Wawrinka legyőzte a világelsőt a Roland Garros döntőjében


Stan Wawrinka nyerte a Párizsban rendezett francia nyílt teniszbajnokság férfi versenyét, miután a döntőben négy szettben jobbnak bizonyult a világelső Novak Djokovicnál. A nyolcadik helyen kiemelt svájci játékos tavalyi, ausztráliai sikere után pályafutása második Grand Slam-elsőségét ünnepelhette. Férfi egyes, döntő: Stan Wawrinka (svájci, 8.)-Novak Djokovic (szerb, 1.) 4:6, 6:4, 6:3, 6:4

A 43 percig tartó első szett hetedik játékában Djokovic elvette riválisa adogatását, majd hozta a sajátját, így 5:3-ra elhúzott. Ugyan 5:4-nél, a szerb adogatójátékában Wawrinkának bréklabdája volt, Djokovic egy ásszal kivédte ezt, majd megnyerte a játszmát. A folytatásban a svájci teniszező 54 perc alatt kiegyenlítette a szettállást. A tizedik játékban, Wawrinka 5:4-es vezetésénél a szerb adogatott, meg is nyerte az első két labdamenetet, de innentől az ellenfél pillanatai következtek, aki sorozatban négy pontot szerezve a játszmát is megnyerte. Wawrinka a harmadik felvonásban is állandó nyomás alatt tartotta a világelsőt annak adogatójátékaiban, s 3:2-nél siker koronázta próbálkozásait. A bréket követően már az 5:2-es vezetésért szerválhatott, s bár Djokovicnak egy alkalommal lehetősége volt visszabrékelni, az önbizalomtól duzzadó Wawrinka hárította a támadást, s egy játékra került az újabb szettnyeréstől. A következő adogatójátékában hozta is – nullára – ezt a bizonyos játékot, s így újabb 42 perc alatt már nála volt a játszmaelőny. A negyedik szettre feltámadt a világranglista vezetője, 3:0-ra elhúzott, de Wawrinka nem adta fel. Előbb egyenlített, majd fordított, s 5:4-nél már a mérkőzésért és a bajnoki címért adogathatott. Az első meccslabdáját még elhibázta, de a másodikat beütötte, s így 3 óra 12 perc után ünnepelhetett. Az ugyancsak első Roland Garros-sikerére hajtó Djokovicnak idén ez volt az első veresége salakon, Párizsban pedig a harmadik döntőjében harmadszor maradt alul. A svájci játékos 1,8 millió eurót (560 millió forint) kapott sikeréért, míg a szerb rivális ennek az összegnek a felével vigasztalódhat… MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk