Életmód

Amerikai dokik a gyerekek túl sok tévézése miatt aggódnak

A gyerekeknek naponta kevesebb mint két órát szabadna képernyő előtt tölteniük szórakozás céljából, és a televíziót, illetve az internet-hozzáférést is száműzni kellene a szobájukból – ismertette új irányelveit az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének (AAP) Kommunikációs- és Médiatanácsa. A Pediatrics című folyóiratban megjelent közlemény szerint az átlagos amerikai nyolcéves napi médiafogyasztása eléri a nyolc órát, míg a


Mégsem jelent elég mozgást a házimunka?

A házimunka első pillantásra takarékos módszernek tűnik arra, hogy megőrizzük jó fizikumunkat. A kutatásból kiderült, hogy azok, akik testmozgásnak tartják a kertészkedést, a barkácsolást, a porszívózást és a takarítást, általában kövérebbek, mint azok, akik a lehető legtöbb időt fordítják szabadidős mozgásra. A kutatók különösen a nők figyelmét hívják fel arra, hogy becsaphatják magukat azzal, hogy

A magyarok többsége életében legalább egyszer már félrelépett

A magyarok többsége életében legalább egyszer már félrelépett, a hűtlenek többsége “visszaeső”, és a budapestiek kezelik a leglazábban a párkapcsolataikat – többek között ezek derültek ki abból a kérdőíves felmérésből, amelyben több mint ötszáz megkérdezett nyilatkozott saját, partnere és szülei párkapcsolati hűségéről. A viszony.hu által végzett kutatásban résztvevők közül tízből csak hárman voltak biztosak abban,


A várandós anya depressziója károsan hat a gyermek lelki egészségére

A várandós anya depressziója a magzat mentális egészségére is hat – derült ki egy nagy léptékű brit vizsgálatból. A terhességük alatt depressziótól szenvedő anyák gyermekeinél 1,28-szor nagyobb eséllyel alakul ki ugyanez a kórkép 18 éves korukig – ismertette a The Guardian online kiadása a JAMA Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmányt. A Bristoli Egyetem kutatása arra


Meredeken nő a depressziós gyerekek száma Nagy-Britanniában

Meredeken nőtt a depressziós gyerekek száma Nagy-Britanniában az utóbbi évtizedben. A gyermekkort annyira stresszessé tették az iskolai elvárások, a családok felbomlása és újabban a közösségi média, hogy a tíz év alattiak közül már 8 ezer gyereket érint a betegség. A brit Országos Egészségügyi és Gondozási Intézet (NICE) becslése szerint 80 ezer brit gyerek szenved súlyos