Taggelt bejegyzések: koronavírus

Koronavírus. Megállt a vírus visszaszorulása Németországban

Megállt az új típusú koronavírus visszaszorulása Németországban a Robert Koch (RKI) közegészségügyi intézet kedden ismertetett számításai szerint (a Rheinische Post fotóján az intézet elnöke, Lothar Wieler). A járványhelyzet legfontosabb mutatójaként számon tartott, úgynevezett reprodukciós ráta (R0 érték) 0,9-ről 1,0-re emelkedett az RKI becslése szerint. Ez azt jelenti, hogy minden fertőzött továbbadja a vírust még egy embernek.

Kijárási korlátozások. Mégsem enyhítenek május 15-étől?

Kijárási korlátozások. Mégsem enyhítenek május 15-étől?

Elhalaszthatják a korlátozások május 15-étől tervezett enyhítését, ha romlik a járványügyi helyzet, hívta fel a figyelmet a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának vezetője. Raed Arafat ezért a koronavírus-fertőzédsek terjedése ellen hozott hatósági intézkedések betartására kérte a lakosságot. A tisztségviselő szerint április utolsó hetében nem lehet egyértelműen megjósolni, hogy milyen lesz a járványügyi helyzet május derekán. A március

Ebben a tanévben már nem nyitják meg az iskolákat

Ebben a tanévben már nem nyitják meg az iskolákat

Ebben a tanévben már nem nyitják meg az iskolákat – jelentette be hétfőn Klaus Iohannis államfő, miután megbeszélést tartott a Cotroceni-palotában Orban Ludovic miniszterelnökkel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Monica Anisie tanügyminiszterrel, és Raed Arafattal, a katasztrófavédelmi ügyosztály vezetőjével. “A tanulókat a meglévő jegyeik alapján zárják le” – magyarázta az államfő. Hozzátette: a


Koronavírus. Mától eltakart arccal utazunk a budapesti tömegközlekedés járatain

Koronavírus. Mától eltakart arccal utazunk a budapesti tömegközlekedés járatain

Mától csak sállal, kendővel vagy maszkkal eltakart arccal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira, s így lehet csak boltba menni és taxival utazni a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében. Az intézkedés nem vonatkozik a 6 éven aluli utasokra. A rendelkezés betartásának elősegítése érdekében, illetve azért, hogy minden utas biztonságban érezhesse magát a tömegközlekedési járatokon, a Budapesti

Kijárási korlátozás. Fontos változás jöhet a 65 év fölöttiek esetében

Kijárási korlátozás. Fontos változás jöhet a 65 év fölöttiek esetében

A belügyminisztérium fontolóra veszi, hogy lazít a 65 év fölöttiek kijárására vonatkozó korlátozásokon, és módosítja az idősek vásárlásra kijelölt időintervallumát is. Marcel Vela a Facebookon közzétett videófelvételen válaszolt a lakosság részéről beérkező kérdésekre. Kijelentette, szerinte a meleg idő beálltával már nem lesz megfelelő a 11-13 óra közötti időszak, a 65 év fölöttieknek várhatóan azt ajánlják


Súlyos helyzet egy újabb romániai járványgócban

Súlyos helyzet egy újabb romániai járványgócban

A Stratégiai Kommunikációs Törzs kedden közölt adatokat egy újabb Suceava megyei járványgócról. Képünk illusztráció. A napokban elvégzett tesztek nyomán kiderült, hogy a Sasca Mică községben működő elmegyógyintézet 369 ápoltja közül 242, az ápoló személyzet 86 tagja közül pedig 59 fertőződött meg koronavírussal. A rendkívüli állapot idején különleges jogkörökkel felruházott belügyminiszter legutóbbi katonai rendelete értelmében Romániában

Zárják karanténba a 65 év felettieket? Klaus Iohannis állásfoglalása

Zárják karanténba a 65 év felettieket? Klaus Iohannis állásfoglalása

Az államfő a kormány tagjaival folytatott egyeztetést, azután nyilatkozott. Romániában május 15. után lehet szó a hatóságok által elrendelt korlátozások fokozatos enyhítéséről, a koronavírus-járvány adatainak függvényében – jelentette be kedden Klaus Iohannis államfő. Az elnök köszöntet mondott a román állampolgároknak és a papoknak, hogy a húsvét idején betartották a járványügyi intézkedéseket, a templomokban a hívek

Visszatért a pozitív tartományba az amerikai könnyűolaj ára

A negatív árakat az idézte elő, hogy az eladók kétségbeesetten próbáltak olyan vevőket találni, akik fizikailag képesek átvenni az árut. A WTI kőolajpiac hétfői összeomlása részben annak is volt köszönhető, hogy az Egyesült Államok egyik legfontosabb olajtárolója telítetődött az oklahomai Cushingben. Az üzemeltetők rámutatnak, a piac most a júniusi szállítási szerződésekre összpontosít. Ezekkel összefüggésben kedden


Donald Trump stratégiai döntése, miután az olajár negatívba fordult

„Feltöltjük a stratégiai olajkészletünket, és azt tervezzük, hogy akár 75 millió hordót helyezünk tartalékba, ez ki is tölti valamennyi raktárfelületünket“ – mondta az elnök. Mint arról beszámoltunk, történelmi mélypontra, negatív tartományba zuhant az amerikai könnyűolaj ára: hétfőn este mínusz 37 dollár 63 centért adták – vagyis az eladó fizetett azért, hogy valaki vegye meg tőle