Színes

Elhunyt a komikus, műsorvezető

Joan Rivers egy toroksebészeti műtét után kómába esett, majd tegnap délután meghalt. Az egyik legismertebb amerikai komikus-műsorvezetőjének halálhírét lánya jelentette be. Azt írta: édesanyja legnagyobb öröme az életben az volt, hogy megnevettesse az embereket, s bár most igen nehéz ennek a kérésnek eleget tenni, valószínűleg most is azt szeretné, hogy mindenki minél hamarabb nevessen… Rivers

Zabálta a zoknikat – meg kellett műteni

Negyvenhárom és fél pár zoknit távolítottak el egy 64 kilogrammos dán dog gyomrából oregoni állatorvosok, ezzel megmentve a négylábú életét – közölte a héten az operációt lebonyolító kórház. A hároméves dán dog mindig is élvezettel rágcsálta a zoknikat, ám azt senki sem tudta, hogy rajongásának tárgyait egészben le is nyeli. A kutyát még februárban szállították

Mi történik köztük? – mégis együtt nyaralt a családdal a zenész

Beyoncé 33. születésnapját ünnepelte családja körében Dél-Franciaországban. Látszólag minden a legnagyobb rendben zajlott: az énekesnőt a homokba írt felirat köszöntötte a nagy napon, nyugágyakban, napernyők alatt pihent a család, miközben jégbe hűtött pezsgőt kortyolgattak. Blue Ivv, Beyoncé kislánya, hol a mama ölében ücsörgött, hol édesapja kezét fogva táncolgatott, amit Beyoncé széles mosollyal nyugtázott. Közelebbről szemlélve


Kalendárium – 2014. szeptember 7.

Ma Regina, Márkus és Menyhért nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Regina jelentése: királynő. A teljesen megegyező formájú latin név átvétele következtében került a magyar nyelvbe. Korábbi magyar népszerűségét annak is köszönhette, hogy hasonló hangzású német nevek is elterjedtek voltak. – Ma van (Pongrácz) Szent István magyar származású jezsuita pap és vértanú napja. – Ma van

Megszületett a világ legizgalmasabb filmcsillagának gyermeke

Megszületett Scarlett Johansson filmszínésznő első gyermeke, a kislány a Rose nevet kapta. A 29 esztendős filmsztár szóvivője közölte, hogy Johansson és a kislány is jól van. A fimcsillagot egy éve jegyezte el francia élettársa, a gyermek apja, Romain Dauriac, aki korábban újságíróként dolgozott. Johansson egyszer már volt férjnél, Ryan Reynolds színésztől 2011-ben vált el. A

Erősítést kért a járőr, úgy ordítozott a színész

Feleségével és kisbabájával sétált egy parkban Alec Baldwin, mikor észrevette, hogy közeledik feléjük egy lesifotós. A probléma akkor kezdődött, amikor a színész felismerte, hogy ez ugyanaz a fotós, akivel már korábban is volt egy összetűzése, ráadásul azért, mert a paparazzo szajhának nevezte Baldwin feleségét, Hilariát. Nem véletlen tehát a bepöccenés, még jó, hogy arra posztolt


Kalendárium – Hunyadi János legyőzte a törököt és híressé lett

Ma az Aldán, Beáta, Csanád, Harkány, Ida, Magnusz és Zakariás nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Zakariás héber név, eredetileg Zekarjah formában létezett, és a latin közvetítésével terjedt el mindenhol, nálunk is. Jelentése: Jahve emlékezik. 1442-ben történt a Jalomica folyó menti csata. Aznap a havasalföldi Jalomica folyó felső folyása mentén vette fel a harcot Hunyadi János

Családi tragédia miatt hagyta ott műsorát Sebestyén Balázs

Sebestyén Balázshoz ma reggel rossz hír érkezett, miközben a Morning Show-t vezette. A műsorvezető alig negyedórát tölthetett a stúdióban, amikor váratlanul eltűnt az éterből – írja a Bors. Rákóczi Feri és Vadon Jani később a műsorban jelentette be: Balázs egy családi tragédia miatt nem tudott maradni. Még nem tudni, hogy pontosan mi történt. ► Tovább

Kalendárium – Ma van a szabadban fürdés utolsó napja

Ma Lőrinc, Albert, Alpár, Bertina, Herkules, Jusztin, Larina és Viktor nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Viktor a latin Victor névből ered. Jelentése: győző, győztes. A Lőrinc a Laurentius rövidüléséből származik. Jelentése: a Róma melletti Laurentum vidékéről származó férfi, mások szerint: babérkoszorúval díszített. A lassan beköszöntő őszre utal, hogy ez a szabadban fürdés utolsó napja. A


Kalendárium – 2014. szeptember 4.

Ma Rozália, Mózes, Tódor, Ida, Rózsa, Mór, Móric, Muriel, Regina, Róza és Rozanna nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Rózália olasz eredetű név, a Róza továbbképzése. Ma nagyon ritka név, de a XIX. században és a XX. század elején igen gyakori volt. Ma van Palermói Szent Rozália, a palermoiak és a pestisesek védőszentjének ünnepe. 1837-ben Samuel