Politika

Az RMDSZ ellenzi a román kormány faluösszevonási tervét

A Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Országos Önkormányzati Tanácsa határozottan ellenzi a települések rangsorolásáról és esetleges összevonásáról szóló bukaresti kormányzati tervet, amely megítélése szerint a helyi autonómia helyett a központosítást erősítené. Az önkormányzati tanács az RMDSZ keddi hírlevelében tette közzé állásfoglalását a bukaresti regionális fejlesztési és közigazgatási tárca augusztusban közvitára bocsátott tervezetéről. A tervezet az

Már csak 10 napjuk maradt regisztrációra a külföldön szavazóknak

Tájékoztató kampányt indított a külügyminisztérium a külföldi szavazás népszerűsítésére: a bukaresti Henry Coanda repülőtéren, valamint a határátkelő állomásokon is szórólapokat, valamint regisztrációs űrlapokat osztogatnak, hogy felhívják az ország határain túl élők figyelmét a módosult választási törvény előírásaira. Regisztrációra már csak tíz napig van lehetőség, ezért igyekeznek minél több személyt közvetlenül tájékoztatni a változásokról, pontosította a

Itt a jelölt a belügyminiszteri tisztségre

A miniszterelnöki kancellária vezetője lehet az új belügyminiszter. Dragoş Tudorachét a kormányfő jelölte a tisztségre, amely a plágiumgyanú miatt távozott Petre Tobă lemondása nyomán maradt betöltetlen. Dacian Cioloş azt mondta: fontolgatták, hogy ideiglenes jelleggel nevezzenek ki valakit belügyérnek, ám végül úgy döntöttek, hogy teljes jogú minisztert helyeznek a tárca élére, mert “a minisztériumban tapasztalható bizonytalansági


Hogyan tett szert ekkora vagyonra? – a feleségnek és a szülőknek is válaszolniuk kell, nem beszélhetnek a vádlottal

Megtiltotta a legfelsőbb bíróság a jegybank korábbi kormányzóhelyettesének, Bogdan Olteanunak, hogy szüleivel és feleségével találkozzon, beszélgessen. Mint ismert, a Duna-delta korábbi kormányzója kinevezésében tett közbenjárásáért, valamint az ennek fejében igényelt és feltételezhetően kapott 1 millió eurós csúszópénz elfogadásával gyanúsított Bogdan Olteanu előzetes fogva tartását nemrégiben háziőrizetre változtatták, ám egyidejűleg megtiltották, hogy több személlyel felvegye a

A szenátus dönt, lehet-e bűnvádi eljárás a volt belügyminiszter ellen a motoros rendőr halála miatt

Bűnvádi eljárás indulhat a korábbi belügyminiszter ellen, amennyiben a szenátus hozzájárulását adja ehhez. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség kérését a parlament felsőházi vezetősége hétfőn tárgyalja, majd az ügyet a jogi bizottsághoz küldik, amely jelentést terjeszt a plénum elé, erről szavaznak majd a képviselők. Gabriel Oprea ellen a menetoszlopát motorkerékpáron felvezető rendőrt ért baleset miatt emelnének vádat,

Putyin a magyar-román határ módosításának lehetőségéről beszélt

A magyar-román határ módosításának lehetőségéről beszélt Vlagyimir Putyin a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban. Az orosz elnököt a második világháború utáni határok érvényességéről, jelesül a Kuril-szigetek Japánnak való visszaadásáról kérdezték, és erre válaszolta, hogy ha valaki ezt a kérdést fel akarja vetni, akkor a magyar-román határ ügyére is ki kell térni. A Bloomberg riportere a Baltin-tenger


Új megvilágításba került Geoană kizárása: már bánják?!

Együttműködne a Szociáldemokrata Párt Mircea Geoană alakulatával. A PSD vezetője, Liviu Dragnea vasárnap hibának minősítette volt elnökük kizárását, s bár azt nem valószínűsítette, hogy Geoană újra szociáldemokrata színekben politizáljon, ellenben lehetségesnek nevezte, hogy valamiféle kapcsolat létrejöjjön a két párt között. Ennek céljával találkozót kezdeményeznek a PSRO-val, hogy áttekintsék a lehetőségeket, mondta Liviu Dragnea, aki egyben

Kétmilliárdos adósságának negyedét már visszafizette az MSZP

Kétmilliárd forintos adósságának negyedét már visszafizette az MSZP, másfél milliárddal azonban még mindig tartozik – közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Burány Sándor azt mondta: az adósság rendezéséhez, nehéz helyzetük konszolidálásához nagy lökést ad majd, ha sikerül eladniuk a budapesti Jókai utcában található pártszékházukat, amely üresen áll. Több potenciális vevő

Mire gondolt Kelemen Hunor, amikor azt mondta: minél előbb, annál jobb?

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nyitott arra, hogy a Dacian Ciolos vezette szakértői kormány ellen beterjesztendő esetleges bizalmatlansági indítványról tárgyaljon a Szociáldemokrata Párttal (PSD) – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva. Az RMDSZ elnöke arra reagált, hogy a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező PSD kilátásba helyezte a kormány támogatásának


A katonai együttműködésről tárgyalt egy amerikai kongresszusi küldöttség a román államfővel

A katonai együttműködésről és információcseréről folytatott megbeszélést hétfőn Bukarestben egy amerikai kongresszusi küldöttség, amelyet hivatalában fogadott Klaus Iohannis román államfő. A Devin Nunes, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke által vezetett delegáció „megbízható, stabil szövetségesnek” nevezte Romániát egy „kiszámíthatatlan térségben”, és nagyra értékelte a két ország hírszerzési együttműködését – olvasható a román elnöki hivatal közleményében. Az