Autóba tuszkolták a bölényborjút, rossz ötlet volt május 17, 2016 11:37 Szerző mediatica Színes Az amerikai Yellowstone Nemzeti Park munkatársainak el kellett elaltatniuk azt a bölényborjút, amelyet csordájától elszakítva, puszta jóhiszeműségből autóba rakott a park két látogatója, hogy biztonságos helyre vigye. A külföldi turisták május 9-én bukkantak rá az egyedül kószáló borjúra, és úgy döntöttek, hogy a park egyik épületéhez szállítják, mit sem sejtve arról, hogy az anyaállat emiatt …
15 évesen halt meg, mégis öregember volt május 6, 2016 11:38 Szerző mediatica Színes Az is csoda, hogy Nihal Bitla megérte a 15. születésnapját, az orvosok sosem jósoltak neki hosszú életet. A Mumbaiban élő Bitla egy nagyon ritka betegségben szenvedett. Progériával, azaz Hutchinson-Gilford szindrómával diagnosztizálták. A fiú egy esküvőre volt hivatalos Dél-Indiába, Telangana tartományába, azonban a nagy hőségben kiszáradt, kedden kórházba szállították, ahol már nem tudták megmenteni az életét. …
Megtalálhatták Cook kapitány hajóját május 4, 2016 10:31 Szerző mediatica Színes Nagyon valószínű, hogy megtalálták James Cook kapitány Endeavour nevű hajójának roncsait a newporti kikötőnél – jelentették be amerikai tengeri archeológusok. A felfedezésről a kutatók szerdára ígértek bővebb tájékoztatást, de mint hangsúlyozták, 80-100 százalékig biztosak abban, hogy az Endeavour került elő. A brit felfedező 1778-ban elsüllyedt hajójának roncsaira az amerikai partok közelében bukkantak rá egy tengeri …
Rubik-kocka-reklám még nem volt ilyen menő! április 29, 2016 12:16 Szerző mediatica Színes A Rubik-kocka játssza a főszerepet Oliver Stone legújabb filmje trélerének kulcsjelenetében: a főhős a világon mindenhol körülrajongott magyar fejlesztéssel jár túl az amerikai hírszerzés eszén. Az amerikai megfigyelési botrányt kirobbantó Edward Snowdenről csaknem 50 millió dollárból készült alkotás a tervek szerint szeptember 16-án debütál az amerikai mozikban. A politikai thrillerek rutinos rendezője, Oliver Stone Joseph …
Repülőjegy és kísérő nélkül utazott Moszkvából Szentpétervárra egy kislány április 28, 2016 12:14 Szerző mediatica Színes Egy tízéves kislánynak felnőtt kísérő, igazolvány és repülőjegy nélkül sikerült a moszkvai repülőtér összes biztonsági ellenőrzésén túljutnia, majd Szentpétervárra elutaznia anélkül, hogy az bárkinek feltűnt volna – közölte szerdán az orosz közlekedési rendőrség. A kislányra, aki előző nap az iskolába indult otthonról, már csak a szentpétervári Pulkovo repülőtéren lettek figyelmesek a hatóságok. A tízéves gyerek …
Temetkezési vállalattal kötött támogatói szerződést egy temesvári focicsapat április 13, 2016 13:37 Szerző mediatica Színes Temetkezési vállalattal kötött támogatói szerződést a román harmadosztályban játszó temesvári ASU Politechnica labdarúgócsapat. A klub rövid közleményben számolt be az együttműködésről az egyik közösségi portálon. „Az élet egyaránt áll emlékezetes pillanatokból és szomorú fejezetekből. Az előbbiekről a Poli gondoskodik, amely örömökkel halmoz el bennünket évek óta. Az utóbbiakkal új partnereink foglalkoznak” – áll a közleményben. …
Iker Casillas titokban megnősült március 30, 2016 10:22 Szerző mediatica Színes Húsvét előtt titokban, mindössze három vendég jelenlétében összeházasodott egymással Iker Casillas, a spanyol válogatott és a Porto kapusa, valamint barátnője, Sara Carbonero. A spanyol AS értesülése szerint a Boadilla del Monte-i ceremóniát olyan titokban tartották, hogy még a szülők sem tudtak róla, az eseményen csupán a pár kétéves kisfia, Martin, a menyasszony húga, illetve egy …
A hosszú élet titka: itt a legújabb március 22, 2016 13:29 Szerző mediatica Színes Kilencvenkilencedik születésnapját ünnepelte tegnap a Nemzeti Liberális Párt korelnöke. Mircea Ionescu Quintust kollégái köszöntötték. Úgy vélekedett: ahhoz, hogy valaki megérje ezt a szép kort, makacsságra és férfiasságra van szükség. mediatica
Micsoda luxus! Disznók lubickolnak a festői Bahamákon március 8, 2016 11:05 Szerző mediatica Színes Senki nem tudja hogyan kerültek a Bahamákra az állatok. Talán egy hajótörés után úszhattak el. Vagy hajósok vitték őket a lakatlan szigetre, hogy megsüssék őket? Biztosat senki sem tud, az viszont tény, hogy a kristálytiszta vízben úszkáló kocákból turistalátványosság lett. ►Velvet
Váratlan fordulat: Vissza akarta venni a köztévé Jakupcsek Gabriellát február 23, 2016 12:43 Szerző mediatica Színes A legújabb pletykák szerint az MTVA-nál gyorsan vissza akarták csinálni a műsorvezető kirúgását, ám Jakupcsek nem mondott igent az ajánlatra. December végén nagy vihart kavart, amikor Jakupcsek Gabriellát kitette a köztévé. Sok pletykát lehetett hallani a történtekkel kapcsolatban, de igazából máig nem tudni, hogy miért alakult így a helyzet. Most a Blikk azt állítja egy …