Aktuális

A tanárok 48%-ának sikerült a véglegesítő vizsgája

A tanárok mintegy 48 százalékának sikerült a véglegesítő vizsgája az óvások előtt – derül ki a tanügyminisztérium adataiból.Közleményük szerint az írásbeli próbán részt vevő 7.400 pedagógus közül 3.181-en, azaz 47,83 százalékuk vizsgázott sikeresen. A legnagyobb átmenési arányt Gorj megyében jegyezték 76,47 százalékkal, míg a legkisebbet Krassó-Szörény megyében, 29,33 százalékkal. A fellebbezéseket kedden és szerdán lehet

El kell távolítani a „törvénytelen” zászlókat Hargitában

Körlevélben szólította fel hétfőn Adrian Jean Andrei, a székelyföldi Hargita megye prefektusa a helyi polgármestereket, hogy három napon belül távolítsanak el a polgármesteri hivatalokról minden „törvénytelen” zászlót. A prefektus egy közelmúltban hozott bírósági ítéletre hivatkozott a körlevélben, amely álláspontja szerint egyértelművé teszi a zászlóhasználatra vonatkozó szabályokat – közölte az Agerpres hírügynökség. A csíkszeredai polgármester elmondása


Kedden kezdődik a 24. Tusványos

A Semi Holsen és a Magna Cum Laude koncertjével kedden este megnyílik az erdélyi Tusnádfürdőn a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amelyet idén minden eddiginél nagyobb médiaérdeklődés övez – mondta el az MTI-nek hétfőn Fazakas Imola, a Tusványosként emlegetett rendezvénysorozat sajtófelelőse. A szabadegyetem szombat este ér véget. A magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány

Terra Siculorum 2021: tervezzen logót, és nyerje meg a 4500 lejt!

Nyílt pályázatot hirdettek a Terra Siculorum 2021 pályázati program logójának megtervezésére. A pályamunkákat október 15-én éjfélig lehet leadni. A pályázaton való részvétel díjmentes, egy pályázó több logó-tervet is beküldhet, tudatta a kiíró Sepsiszentgyörgy önkormányzata. A munkáknak néhány tartalmi elvárásnak kell megfelelniük: a logó egyszerre szól Európának és Székelyföldnek – az európaiak irányába Székelyföld értékét, egyediségét


Székelykapu Székelyföld marosszéki bejáratánál: Németh Zsolt az avatón

Székelykaput avatnak vasárnap délután Lőrincfalván. A Dózsa György község Polgármesteri Hivatala által szervezett falunapok alkalmával Székelyföld nyárádmenti bejáratánál, 17 órai kezdettel tartják az ünnepséget. Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök a székelykapu előtt Az európai uniós alapokból finanszírozott falunapon a község önkormányzata falutalálkozót szervezett a Lőrincfalváról elszármazottaknak. „Örvendek, hogy községünk harmadik falujában is sikerült megszervezni a


Ötmillió euró a marosvásárhelyi Bolyai líceum felújítására?

EU-s alapokból újítanák fel a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumot. Ehhez hosszú távú, legalább 15 évre szóló partneri kapcsolatot kell hogy kialakítson a Polgármesteri Hivatal és a református egyház, egyébként az uniós fejlesztési pályázaton nem fogadják a jelentkezést, hangzott el egy pénteki tanácskozáson. Peti András alpolgármester, az RMDSZ városi szervezetének elnöke és Brassai Zsombor megyei