Döntött az alkotmánybíróság Sorin Grindeanu volt kormányfő óvása ügyében július 12, 2017 13:39 Szerző mediatica Politika Az alkotmánybíróság befogadhatatlanként elutasította szerdán Sorin Grindeanu volt kormányfő óvását, amelyben azt kifogásolta, hogy a leváltását eredményező bizalmatlansági indítvány elbírálásakor a parlamentben nem tartották be a szavazás titkosságát. Grindeanu korlátozott jogkörökkel, de még hivatalban volt, amikor azt jelezte az alkotmánybíróságnak, hogy a szavazás titkosságára vonatkozó házszabályi előírás megsértése miatt szerinte „alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett” …
Ellenséget sejt Soros Györgyben a PSD vezetője július 11, 2017 11:24 Szerző mediatica Politika Liviu Dragneának, a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének meggyőződése, hogy a vagyonáról és állítólagos üzleti kapcsolatairól szóló, múlt héten indult sajtókampánnyal valójában Soros György akarja lejáratni őt és a PSD-t. Dragnea a szociálliberális koalíció hétfői ülése után újságírói kérdésekre válaszolva cáfolta az ellenzéki RiseProjekt.ro portálon megjelent korrupcióvádakat, ugyanakkor azt sugallta, hogy …
Románia érdekelt a közös európai védelemben, és növeli külföldre vezényelhető katonái számát július 5, 2017 8:25 Szerző mediatica Politika Románia érdekelt az európai uniós tagországok védelmi és biztonsági együttműködésében, és részt akar venni az EU közös védelmi projektjében – jelentette ki Klaus Iohannis államfő kedden, a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) ülése után. Kifejtette: a többsebességes Európa helyett az uniót olyan, valamennyi tagország számára nyitott projektekkel kell megújítani, amelyekhez a tagországok érdekeik és lehetőségeik függvényében …
Törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé „medveügyben” az RMDSZ-frakció július 4, 2017 15:27 Szerző mediatica Politika Medve Tusnádfürdő egyik utcáján. Fotó: Szabadság A székelyföldi medveveszély ügyében terjesztett törvényjavaslatot a bukaresti parlament elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciója, amelyben az éves kilövési kvóták rendszeres meghatározását és a vadkárok megtérítésének javítását kezdeményezik – derült ki az RMDSZ keddi hírleveléből. A törvénytervezet nem oldja meg a jelenlegi „vészhelyzetet”, de elejét venné annak, …
Az Alkotmánybíróság július 12-én tárgyalja Sorin Grindeanu kérelmét június 30, 2017 18:14 Szerző mediatica Politika Július 12-én tárgyalja Románia Alkotmánybírósága Sorin Grindeanu volt kormányfő kérelmét a bizalmatlansági indítványról lezajlott szavazás körülményeinek kivizsgálásával kapcsolatban. Sorin Grindeanu csütörtökön intézett levelet az alkotmánybíróság elnökéhez, Valer Dorneanuhoz, kérve, hogy vizsgálják ki az általa vezetett kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos szavazás körülményeit. A hivatalos források által az AGERPRES hírügynökségnek eljuttatott levélben Grindeanu azt írta: …
Az RMDSZ az újonnan alakuló kormánnyal is párbeszédre törekszik június 27, 2017 12:51 Szerző mediatica Politika A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem mond le a parlament elé terjesztett törvénytervezeteiről, az újonnan alakuló kormánnyal is párbeszédre törekszik, továbbra is társadalmi paktumot szorgalmaz a román többség és a nemzeti kisebbségek között – hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn, miután Klaus Iohannis államfő fogadta a szövetség küldöttségét. Klaus Iohannis politikai súlyuk sorrendjében …
Bejelentés Mihály király egészségi állapotáról június 27, 2017 11:05 Szerző mediatica Politika Mihály királynak „törékeny“, de stabil az egészségi állapota – ezt Margit hercegnő nyilatkozta, aki férje kíséretében meglátogatta beteg apját Svájcban. Az egykori koronás fő tavaly márciusban vonult vissza a közéletből, amikor egyebek között leukémiával is diagsznoztizálták, és Lausanne-ban megműtötték. Mihály király 2016. október 25-én 95 évet töltött.
Aláírta az államfő a Mihai Tudose miniszterelnöki kinevezéséről szóló rendeletet június 27, 2017 10:32 Szerző mediatica Politika Aláírta kedden Klaus Iohannis államfő a Mihai Tudose miniszterelnöki kinevezéséről szóló rendeletet. A kijelölt miniszterelnöknek a parlament elé kell járulnia, hogy az bizalmat szavazzon kabinetének és a kormányprogramnak – tájékoztat az Államelnöki Hivatal. Az államfő a parlamenti pártok vezetőivel való tárgyalásokat követően, hétfő este bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének …
Romániába látogat a francia államfő június 24, 2017 13:59 Szerző mediatica Politika Emmanuel Macron megerősítette, hogy rövidesen Bukarestbe utazik – mindezt azután, hogy Brüsszelben találkozott és megbeszélést folytatott Klaus Iohannis román elnökkel. A látogatás időpontját nem rögzítették. Kettejük találkozójáról a román államfő azt mondta: „nagyon, nagyon jó volt”, az érintett tematikát illetően pedig egyebek között a schengeni csatlakozás, valamint az eurozóna költségvetésének kérdését említette.
Ilyen lesz az új miniszterelnök június 22, 2017 14:20 Szerző mediatica Politika Teljes mértékben meg van győződve a Szociáldemokrata Párt elnöke arról, hogy Klaus Johannis elfogadja miniszterelnök-jelöltjüket, akit a Liberálisok és Demokratát Szövetségével közösen nevesítenek. Liviu Dragnea szerint a leendő kormányfőnek korrekt, felelősen gondolkodó, nem kalandor, a kormányprogram megvalósítására alkalmas, rendkívüli munkabírású embernek kell lennie.