben Boldog új élet című első mozifilmjével tűnt fel. Az önéletrajzi elemekkel átszőtt alkotás számos rangos szakmai díjat nyert, a


Pénteken indul a Művészetek Völgye

Péntektől tíz napon át koncertek, színházi előadások, gyermekprogramok, kiállítások várják a Művészetek Völgyébe látogatókat. A három Balaton-felvidéki település, Kapolcs, Taliándörögd, és Vigántpetend utcáin több mint ezer kulturális programot tartanak. Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye program- és marketingigazgatója elmondta, hogy bár mindhárom településen sokszínű a kínálat, Kapolcson a zene, Taliándörögdön a színház, Vigántpetenden pedig a irodalom

Bruce Willis lesz Charles Bronson utódja a Bosszúvágy remake-jében

Bruce Willis lesz Charles Bronson utódja a Bosszúvágy remake-jében

Bruce Willis hamarosan elkezdi a First Kill című film forgatását, amelyben zsaruszerepet játszik, emellett elvállalta a Bosszúvágy remake-jének főszerepét is, amelyet annak idején Charles Bronson alakított. A First Kill című thrillert Steven C. Miller rendezi. A filmet az EFO (Emmett Furla Oasis) Films gyártja, amellyel Bruce Willis már 10 produkción dolgozott. A forgatókönyvet Nick Gordon

Esterházy Péter halála – Az ABC című napilap Kertész Imre „irodalmi cinkostársaként” emlékezik az íróra

Esterházy Péter halála – Az ABC című napilap Kertész Imre „irodalmi cinkostársaként” emlékezik az íróra

Esterházy, az író, aki futballista volt címmel közölt megemlékezést a csütörtökön elhunyt magyar íróról az ABC című spanyol napilap vasárnapi számában. A lap Esterházy Pétert Kertész Imre „irodalmi cinkostársának” nevezte. A szerző, Mercedes Monmany irodalomkritikus, cikkében kifejtette: a demokrácia „megérkezése” előtt, és mielőtt 2002-ben a magyar nyelvet „megkoronázták” Kertész Imre irodalmi Nobel-díjával, a vasfüggöny mögötti


Elhunyt Esterházy Péter – könyvet írt a betegségéről

Elhunyt Esterházy Péter – könyvet írt a betegségéről

Meghalt Esterházy Péter – közölte az MTI-vel az író családja és kiadója. „A család és a Magvető Kiadó mély fájdalommal tudatja, hogy 2016. július 14-én a délutáni órákban Esterházy Péter elhunyt” – olvasható a család és Nyáry Krisztián igazgató közleményében. A kiadó a család kérésére mást nem közölt. A 66 évesen elhunyt Kossuth-díjas írót a