A diszkriminációellenes tanács felszámolását kezdeményezte egy magyarellenes román képviselő október 3, 2016 22:28 Szerző mediatica Politika Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) felszámolását kezdeményezte a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, az Egységes Románia Párt (PRU) elnöke – tudatta hétfőn a Hotnews.ro hírportál. Diaconu erről még májusban nyújtott be törvénytervezetet a kétkamarás román parlament szenátushoz, de az csak múlt héten került a képviselőházhoz, amelynek először kell szavaznia róla. A PRU elnöke szerint …
Fordulat! Maros megyében biztosít befutó helyet az MPP-nek jelöltlistáján az RMDSZ október 2, 2016 23:34 Szerző mediatica Politika Maros megyei parlamenti jelöltlistája befutónak számító harmadik helyét engedi át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Magyar Polgári Pártnak (MPP) a már korábban felajánlott Kovászna megyei képviselői hely mellett – közölte pénteken Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Az RMDSZ szövetségi állandó tanácsa (SZÁT) pénteki ülésén megerősítette az MPP-vel szeptember közepén felújított együttműködési megállapodást, amelynek …
Illegális bevándorlás: a román külügyminiszter szerint Románia a schengeni térség határai védettségét is erősítené október 2, 2016 23:23 Szerző mediatica Politika Lazar Comanescu román külügyminiszter szerint Románia a schengeni övezetben a külső határok védelmét szilárdító tényező lenne, és ezt az Európai Unió országai is egyre inkább belátják. A román külügyminiszterrel készített hosszú interjút a Digi 24 hírtelevízió vasárnap délután közvetítette. Lazar Comanescu szerint Romániának a bevándorlási hullám közepette sikerült bizonyítania, hogy határa – amely nagyobb részt …
Manipulálhatták a Maros megyei RMDSZ-jelöltállítást szeptember 30, 2016 13:16 Szerző mediatica Politika Manipulálhatták a Maros megyei RMDSZ-jelöltállítást: a maszol.ro internetes újság arról ír, hogy elképzelhető, színjáték volt az egész folyamat. A lap a rangsoroló küldöttgyűlésén alulmaradt jelöltek és a küldöttek egy részére hivatkozva fogalmazott így. Balogh József volt jelölaspiránst is idézik, aki szerint a jelöltlisták nem a tagság, hanem egy szűk csoport akarata szerint alakultak. „Sokan rossz …
Kevesebb mint hétezren akarnak levélben voksolni a román parlamenti választásokon szeptember 22, 2016 17:27 Szerző mediatica Politika Mindössze 6937 külföldön élő román állampolgár igényelte azt, hogy levélben adhassa le szavazatát a december 11-i parlamenti választásokon – közölte az állandó választási hatóság (AEP) szerdán. Az április elsején kezdődött regisztrációs időszak szeptember 14-én járt le. A külföldi választási névjegyzékbe csaknem tízezren iratkoztak be, közülük 2700-an azért, hogy lakóhelyükhöz közelebb lévő választókörzet megszervezését kérjék. A …
Sérelmezi az RMDSZ, hogy a nagyváradi városvezetés az EMNP-vel, és nem vele tárgyalt iskolaügyben szeptember 22, 2016 17:17 Szerző mediatica Politika Sérelmezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), hogy Nagyvárad liberális városvezetése nem az RMDSZ, hanem a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi vezetőivel konzultált arról, hogy az önkormányzat kiket delegáljon a helyi tanintézetek vezető tanácsába – írta csütörtöki számában a Krónika napilap. Huszár István, Nagyvárad korábbi alpolgármestere, a városi tanács RMDSZ-frakciójának a vezetője az Erdon.ro portálnak …
Tizenöt polgármester sérelmezi, hogy az RMDSZ az MPP-nek adta az udvarhelyszéki képviselői mandátumot szeptember 22, 2016 17:15 Szerző mediatica Politika A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 15 udvarhelyszéki polgármestere írta alá azt a beadványt, amelyben sérelmezik, hogy az RMDSZ a Magyar Polgári Pártnak (MPP) adta az Udvarhelyszéket megillető, befutónak számító helyet a szövetség Hargita megyei képviselőjelölt-listáján – írta csütörtökön a Székelyhon portál. Az elöljárók arra kérik az RMDSZ döntéshozóit, hogy változtassák meg a döntést. „Udvarhelyszéken …
Újabb orosz aggodalmak az amerikaiai Romániába telepített rakétapajzsa miatt szeptember 22, 2016 17:11 Szerző mediatica Politika Az Egyesült Államok azzal, hogy elfogó rakétákat telepített Romániába, megsértette a Moszkva és Washington között a közepes hatótávolságú nukleáris erők európai korlátozásáról 1987-ben kötött INF-szerződést – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján. „Az európai helyzet új vonása, hogy elhárító rakéták kilövőállásait telepítették Romániába, a deveselui légvédelmi támaszpontra. Hosszabb távon hasonló projekt valósul …
A balesetben elhunyt rendőr édesanyjának reakciója a volt belügyminisztert védő szenátusi döntés hírére szeptember 20, 2016 13:19 Szerző mediatica Politika A tyúktolvajokat elítélik és lecsukják. Aki pedig a kocsija hátsó ülésén utazik, és semmiért nem hibás, azt elengedik, sőt hagyják neki, hogy nyilvánosan is panaszkodjon a rémálomért, amelyet kénytelen megélni – így reagált a Gabriel Oprea korábbi belügyminiszter menetoszlopának felvezetése során balesetet szenvedett és elhunyt motoros rendőr, Bogdan Gigină édesanyja, Carmen Gigină a szenátus hétfői …
Itt vannak az újabb szigorító javaslatok a dohányzásellenes törvényhez! szeptember 20, 2016 13:12 Szerző mediatica Politika Újabb módosítási javaslatok a dohányzásellenes törvényhez: miután a szenátusban jelentősen enyhítettek a jogszabály előírásain, a Szociáldemokrata Párt egyik képviselője kezdeményezte a felsőházban elfogadott valamennyi változtatás visszavonását/törlését. Az Aurelia Cristea által előterjesztett kezdeményezésben ugyanakkor tovább szigorítanának a cigarettázást zárt terekben egészében tiltó törvényen: saját kocsijában sem gyújthatna rá senki, ha az autóban gyerekek vagy terhes nők …