Szétverték a vendéglőt, elkergették a pincéreket a szilveszterezők január 3, 2013 8:40 Szerző mediatica Aktuális Botrányba fulladt a szilveszteri vacsora a dél-romániai Podariban, ahol több mint hatszáz fős társaság maradt éhen, miután csak romlott halat és kukacos mogyorót kapott – közölték szerdán a román hírportálok. A 150 lejes (mintegy tízezer forintos) menüben sertés- és pulykasült, valamint desszert is szerepelt, de – a vendégek szerint – a pincérek csak az ehetetlenül …
Békéért imádkozott a pápa újévi beszédében január 2, 2013 20:30 Szerző mediatica Külföld Békét kért az egész világ számára a katolikus egyházfő, aki homíliájában úgy fogalmazott, “a béke a legnagyobb jó, melyet Istentől ajándékba kérhetünk, és amelyet minden erőnkkel építenünk is kell”. Az újév első napján, szokás szerint a szentszéknél akkreditált nagykövetek és a bíborosi testület előtt, a Szent Péter bazilikában bemutatott szentmisén XVI. Benedek a január elsejei …
Fricskát kapott az Apple a Nokiától január 2, 2013 20:05 Szerző mediatica Gazdaság Rekord idő alatt adott túl legújabb csúcstelefonjain a Nokia Kínában, a finn mobilcégnek hosszú idő után először tehát úgy tűnik, sikerült egy valóban sikeres prémium készüléket piacra dobnia. A részvény szárnyalásának hátterében a kínai terjeszkedés mellett a lassan, de biztosan javuló amerikai pozíciók is meghúzódnak. 7,25 százalékot ugrott ma a Nokia árfolyama a helsinki tőzsdén, …
Csendben megszűnt az egyik RTL-es tévécsatorna január 2, 2013 19:59 Szerző mediatica Magyarság 2012 végén megszűnt a Reflektor TV, 2013 januárjában már nem látható a képernyőn. A csatorna logója az internetes műsorújságokban ugyan még ott van, de a műsorok címe helyett csak a “nincs információ” szöveget olvashatja az odalátogató. A műsorújság szerint 2012 december 30-án még volt adás, egy roppant hosszú Szily Nóra-maratonnal búcsúzott az adó: a volt …
Körbenőtte a fa a biciklit január 2, 2013 19:35 Szerző mediatica Színes Jó pár évtizeden át állhatott ez az elhagyatott bicikli a fának támasztva a Washington állambeli Vashon szigeten, mire a boldogtalan növénynek nem volt más választása, mint körbenőni és vele együtt növekedni. Hihetetlen tréfája ez a természetnek, hisz a bicikli akár el is dőlhetett volna, hogy utat engedjen a fatörzs növekedésének, ám nem ez történt. A …
Lenyelte a fogorvosi fúrót a beteg január 2, 2013 19:32 Szerző mediatica Színes Horrorisztikusan végződött egy svéd nő látogatása a fogorvosnál: egy apróbb beavatkozást végeztek rajta, az ehhez használt fúrófej azonban leesett és bekerült a tüdejébe. A hatvanas éveiben járó hölgy fogimplantátumot szeretett volna, ezt akarták beültetni. Amikor azonban hozzákezdtek, a fogászati fúró feje véletlenül lejött, és a nő szájába esett. Az orvosok azonnal egyenesbe állították a beteg …
Megdöbbentő vélemény a magyar zenei világról január 2, 2013 19:29 Szerző mediatica Zene Élete legnehezebb időszakán van túl Lakatos Krisztián (22). A fiatal énekes a Megasztár 4. dobogójáról viharos gyorsasággal zuhant a mélybe. A műsor alatt és utána még egy darabig ünnepelt tehetség azon kapta magát, hogy az ingyenes jótékonysági bulikon kívül szinte semmilyen más felkérése nincs. Nemhogy álmai megvalósításához, a nagy áttörésre nem kapott lehetőséget, de még …
Titokban megnősült Deutsch Tamás január 2, 2013 19:23 Szerző mediatica Színes Titokban elvette új szerelmét Deutsch Tamás (46)! Az esküvőt még december 12-én tartották egy önkormányzati házasságkötő teremben, s a politikus csak szilveszter napján jelentette be a nagy hírt internetes blogján. A fideszes európai parlamenti képviselőt a Blikk nászútján érte utol Amerikában, ám azt nem árulta el, az ország melyik részére utaztak. – Büszke vagyok és …
Elhunyt Koroknay Géza január 2, 2013 19:16 Szerző mediatica Kultúra Elhunyt 64 éves korában Koroknay Géza, akinek öblös hangját számtalanszor hallhattuk már, hiszen Magyarország egyik legismertebb szinkronszínésze volt. Clint Eastwood magyar hangját több hónapos betegség után, szerdán érte a halál, szervezete feladta a harcot a gyilkos kórral szemben. Amikor kiderült, hogy rákos, Koroknaynak legnagyobb félelme vált valóra, azonban az utolsó pillanatig küzdött, hogy életben maradjon. …
Ismertté vált J.R. Ewing temetésének napja január 1, 2013 16:10 Szerző mediatica Színes Bejelentette a TNT tévéadó, melyik napon sugározzák a Dallas új sorozatának azt a részét, amelyben eltemetik a 81 évesen elhunyt Larry Hagman által alakított J.R. Ewingot. Eredetileg J.R. figurája a Dallas-karakterek között maradt volna, ám a színész távozása áthúzta a producerek számításait. Hagman a második évfolyam hatodik epizódjáig látható a filmben, halála a hetedik részben …