Taggelt bejegyzések: politika

Budapestre látogat Victor Ponta

A román miniszterelnök bejelentette, hogy március 9-én a Magyar Szocialista Párt (MSZP) meghívására utazik a magyar fővárosba. Pontát a Realitatea hírtelevízióban a székely zászló kapcsán kirobbant román-magyar vitáról kérdezték. “Március 9-én az MSZP meghívására Budapesten leszek, hogy arról beszéljünk: a magyar, a román, a szlovák és a szerb nép között nincs valódi probléma, annál is

Magyarkérdés – Bukarestbe látogat Martonyi János

Martonyi János külügyminiszter a közeljövőben Bukarestbe látogat, ahol a magyar-román kapcsolatokat érintő kérdésekről, köztük a székely zászló használatáról is tárgyal majd román kollégájával. Erről is beszélt Németh Zsolt külügyi államtitkár kedden reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A székely zászlók ügyét – főleg a román médiában – kísérő “hisztérikus megnyilvánulásoknak” az elkerülésére “lépések

Nyílt konfliktus Vasile Blaga és Traian Băsescu között

Előzménytelen módon támadta pénteken az államfőt a Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke. Vasile Blaga zilahi sajtótájékoztatóján Traian Băsescu csütörtök esti bírálataira reagált. A PDL elnöke méltatlankodva emlékeztette az államfőt, hogy immár másodszor avatkozik be a párt belügyeibe tisztújító kongresszus előtt. Arra utalt, hogy Băsescu többé kevésbé burkoltan támogatásáról biztosította az elnöki tisztségre pályázó Elena Udreát.


Február 27-én tárgyalják az óvást

Az Alkotmánybíróság február 27-én tárgyalja a PDL és a PPDD által a parlamenti képviselők statútuma ellen benyújtott óvást. A statútumhoz hozott módosítás, mely szerint egy parlamenti képviselőnek nem 15, hanem 45 nap áll rendelkezésére, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) összeférhetetlenséget megállapító döntése ellen fellebbezzen, alkotmányba ütközik, állítják a PDL és a PPDD képviselői. A

Martonyi: a román politikai elit retorikája veszélyezteti az együttműködést

Martonyi János magyar külügyminiszter a székely zászlóval kapcsolatos ügyben azt sérelmezi, hogy a román politikai elit szintjén olyan retorika jelent meg, amely komolyan veszélyezteti a két ország együttműködését. A külügyi tárca vezetője erről az M1 Az este című műsorában beszélt pénteken. Mint kifejtette: a székely zászlóval kapcsolatban kialakult ügyben nagyon erőteljes szerepe volt a román

Budapest provokálja a román közvéleményt?

A román külügyminisztérium pénteken újabb közleményt adott ki a székelyzászló-ügyben: a tárca sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt. Bukarest közleménye nem sokkal az után jelent meg, hogy a román média beszámolt róla: a „nemzeti szolidaritás jelképeként” a


Svájci lap vette védelmébe a székely autonómiatörekvéseket

A bukaresti román politikai elit nem hajlandó átruházni hatásköröket a történelmi régióknak. Egy jól átgondolt régióátszervezéssel a nemzeti kisebbségek problémái jelentős mértékben megoldódnának – vonta le a következtetést a Neue Zurcher Zeitung újságírója a székely zászló körüli román-magyar nézeteltérést ismertető cikkjében. Az anyagok jegyző Rudolf Hermann szerint ennek történelmi okai is vannak, ugyanis Erdély évszázadokon

Helyi népszavazásokat kezdeményez az MPP a székelyföldi régió kérdésében

Régióátszervezés és más aktuálpolitikai témakörökben tartott sajtótájékoztatót szerdán Marosvásárhelyen Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, és csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben” – ezt a határozatot fogadta el a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés. Ennek szellemében ma,

KÖZLEMÉNY. Megújult erővel Marosvásárhelyért

Örömmel vesszük tudomásul, hogy 2013. február 12-én a marosvásárhelyi RMDSZ megtartotta alakuló közgyűlését, megválasztotta elnökét és ügyvezető elnökségét, illetve megjelölte képviselőit a Területi Képviselők Tanácsásba, illetve a megyei küldöttgyűlés testületébe. Végre helyreállt a rend, legitim körülmények között megejtettük a már régen időszerűvé vált átszervezést és elkezdjük a szervezetépítést Marosvásárhelyen. Mivel több jogtalan és félrevezető bírálat


Székelyzászló – Németh Zsolt szeretett volna finomabban fogalmazni

Magyarország továbbra is a román-magyar párbeszédet tartja a legalkalmasabb módszernek a zászlóvita rendezésére – hangsúlyozta a Krónika erdélyi magyar napilapnak adott, a szerdai számban megjelent interjúban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. A Krónika utalt rá, hogy az államtitkár jelképes agressziónak nevezte a román hatóságoknak a székely zászló kitűzése ellen foganatosított intézkedéseit egy budafoki rendezvényen