Eszenyivel fél óra alatt végzett a bizottság január 24, 2014 21:11 Szerző mediatica Kultúra Csütörtökön délben hallgatta meg a szakmai bizottság Eszenyi Enikőt, a Vígszínház jelenlegi igazgatónőjét, aki egyedüliként pályázott a teátrum vezetői posztjára. Első körben – tavaly nyáron – Balázs Péter is indult, de a pályázatot eredménytelennek nyilvánították, mert egyik jelölt sem kapta meg a szakmai bizottság többségi támogatását. A főváros december 3-án írta ki az új pályázatot, …
Díjat kapott Gáspár Sándor január 23, 2014 11:11 Szerző mediatica Kultúra A szakmai kuratórium egyhangú szavazással úgy döntött, idén Gáspár Sándor Kossuth-díjas művész kapja a Páger Antal-színészdíjat. A rangos elismerést 2001-ben alapították a színészlegenda emlékére, s Gáspár előtt többek közt Törőcsik Mari, Halász Judit, Kern András vagy Garas Dezső vehette át. – Hatalmas megtiszteltetés ez, annál is inkább, hiszen Páger Antal, vagyis Téni bácsi számomra egy …
Nemzeti Színház: Faragjunk férfit a Kisteremben január 20, 2014 14:46 Szerző mediatica Kultúra A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata örömmel értesíti a színházlátogatókat, hogy Neil LaBute Faragjunk férfit c. műve, Vlad Massaci & Cristi Juncu fordításában és Adrian Iclenzan rendezésében, díszlettervező Cristina Grigoraş, szerdán 2014. január 22-én 19.30 órától tekinthető meg a Nemzeti Színház Kistermében. Szereposztás: Evelyn: Raisa Anè, Adam: Costin Gavază, Jenny: Georgiana Ghergu, Phillip: Ciprian …
Önálló intézménnyé válhat a szatmárnémeti színház román és magyar tagozata január 19, 2014 23:30 Szerző mediatica Kultúra Önálló intézménnyé válna a Szatmárnémeti Északi Színház román és magyar társulata, a szétválást mindkét társulat kérte a fenntartó szatmárnémeti önkormányzattól – közölte pénteken a Harag György Társulat. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint hivatalosan is elkezdődött a két társulat önálló intézményesítésére irányuló jogi eljárás. A két tagozat különálló intézményként való bejegyzését a színház dolgozói kérték, kérelmük …
Meghalt Sigmond István kolozsvári író január 19, 2014 23:26 Szerző mediatica Kultúra Életének 78. évében szombaton Kolozsváron meghalt Sigmond István író, műfordító, a Helikon irodalmi folyóirat főmunkatársa – közölte az MTI-vel a Helikon szerkesztősége. Sigmond István 1936. július 31-én született Tordán. A kolozsvári Bolyai Egyetem jogi karán végzett 1959-ben. 1973 és 1990 között a Kolozs megyei kulturális bizottság színházi szakfelügyelője volt, közben 1980-tól 1983-ig a Kolozsvári Állami …
Döbbenet és örömkönnyek a Golden Globe-díjátadón január 13, 2014 10:20 Szerző mediatica Kultúra Hivatalosan is kezdetét vette 2014-es a hollywoodi díjszezon – idén immár hetvenegyedik alkalommal adták át Los Angelesben, a Beverly Hilton Hotelben az Oscar-díj előfutárának is tekintett Golden Globe-díjakat. A legjobb drámai film kategóriájában a Steve McQueen rendezte 12 év rabszolgaság aratott diadalt, a legjobb külföldi film díját a Paolo Sorrentino rendezte A nagy szépség című, …
Elhunyt Kinde Annamária január 6, 2014 12:58 Szerző mediatica Kultúra Vasárnap hajnalban hosszan tartó súlyos betegség után meghalt Kinde Annamária nagyváradi költő, újságíró, szerkesztő – közölte az Erdélyi Riport hetilap szerkesztősége. Kinde Annamária 1956. június 10-én született Nagyváradon. Kilenc önálló verseskötete, és egy versfordítás-kötete jelent meg. A Brassói Egyetemen szerzett erdőmérnöki diplomát. 1990-ben a Majomsziget című ifjúsági lap főszerkesztője, majd 1992 és 1996 között az …
Elhunyt Senkálszky Endre január 5, 2014 22:28 Szerző mediatica Kultúra Életének 100. évében vasárnap meghalt Senkálszky Endre, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja – közölte Facebook-oldalán az intézmény. Senkálszky Endre 1914. október 2-án született Kolozsvárott. Színpadi pályafutását amatőr színjátszóként kezdte, az 1930-as években vándorszínészkedett, majd 1939-ben a kolozsvári társulathoz szerződött. 1949-1954 között a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet tanára, 1964-1969 között a Kolozsvári Állami Magyar …
Elhunyt a háromszoros Oscar-díjas hollywoodi producer január 5, 2014 10:29 Szerző mediatica Kultúra Saul Zaentz legutóbb Az angol betegért kapta meg a szakma legjobbjainak járó arany szobrocskát. Zaentz nem jegyzett sok filmet, viszont amihez nevét adta, jó ízléséről tanúskodott. Komoly irodalmi alkotások megfilmesítésében szakosította magát, amelyeket a hollywoodi stúdiók túl bonyolultaknak tartottak, hogy foglalkozzanak velük. San Francisco-i otthonában, péntek este, 92 éves korában hunyt el, miután hosszabb ideje …
Balázs Péter átengedte a Vígszínházat Eszenyinek január 4, 2014 8:18 Szerző mediatica Kultúra Egyelőre biztosan nem lesz a Vígszínház igazgatója Balázs Péter. A szolnoki Szigligeti Színház jelenlegi direktora ugyanis visszalépett a körúti teátrumra újfent kiírt pályázattól, így gyakorlatilag egy az egyben átengedte a terepet Eszenyi Enikőnek. Balázs Péter visszalépésével szinte teljesen biztos, hogy 2014. február 1. és 2015. június 30-a között Eszenyi vezetheti tovább a három játszóhelyes színházkomplexumot. …