Taggelt bejegyzések: politika

KÖZLEMÉNY. Célegyenesben a marosvásárhelyi RMDSZ újjászervezése – lezárták a tagregisztrációt, és kiírták a tisztújító közgyűlést

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa (TÁT) a mai napon – 2013. február 8-án, pénteken – tájékoztatást kapott a marosvásárhelyi RMDSZ újjászervezési folyamatának helyzetéről. A TÁT megállapította, hogy a médiában folyamatosan népszerűsített tagregisztrációs felhívás meghozta eredményét, így teljesült a feltétele a tisztújító és küldöttjelölő városi közgyűlés megszervezésének. Ezért a TÁT úgy döntött, határozata

Székelyzászló-ügy – csütörtöki összefoglaló

Nem enyhült a székely zászlók kihelyezése miatti feszültség Romániában csütörtökön: a belügyminiszter hatósági fellépést helyezett kilátásba, Csíkmadaras magyar polgármesterét megbírságolták, a román miniszterelnök pedig kijelentette, hogy nem kíváncsi magyar partnerének véleményére. A romániai magyar pártok egységesen elutasították a hatalom lépéseit, Magyarországon pedig kormánypárti politikusok kezdeményezték a székely zászlók kitűzését. A két ország külügyminisztere egyetértett, hogy

Băsescu nem kommentálja a székelyzászló-ügyet

Nem kívánta kommentálni a román-magyar diplomáciai feszültségeket az államfő. Az EU-csúcsra készülő Traian Băsescut csütörtökön a repülőtéren faggatták a „székelyzászló-ügy”-ről. Az államfő azzal hárított, hogy az ország elnöke nem kommentálhatja egy nagykövet vagy államtitkár kijelentéseit. Szerinte Füzes Oszkár vagy Németh Zsolt államtitkár állásfoglalásaira romániai részről azonos szintű tisztségviselőknek kellene reagálniuk. Traian Băsescu azt is mondta:


VÉLEMÉNY. Mi bajunk a Székelyföld zászlójával?

Lucian Mândruţă mintaszerű gesztusa, van mit tanulnunk tőle. Nem értem, mi bajunk a Székelyföld zászlójával. Nyugaton bármerre jársz, mindegyik vidéknek megvan a történelmi zászlaja, fesztiválja, sajtfélesége, könyvesboltja és kastélya. Ezek mind elmondanak valamit arról a helyről, és hozzáadnak valamit az övezet kultúrkincséhez. Miért ne lehetne ez így nálunk is? Végül is, mi bajunk a magyarokkal?

Martonyi: Füzesnek igaza van, támogatjuk a székelyföldi autonómiát

Martonyi János szerint Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet semmi olyat nem mondott a székelyföldi autonómia kérdéséről, ami ne lenne azonos a kormány álláspontjával. A külügyminiszter csütörtökön a Világgazdaság gazdasági kilátásokról szóló konferenciáján kérdésre válaszolva kifejtette, Székelyföld autonómiájának témájában a magyar kormánynak 22 éve világos az álláspontja: ha egy közösség többsége valamilyen autonómiaformát igényel, és ezt

Zászlóháborúból diplomáciai botrány: kiutasítják a magyar nagykövetet?

Titus Corlatean román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, és kilátásba helyezte kiutasítását, amennyiben a nagykövet nem tér vissza “megbízatása keretei közé”. A román külügyminiszter az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet, egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi


Székelyzászló-ügy – összefoglaló

A kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van – tájékoztatta a magyar Külügyminisztérium szerdán az MTI-t, annak kapcsán, hogy a román külügyminisztérium délután bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét. A román fél azt sérelmezte, hogy kedden Németh Zsolt külügyi államtitkár szót emelt a Székelyföldön dúló “zászlóháború” ellen, és azt kérte a román

Az észak-erdélyi autópálya miatt az RMDSZ nemet mond

Nem szavazza meg az RMDSZ a 2013-as országos költségvetést. A magyar érdekvédelmi szövetség szerint ugyanis a vitára bocsátott tervezet nem szolgálja az ország fejlődését, olvasható a keddi RMDSZ-tájékoztatóban. „Nem vették figyelembe a gazdaságélénkítő prioritásokat. A jó minőségű közlekedési infrastruktúra jelentősen növeli egy-egy régió versenyképességét, ezáltal az ország gazdasági növekedését is eredményezi. Már az IMF is

Példás magyar válasz a példátlan román összefogásra

Nem a magyar–magyar, hanem a magyar–román verseny mozgósítja a magyar közösséget, állapította meg a kovásznai időközi polgármester-választás eredményét értékelve Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Mint ismert, a fürdővárosban vasárnap választottak elöljárót, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltje, Thiesz János elsöprő győzelmet aratott: a szavazatok 63,2%-ával messze maga mögét utasította az EMNP jelöltjét, Málnási Leventét (2,6%),


Román agresszióról beszélt a magyar külügyi államtitkár

Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint „zászlóháború dúl” Székelyföldön. A politikus ezt azon a keddi budapesti ünnepségen mondta, amelyen Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. Az államtitkár úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését, “szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi”. Németh Zsolt felidézte a