Kultúra

Ismét nyilvánosság előtt Krisztus halotti leple

A Krisztus halotti lepleként ismert ereklyét, a torinói leplet 2015 tavaszán ismét bemutatják a hívőknek – jelentette be szerdán Cesare Nosiglia Torinó érseke. Az észak-olasz város Keresztelő Szent Jánosról elnevezett székesegyházában őrzött ereklyét a hívők negyvenöt napon át láthatják valamikor az áprilisra eső húsvét és augusztus között. A pontos dátumot még nem jelentették be. Azért

Bolyai János által aláírt könyvet adományoztak a marosvásárhelyi Teleki Tékának

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy olyan könyvet ajándékoz a marosvásárhelyi Teleki Téka Alapítványnak, amely a Bolyai család tulajdonát képezte, és Bolyai János aláírását és bejegyzéseit is tartalmazza. Az RMDSZ közlése szerint a múlt héten sikerült egyértelműen megállapítani, hogy Köteles Sámuel Az erköltsi filo’sofiájának eleji című, 1817-ben megjelent könyve első kötetében Bolyai János bejegyzése

Ma kezdődik az advent

Ma kezdődik az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A templomokban advent első vasárnapjának liturgiáját tartják. Az adventi készület hagyománya a 4. századból ered, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő században ez a várakozás átalakult: már a karácsonyra, Krisztus megszületésének ünnepére készültek lelkileg a keresztények


Trianon nélkül nem lehet megérteni a 20. század magyar történelmét

A Nagyváradon rendezett I. Partiumi Nemzetközi Könyvvásár szombati napjának kiemelt eseményeként bemutatták Szakály Sándor történész két kötetét, amelyek a két világháború közti magyar történelem kevéssé feldolgozott témáit ölelik fel. „Trianon nélkül nem lehet megérteni a 20. század magyar történelmét” – osztotta meg véleményét Szakály Sándor az eseményre érkezett mintegy harmincfős hallgatósággal a Partiumi Keresztény Egyetem

Marosvásárhelyen tartják 2014-ben a román színházi szakma díjátadó gáláját

Marosvásárhelyen szervezik meg 2014-ben a Román Színházi Szövetség (UNITER) évente megtartott ünnepi gálaműsorát, amelyen díjazzák az előző évad legjobb romániai előadását, a legjobbnak ítélt színészeket, rendezőket és egyéb színházi szakembereket. A román közszolgálati televízió által közvetített esemény házigazdája a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház lesz április 28-án, társszervezője a Maros megyei önkormányzat – közölte pénteken Gáspárik Attila,

Teleki Téka – Újraindul a gyerekfoglalkoztató Könyvesműhely

A Teleki Téka gyerekfoglalkoztató Könyvesműhelyében újabb évfolyam indul november 30-án, szombaton 10 órától. Az 5-8. osztályosoknak szánt sorozatban a résztvevők megismerhetik a gondolat könyvvé válásának folyamatát, lépésről lépésre kipróbálva olyan hagyományos technikákat, amelyek egy könyv elkészítéséhez szükségesek, a papírmerítéstől a könyvkötésig. Amellett, hogy szeretnénk a gyerekekhez közelebb hozni a könyvet műtárgyi vonatkozásában, sorozatunk célja, hogy


2016-ban jön az Alice Csodaországban 2

2010-ben az Alice Csodaországban (Alice in Wonderland) 1 milliárd dollár bevételt hozott a Disney Pictures konyhájára, így nem annyira meglepő, hogy nem rég bejelentették, 2016. május 27-én jön a A Through the Looking Glass címre keresztelt második rész. Johnny Depp és Mia Wasikowska is visszatérnek korábbi szerepeikben, ellenben nem Tim Burton fogja rendezni a folytatást.

Osvárt Andi: Nem árt, ha a magyar színészeket is sztárolják egy kicsit

Valamit tényleg tenni kellett a moziba járás és a magyar mozi népszerűsítéséért, jegyezte meg a külföldről nemrég hazaköltözött 34 éves színésznő, aki éppen ezért több pályatársával együtt örömmel mondott igent a felkérésre, miszerint vállaljon szerepet egy ilyen céllal készülő kisfilmben. „A nézők azokat a filmeket szeretik, amelyekben olyan szereplőket látnak, akiket jól ismernek, mert az

Rajongók fizették Ady síremlékének felújítását

Ady Endre életének minden állomását bebarangolja az a Svédországban élő magyar házaspár, akik saját pénzükből felújíttatták a költő síremlékét a Nemzeti Sírkertben. A szobor tegnap került vissza a helyére. Maros Magda (62) korábbi vívóvilágbajnok ősz elején Stockholmból érkezve vette észre, milyen állapotban van imádott költőjének szobra a temetőben. Nyomban felhívta férjét, Csillag Istvánt (63), aki


Esterházy Péter darabja a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Esterházy Péter Én vagyok a Te című darabjának felolvasószínházi bemutatója várja a közönséget november 26-án a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Az előadást Visky András rendezte Csutak Réka, Orbán Attila, Györgyjakab Enikő, Buzási András, Kántor Melinda, Imre Éva, Sigmond Rita, Marosán Csaba és Vatány Zsolt színművészek közreműködésével – közölte a teátrum csütörtökön az MTI-vel. „Esterházy Péter