Nem számítanak ellentüntetésre Marosvásárhelyen március 10, 2013 13:06 Szerző mediatica Politika Nem számítanak ellentüntetésre Marosvásárhelyen a székely szabadság napja elnevezésű, vasárnap délutáni autonómiatüntetés szervezői – közölte vasárnap az MTI-vel Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, a demonstráció főszervezője. Izsák Balázs elmondta, szombaton újabb egyeztetést tartottak a szervezők a rendőrség és a csendőrség helyi parancsnokaival mindazokról az intézkedésekről, amelyek a rendezvény biztonságát szavatolják. „Egyértelmű, hogy …
Orbán Viktor Kelemen Hunorral tárgyalt március 9, 2013 23:23 Szerző mediatica Politika Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek délután hivatalában fogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét – tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t. Havasi Bertalan közleményében úgy fogalmaz: a Kelemen Hunor által kezdeményezett megbeszélésen áttekintették a romániai magyarságot érintő legfontosabb aktuális kérdéseket, így az alkotmánymódosítás, a régiók átszervezése, illetve a kisebbségi jogok érvényesülésének témakörét. Orbán Viktor és …
Erdély visszacsatolásának lehetőségéről beszélt a magyar külügyminiszter március 9, 2013 22:51 Szerző mediatica Politika Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása teljes képtelenség – mondta Martonyi János külügyminiszter szombaton a román Digi24 hírtelevízióban. Martonyi János arra a felvetésre válaszolt így, hogy Romániában sokan attól tartanak: Budapest az autonómiatörekvések támogatásával Erdélyt szeretné visszaszerezni. A külügyminiszter szerint ez olyan képtelenség, hogy nem is kíván reagálni rá. Ugyanakkor rámutatott, a közösségi autonómiaformák elismerése nem gyengíti, …
Érthetetlen az MSZP, Ponta és az RMDSZ barátkozása március 9, 2013 22:45 Szerző mediatica Politika Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke érthetetlennek nevezte, hogy az MSZP azzal a Victor Ponta román szociáldemokrata pártelnökkel barátkozik, akinek a hatalomra kerülése óta – megítélése szerint – magyarellenes hangulat alakult ki Romániában. Tőkés László szombaton Marosvásárhelyen tartott sajtóértekezletén arra utalt, hogy a román miniszterelnök aznap részt vett az MSZP évértékelő rendezvényén. …
Mégsem lesz román ellenrendezvénye a marosvásárhelyi autonómia-tüntetésnek március 8, 2013 17:23 Szerző mediatica Politika Egy közösségi portálon próbált vasárnapra a marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel szembeni ellentüntetést szervezni egy csoport; felhívásától az ultranacionalista Noua Dreapta (Új Jobboldal) szervezet elhatárolódott, a hatóságok pedig közölték, nem engedélyeznek ellenrendezvényt. A közösségi portálon közölt felhívásában az önmagát Románia föderalizálását ellenző csoportként meghatározó csoportosulás Marosvásárhely főterére, az Avram Iancu-szoborhoz hívta híveit vasárnap 16 órára. (A székely szabadság …
A gyűlölet szóvivőinek nevezi a marosvásárhelyi RMDSZ a Jobbik parlamenti képviselőit március 8, 2013 17:21 Szerző mediatica Politika Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete döbbenettel vesz tudomást arról, hogy a gyűlölködés politika képviselői ismét megpróbálnak Marosvásárhelyen porondra lépni – így kezdődik a lapunkhoz is eljuttatott közlemény, amelyet a továbbiakban szerkesztés nélkül közlünk. A Hatvannégy Vármegy Ifjúsági Mozgalom (HVIM) marosvásárhelyi szervezete meghívására Dr. Gaudi-Nagy Tamás és Zagyva Gyula „teszi tiszteletét” városunkban. Szeretnénk figyelmeztetni marosvásáhely jóhiszemű lakosait, …
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) közleménye a Székely Szabadság Napja kapcsán március 7, 2013 18:46 Szerző mediatica Politika Az EMI megalakulása óta vallja: az erdélyi magyarság és székelység megmaradásának, egy élhető erdélyi haza megteremtésének egyik legfontosabb kérdése az autonómia. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarság legnagyobb problémáit, mint anyanyelvünk használatának folyamatos akadályozása, az igazságtalan tan- és munkaügyi rendszer, mind csak egy Bukaresttől független székely autonóm térségben tudjuk megfelelően orvosolni. Mindez lehetetlen egy olyan …
Mi a közös Gyulafehérvárban és Csíkszeredában? március 7, 2013 18:30 Szerző mediatica Politika „Közös nézőpontot kell kialakítanunk a térség jövőjét illetően. Maros megye és Marosvásárhely nemcsak hogy előre kell vigye Erdélynek ezt a térségét, hanem Kolozsvár mellett Marosvásárhely kell legyen Erdély második kulturális és gazdasági központja” – jelentete ki Markó Béla szerdán Marosvásárhelyen, a Maros megyei elöljárók marosvásárhelyi találkozóján. A megbeszélést a megyei RMDSZ nevében Borbély László és …
Mit jelent majd a Székelyföld számára az autonómia? március 7, 2013 18:24 Szerző mediatica Politika Dr. Csapó József Autonómia Statútumának rövid kivonata, amely az Európában működő kisebbségi autonómiák ötvözete 1. Teljes körű nemzeti önrendelkezést (kivéve a román külügyet és a belügy egy részét). 2. Székelyföldet, a majdani székely főváros (Marosvásárhely) parlamentje fogja irányítani. 3. Székelyföldet miniszterelnöki hatáskörű elnök és egy állam minisztériumainak kicsinyített másaként működő minisztériumok fogják irányítani. 4. A …
Március 21-én választanak új elnököt a Maros megyei RMDSZ élére március 7, 2013 14:39 Szerző mediatica Politika Az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa, miután minden helyi-, községi/városi- és kerületi szervezet megtartotta a helyi tisztújítást, 2013. március 21-re hirdeti meg a megyei tisztújító küldöttgyűlést. A Területi Képviselők Tanácsának 1/2013-as határozata alapján a küldöttgyűlésen a Területi Képviselők Tanácsának tagjai, a megyei tanácsosok, a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács 27 képviselője, valamint a …