Friss! Vége a miniszterelnök-jelölt személyével kapcsolatos huzavonának: Iohannis nyilvánosságra hozta döntését! december 30, 2016 12:10 Szerző mediatica Politika Az államfő megbízta kormányalakítással a szociáldemokraták miniszterelnök-jelöltjét. Klaus Iohannis román államfő megbízta a kormányalakítással Sorin Grindeanu volt távközlési minisztert, a december 11-i választások nyomán alakult PSD-ALDE szociálliberális parlamenti többség miniszterelnök-jelöltjét – közölte pénteken a román elnöki hivatal. Grindeanu a parlamenti mandátumok több mint 47 százalékával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) második kormányfőjelöltje, miután az államfő kedden …
Visszaszólt az örmény képviselő Korodi Attilának. „Lehet saját véleményünk kisebbségi kérdésben?” december 22, 2016 14:11 Szerző mediatica Politika December 22-ét nevezte az igazi román nemzeti ünnepnek Korodi Attila. Az RMDSZ parlamenti képviselője a képviselőház csütörtöki ülésén úgy fogalmazott: ez az a nap, amely a szabadság eszménye körül összefogja az ország valamennyi lakosát. A nemzeti kisebbségeknek ugyanis ma sem adatott meg az a szabadság, hogy belátásuk szerint, sajátos érdekeiknek megfelelően építkezhessenek – utalt arra, …
Muzulmán miniszterelnöke lesz Romániának? Kelemen Hunor: ez érdekes december 21, 2016 13:49 Szerző mediatica Politika ‘Érdekesnek’ nevezte Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) javaslatát a miniszterelnök személyére vonatkozóan. Kelemen szerint a szövetségnek nincs oka azt állítani, hogy Sevil Shhaideh nem lenne alkalmas a kormányfői tisztség betöltésére. ‘Érdekes javaslat. Többet nem tudok mondani. Sevil Shhaideh asszony a fejlesztési minisztériumot is vezette, államtitkár is …
Nem román és nehezen kimondható nevű, női miniszterelnöke lehet Romániának december 21, 2016 13:09 Szerző mediatica Politika Bejelentette a Szociáldemokrata Párt, kit jelöl a miniszterelnöki tisztségre. Liviu Dragnea pártelnök szerdán, a Klaus Iohannis államfővel folytatott kormányalakítási tárgyalást követően azt mondta: „egy igazságtalan ítélet és egy teljesen alkotmányellenes törvény ellehetetlenítik, hogy magam töltsem be ezt a tisztséget”. Ezért a Szociáldemokrata Párt Sevil Shhaideht jelöli a miniszterelnöki tisztségre. AGERPRES
Lemondott az RMDSZ Maros megyei elnöke december 13, 2016 14:57 Szerző mediatica Politika Péter Ferenc a Maros megyei tanácselnök veszi át az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöki tisztségét ideiglenesen Kelemen Hunor, szövetségi elnök megbízásából azt követően, hogy december 12-i dátummal Brassai Zsombor lemondott tisztségéből. Péter Ferenc úgy értékelte, hogy a Maros megyei szervezetnek egy egészséges belső önértékelést kell tartania, annak érdekében, hogy a választáson elért jó eredményeknek tükrében …
Kormányalakítás: Iohannis egyértelműsítette álláspontját a miniszterelnök-jelölt személyével kapcsolatosan december 13, 2016 14:15 Szerző mediatica Politika Klaus Iohannis államfő megerősítette kedden, hogy ragaszkodik októberben nyilvánosságra hozott feddhetetlenségi feltételeihez, miszerint Romániában nem fog kormányalakítási megbízást kapni elítélt vagy bűnvádi eljárás alatt álló politikus. A parlamenti választások után tartott első sajtóértekezletén Iohannis bejelentette, hogy a kormányalakítás előkészítése érdekében szerdára konzultációra hívja a parlamenti mandátumhoz jutott pártokat. Elsőként délelőtt 10 órától a szociáldemokratákkal találkozik …
Állásfoglalásra készül az ombudsman, hogy tiltja-e a törvény vagy sem Liviu Dragnea miniszterelnöki jelölését december 13, 2016 13:11 Szerző mediatica Politika Állásfoglalásra készül az ombudsman annak kapcsán, hogy lehet-e vagy sem miniszterelnök Liviu Dragnea. A Nép Ügyvédje vizsgálja a 2001. évi 90-es számú törvényt, amely tételesen kimondja, hogy nem lehet tagja a kormánynak olyan személy, akit jogerősen elítéltek egy büntetőjogi eljárás során. Mint ismert, a Szociáldemokrata Párt elnöke választási csalás miatt vétkesnek találtatott, és emiatt két …
A román elemzőt is meglepte, hogy ennyivel nyert a PSD december 12, 2016 21:50 Szerző mediatica Politika Meglepőnek nevezte a román Szociáldemokrata Párt (PSD) nagyarányú választási győzelmét Mircea Kivu román szociológus és politikai elemző, aki szerint főleg az alacsony részvételi aránynak tudható be a magabiztos diadal. A szociológus az MTI-nek elmondta: számított a szociáldemokraták győzelmére, arra viszont nem, hogy ilyen nagyarányú lesz. Emlékeztetett, hogy a PSD a legjobb eredményt érte el történetében …
Ezt kockáztatjuk, ha a PSD pártelnökét jelölik miniszterelnöknek december 12, 2016 21:02 Szerző mediatica Politika Amennyiben jogerősen elítélt személy fogja kormányozni az országot, Romániát teljesen elszigetelik majd nyugati partnerei – nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Nicuşor Dan. Az alakulat tagja, Cristian Ghinea is osztja ezt a véleményt, és kifejezte reményét, hogy Klaus Iohannis államfő tartja magát egy korábbi bejelentéséhez, miszerint nem nevez ki miniszterelnöknek bűnvádi …
Értesülés: Nem tud egyedül kormányozni a Szociáldemokrata Párt december 12, 2016 20:49 Szerző mediatica Politika A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) 224 mandátuma lesz a következő törvényhozói testületben, ez kevesebb, mint az egyszerű többséghez szükséges 233 – mondták el hétfőn PSD-s források. Az idézett források szerint a 224 mandátum felel meg a PSD által elért 45 százalékos eredménynek, amelybe már beleszámították a szavazatok újraosztásából származó mandátumokat is. A következő ciklusban a parlament …