Aktuális

Autonómiatüntetésre hív az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége

Az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, valamint az újonnan alakult Kárpát-medencei Családlánc közös közleményben tiltakozik a Ponta-kormány által tervezett régiósítás ellen. „Határozottan elutasítjuk a mai romániai kormány azon törekvéseit, hogy Erdélyt, Székelyföldet úgy régiósítsa, hogy ezáltal az erdélyi magyarság még rosszabb helyzetbe kerüljön – őshonosként – szülőföldjén. Székelyföld létezése óta oszthatatlan, ezt még

Ellenőrök rohanták le a székely termelőket

Tévéstábok kíséretében érkezett szombaton Csíkszeredába a fogyasztóvédelmi hatóság brassói kirendeltsége, hogy ellenőrzést végezzen a Hagyományos és Helyi Termékek Hagyományos Vásárán. Az akció eredményeként a kistermelők portékáit vették szemügyre. Többnyire azt vizsgálták, szerepel-e románul is a felirat a termékeken. A helyi termékek vásárát néhány évvel ezelőtt létrehozó Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke éppen a portékák

Szerkessz interaktív tankönyvet!

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézete pályázatot hirdet interaktív tankönyvi fejezet szerkesztésére Ilyen tankönyvet szeretnék címmel, melyre pályázhatnak középiskolás diákok és egyetemi hallgatók egyénileg vagy csoportban. A pályázat témája középiskolásoknak: bármely tudásterületről, tantárgyból választott téma tankönyvi feldolgozása; a téma kötődhet egyetlen tantárgyhoz is, de több tantárgy integrációjára is épülhet. Egyetemi hallgatók az


XVIII. Hóhányó Olimpia – Madarasi Hargita

Erdély legjelentősebb téli diák összejövetele a Madarasi Hargitán megszervezett Hóhányó Olimpia. Idén március 1–3. között kerül sor a Madarasi Hargitán a már hagyományosnak számító Hóhányó Olimpiára, melynek szervezői az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF), a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ). NyJ

Idén július 23-án kezdődik Tusványos

Július 23–28. között szervezik meg idén a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort – jelentették be a Facebookon a szervezők. Ebben az esztendőben Tusványos a 24. kiadásához ért. transindex

Biciklis népszámlálás Romániában!

Az országban semmiféle statisztika nem létezik arról, hogy hány kerékpáros járja az utakat – pedig vannak szép számmal –, valószínűleg ennek is betudható, hogy a hatóságok nem igazán törődnek a biciklisek problémáival. Egy bukaresti bringásblog, a Mechanikus Narancs (www.portocalamecanica.ro) felmérést és kampányt kezdeményezett az országban lévő biciklisek feltérképezésére. A Mechanikus Narancs létrehozta a www.catibiciclistisuntem.ro weboldalt,


ETV Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Kovásznán is

Szerdától Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Kovásznán, napokon belül pedig Zilahon is nézhető majd az Erdélyi Magyar Televízió. Nagy Zsolt, az ETV-t működtető Janovits Jenő Alapítvány elnöke közölte, az RCS-RDS céggel folytatott tárgyalások eredményeként az országos kábelszolgáltató az említett városokban is alapcsomagjába emelte az ETV-t. Ez közel százezer olyan háztartást jelent, amelyekben immár közvetlenül, többletköltségek nélkül fogható

Marosvásárhely: Krumpli-díj az Auchan igazgatójának a kétnyelvűség mímelése miatt

Krumpli-díjjal tüntette ki egy kétnyelvűségért küzdő marosvásárhelyi csoport az Auchan hipermarket vezérigazgatóját. A „kitüntetést” Leonard Nistor azért kapta, mert ígérete ellenére sem vezette be a valós kétnyelvűséget az üzletében. A Többnyelvű Marosvásárhely – Târgu Mureșul Bilingv (TM-TMB) nevű csoport tavaly év végén alakult, elsőként a francia áruházban vizsgálta, hogy mennyire tartják be a kétnyelvűséget. A

Bokros Lajos előadása Marosvásárhelyen

A Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében, Bokros Lajos európai parlamenti képviselő, közgazdász, február 13-án, szerdán délután 5 órakor a Bernády Házban (Horea utca 5 sz.) előadást tart „Magyarország és Románia gazdasági kilátásai európai perspektívában” címmel. A rendezvény moderátora Lokodi Imre újságíró, az est házigazdája Markó Béla, az alapítvány elnöke lesz. mediatica


Kiírta a Bethlen Gábor Alap a külhoni magyaroknak szóló pályázatokat

Megjelentek a külhoni magyarságnak szóló pályázati felhívások a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján – tájékoztatta a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság szombaton az MTI-t. A magyar kultúráért és oktatásért pályázatok keretében a magyar közösség céljait szolgáló kulturális és oktatási programokat támogatnak. Ezek közé tartozik a magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző programok, különös tekintettel