Természet

Több ezer kínai cég megsérti a környezetvédelmi szabályokat

Több ezer kínai cég nem tartja be a kormány környezetvédelmi előírásait, és károsítja a környezetet – állítja a környezetvédelmi minisztérium. A tárca az elmúlt hónapokban átfogó, országszerte mintegy 25 ezer ipari céget vizsgáló kampányt indított az előírások betartásának ellenőrzésére. Ennek során a hatóságok azt találták, hogy a vizsgált cégek 8 százaléka, csaknem kétezer cég vétett

Az Év fáiból létesítettek tanösvényt a Nyíregyházi Állatparkban

Tizenkilenc őshonos, az Év fájának választott fafaj csemetéiből létesítettek tanösvényt a Nyírerdő Erdészeti Zrt. és a Nyíregyházi Állatpark közös kezdeményezésében pénteken a sóstógyógyfürdői látványosságban. A medvék kifutója mellé telepített csemeték azokból a fafajokból kerültek ki, amelyeket az elmúlt közel húsz évtizedben Magyarországon az Év fájának választottak. Az Év fája mozgalmat német mintára indította el 1996-ban

Tündérkert mozgalom: már a bukovinai székelyek és a moldvai csángók is elkezdték összegyűjteni a maguk őshonos gyümölcsfáit. „Ahány gyermek, annyi fa“

A gazdag, de pusztuló vidéki világ gyümölcsfajtáinak megőrzése volt a célja az első Tündérkertek megálmodóinak, Szarvas József színésznek és Kovács Gyula pórszombati erdésznek és Ambrus Lajos írónak; törekvéseiket pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium is támogatja. Az MTI azt követően kereste meg a program alapítóit, hogy a napokban nyitották meg az első budapesti Tündérkertet. A kárpát-medencei gyümölcsfajták


Ma van a Föld órája

Ismét kialszanak a fények ma este egy órára a világ számos országában és városában az energiatakarékosságra és az életmód újragondolására buzdító, Föld órája elnevezésű globális környezetvédelmi kampánya keretében. A globális akciót idén Szingapúrban A csodálatos Pókember 2. című film főszereplői indítják el: Andrew Garfield, Emma Stone és Jamie Foxx a Pókemberrel együtt kapcsolják le az

Jelentős környezetszennyezés a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Jelentős környezetszennyezés történt pénteken a Hortobágyi Nemzeti Parkban, Nagyiván külterületén – közölte Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára hétfőn az MTI-vel. Elmondta, hogy a Nagyiváni Mezőgazdasági Kft. – a helyi polgármester cége – szippantott szennyvizet eresztett le két helyszínen, természetvédelmi és Natura 2000-es területen károsítva egy nádast. Ez megengedhetetlen – szögezte le


Genetikai elváltozást okozhat a gyerekek szervezetében a légszennyezés

A tanulási képességet befolyásoló genetikai elváltozást okozhat a légszennyezés kisgyerekek szervezetében kínai és amerikai kutatóknak egy Kínában végzett kutatása szerint. A délnyugat-kínai Csungkingi Orvosi Egyetem és az amerikai Columbia Egyetem által közösen jegyzett többéves vizsgálatot a kutatók a rossz levegőjű délnyugat-kínai Tungliang megyében végezték. A Csungkingtól nem messze fekvő Tungliang szénerőművét 2004-ben zárták be, a

Korábban érkeztek meg a telelésből a vízimadarak az Ipoly-völgybe

Mintegy hétezer vadlúd pihen ezekben a napokban Ipolyvece környékén, a vándormadarak három-négy héttel korábban érkeztek vonulásuk ezen fontos állomására, mint más években – tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programkoordinátora kedden az MTI-t. Papp Ferenc elmondta, hogy a telelésből észak felé tartó madarak nagy része, mintegy 4300 példány vetési lúd. Mellettük 2000 nagy lilik


Virágzik a hóvirág

Az enyhe télben nyílik a hóvirág az Alcsúti Arborétumban, Alcsútdobozon 2014. február 20-án. Katicabogár az enyhe télben nyíló hóvirágon az Alcsúti Arborétumban, Alcsútdobozon 2014. február 20-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd