Új-Zélandon forgatják az Avatar folytatását december 16, 2013 16:45 Szerző mediatica Kultúra James Cameron hétfőn bejelentette, 2016 karácsonyára várható az Avatar következő része, melyet Új-Zélandon forgatnak majd. Azt is elárulta, már írják a forgatókönyveket és a látványtervezői munkák is folynak. A 2009-es, 3 Oscar-díjat nyert Avatarhoz még három filmet forgatnak. Most az is kiderült, hogy az első film forgatásának helyszínére, Új-Zélandra tér vissza a rendező és a …
Meghalt Peter O’Toole december 15, 2013 21:48 Szerző mediatica Kultúra A nyolc Oscar-díjra jelölt színész Londonban halt meg vasárnap, 81 éves korában, hosszú betegség után. Az 1962-ben készült Arábiai Lawrence című film főszerepe tette híressé, de több mint ötven éves pályafutása alatt, rengeteg változatos szereppel kápráztatta el a közönséget – írja róla Wikipedia. Eleinte főleg brit produkciókban játszott, majd egyre gyakrabban vállalt filmszerepeket a tengerentúlon …
Advent – a harmadik vasárnap angyala december 15, 2013 19:29 Szerző mediatica Kultúra Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az …
Meghalt Bódis Erzsébet december 13, 2013 22:56 Szerző mediatica Kultúra Az életének 91. évében elhunyt Bódis Erzsébet erdélyi születésű textilművész, akinek temetése szerdán, december 18-án 13 órakor lesz a gödöllői Városi temetőben – értesíttette a család az MTI-t csütörtökön. Bódis Erzsébet textilművész Zsobokon született 1923. május 12-én és 2013. december 3-án halt meg gödöllői otthonában. 1957-ben diplomázott a kolozsvári Képző- és Iparművészeti Főiskola textiltervezői szakán. …
Száz éve került meg az ellopott Mona Lisa december 8, 2013 11:22 Szerző mediatica Kultúra Gyerekjáték volt a világ egyik leghíresebb festményének elrablása: nem kellett hozzá más, csak egy fehér köpeny, amelyet az alkotásokat másoló hobbifestők viselnek. Vincenzo Peruggia 1911. augusztus 21-én sétált ki a Louvre-ból, hóna alatt a Mona Lisával, Leonardo da Vinci híres mosolyú női portréjával, amely aztán csak több mint két évvel később – éppen száz éve …
Advent gyertyái december 8, 2013 8:40 Szerző mediatica Kultúra Advent az egyházi év első, a karácsonyi ünnepkört előkészítő szakasza. Galileában alakult ki az V-VI. században. Az ünnep üzenete előkészít bennünket a betlehemi csillaggal fémjelzett születésnapra, karácsonyra, amikor a betlehemi jászolban az Áldott Szűz, Szűz Mária a világra hozta Jézus Krisztust, a világ megváltóját. Az advent ugyanakkor Jézus második eljövetelének hitére és várakozására is ráirányítja …
Advent – a második vasárnap angyala december 8, 2013 8:39 Szerző mediatica Kultúra A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a Mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a Mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen …
Szobrot állított szülővárosa Sergiu Nicolaescu filmrendezőnek december 6, 2013 22:53 Szerző mediatica Kultúra A dél-romániai Zsilvásárhelyen (Targu-Jiu) pénteken felavatták a város szülötte, az idén elhunyt Sergiu Nicolaescu román filmrendező és színész mellszobrát, a helybéliek szerint azonban az alkotás nem hasonlít a legtermékenyebb román filmesre – közölte a Mediafax hírügynökség. Rodion Gheorghita krajovai (Craiova) szobrászművész azt állította, hogy ifjúkori fényképei alapján az ereje teljében lévő Nicolaescut akarta megmintázni, ezért …
Bukaresti balett: skót szoknyások a romantikus kastélyban december 6, 2013 22:50 Szerző mediatica Kultúra A Bukaresti Nemzeti Opera szombaton mutatja be A szilfid című balettet a neves dán balettművész és koreográfus, Johan Kobborg koreográfiájával. A bukaresti opera közlése szerint a szombati bemutatón a közönség Alina Cojocaru román és Steven McRae ausztrál balettművészt láthatja a főszerepben. Cojocaru tavaly vált meg a londoni Királyi Operaháztól, amelynek csaknem egy évtizeden át volt …
Kusturica átírja a történelmet az I. világháborúról készülő dokumentumfilmjében december 5, 2013 0:21 Szerző mediatica Kultúra Emir Kusturica szerb rendező dokumentumfilmet forgat az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára. Belgrádi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Gavrilo Princip szerb diák, aki Szarajevóban lelőtte Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst és feleségét, nem vétkes a nagy háború kitörésében. „Olyan filmet fogok forgatni, amely a történelmi tényeken keresztül bemutatja az igazságot, szemben azokkal, akik meghamisítják azt” – fejtette …