Ki lesz a világörökségi Hollókő főgúnárja?


Szent Márton-nap tiszteletére hetedszer rendeznek ünnepi vigasságot Hollókőn szombaton. Szent Márton a község védőszentje is, tiszteletére szentelték a világörökség ófalu jelképének számító fatornyos templomot is – mondta el a település polgármestere az MTI kérdésére. Szabó Csaba hozzátette: a rendezvény a Magyar Turizmus Zrt. a hét vége csúcseseményei között tartja számon. Az ófalu felújítása még nem fejeződött be, de az új útburkolat már készen van, így a Szent Márton-napi vigasság megtartását a körülmények nem befolyásolják. Kelecsényi Péter, a Hollókő és Térsége Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) elnöke, a vigasság fő szervezője elmondta, hogy a rendezvényt a helyi vállalkozások működtetik, az önkormányzat támogatásával. “Mivel Szent Márton a falu védőszentje, a rendezvény a hagyományos búcsúval is egybeesik, így nem csak a ma leginkább ismert libáról szól. Az érkezőket vendégül látjuk egy pohár borra és zsíros kenyérre is, tavaly például 120 liter bor és 30 kiló kenyér fogyott el. A 11 órakor kezdődő rendezvényen a vendégek megmérkőzhetnek a Hollókő főgúnárja címért is” – fogalmazott a TDM vezetője. Hollókő főgúnárja az lehet, aki a különféle, középkori hagyományokat felidéző ügyességi versenyeken megszerzi az első helyet. A programot vidám előadások, libás játékok színesítik, a látogatók találkozhatnak Lúdas Matyival és Döbrögi urasággal is. Az ófalu piacán libából készült fogásokat, házi süteményeket, lekvárokat, kézimunkákat vásárolhatnak a vendégek. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk