Politika

Kijelölték Frunda utódját

Korodi Attila váltja Frunda Györgyöt az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlésében – jelentette be egy Facebook-bejegyzés keretében a képviselő. Korodi, itt még Frunda mögött „Frunda György két évtizedes, nagyon komoly hozzáállással, odaadással, szolgálatkészséggel végzett, sok erdélyi magyar számára eredményeket hozó tevékenységét kell folytatnom itt Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében, valamint a Közgyűlés Politikai és Demokrácia

Megszólta Romániát romaügyben a magyar EU-biztos

Andor László EU-biztos szerint Romániának gyorsítania kell az uniós támogatások célba jutását ahhoz, hogy a romák társadalmi beilleszkedését segítő erőfeszítései eredményesebbek legyenek. Az Európai Bizottság foglalkoztatási kérdésekben illetékes magyar tagja hétfőn Bukarestben egy, a romák integrációjáról rendezett konferencia megnyitóján beszélt erről. „Európában tízből kilenc roma az adott ország szegénységi küszöbe alatt él, minden harmadik munkanélküli.

Bírálat Orbán Viktor megdicsérése miatt

Radu F. Alexandru szerint Antonescunak a magyar miniszterelnök iránti csodálata azzal függ össze, hogy 2012 nyarán „az USL támadást intézett a jogállam intézményei ellen”, most pedig Antonescu olyasvalakit csodál, aki egy „a jogállamiság megcsonkítását jelentő alkotmányos modellért szegül szembe az Európai Bizottsággal”. Crin Antonescu szenátusi elnököt, a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnökét bírálta Radu


Az RMDSZ támogatja, hogy a Gyulafehérvári nyilatkozat bekerüljön az alkotmányba

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozatra való hivatkozás bekerüljön a készülő román alkotmányba – jelentette ki vasárnapi dévai sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, a történelmi dokumentumra való hivatkozás a nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó részei miatt fontos. Amint megemlítette, a gyulafehérvári

Kelemen Hunor helytelennek tartja Toró T. Tibor diagnózisát

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnapi dévai sajtótájékoztatóján helytelennek nevezte Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szombaton újraválasztott elnökének azt a diagnózisát, amely szerint az erdélyi magyarságot a különböző jövőképek osztják meg. „Nem értek egyet azzal, hogy létezne a bukaresti kijáró politizálás jövőképe és az Erdély központú autonomista jövőkép.

EMNP – Újraválasztották elnöknek Toró T. Tibort

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári küldöttgyűlése szombaton újraválasztotta a pártelnöki tisztségbe Toró T. Tibort. Toró T. Tibor egyedüli jelölt volt a tisztségre, a 384 érvényes szavazatból 374 támogatta újraválasztását. Elnökjelölti programbeszédében a prioritások között említette, hogy valamennyi erdélyi magyar megszerezze a magyar állampolgárságot, és részt vegyen a magyarországi választásokon. Mint fogalmazott, az erdélyi magyar


A kisebbségek beépítenék a román alkotmányba az 1918-as gyulafehérvári határozatot

A parlament kisebbségi frakciója azt javasolja, az alkotmánymódosítás során az alaptörvényt egészítsék ki az 1918-as gyulafehérvári határozattal. Nagyításért kattintson a képre! Ezt Ovidiu Gant frakcióvezető-helyettes, a Romániai Németek Demokratikus Fórumának képviselője közölte pénteken. 1918. december 1-jén az erdélyi, bánsági és magyarországi románok Gyulafehérváron tartott nemzetgyűlésükön – önrendelkezési jogukra hivatkozva – az általuk lakott területek és

Németh Zsolt: Kolozsvár ma az együttélés pozitív példája

Kolozsvár ma pozitív példa, az együttélésnek látványos eredményei vannak a városban – mondta az MTI-nek Németh Zsolt azt követően, hogy péntek délután Emil Boc polgármesterrel, Románia korábbi miniszterelnökével és Horváth Anna alpolgármesterrel tárgyalt. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy látta, hogy a városban korábban tapasztalt feszültségek „átadták a helyüket” a román-magyar együttműködés pozitív példáinak. Utóbbiak sorában

Kelemen Hunor: a romániai magyarok nem a románok ellenségei

A romániai magyarok nem a románok ellenségei – hangsúlyozta pénteken Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) tisztújító kongresszusán mondott üdvözlő beszédében. „A romániai magyarok nem kívánnak egyebet, mint szülőföldjükön élni, munkájukkal gazdagítani ezt az országot. Tiszteletet tanúsítanak, tiszteletet kérnek, és meg akarják őrizni nemzeti önazonosságukat” –


Románia elismerni készül Koszovót

Victor Ponta miniszterelnök után Titus Corlatean külügyminiszter is úgy nyilatkozott pénteken: nem kizárt, hogy Románia felülvizsgálja eddigi elutasító álláspontját Koszovó függetlenségének elismerése terén. Ponta újságírói kérdésre válaszolva csütörtökön annyit mondott a témáról: „együtt kell haladnunk az európai családdal”. A külügyminiszter pénteken arról beszélt, hogy a román álláspont esetleges felülvizsgálatáról a parlamentnek, elnöki hivatalnak és kormánynak