Erről a BASF-befektetésről maradtak le a magyarok


Több mint 90 millió euró befektetés eredményeként nyitotta meg Európa legnagyobb katalizátorgyárát a BASF német vegyipari gyártó cég Lengyelországban, közölte hétfőn a Rzeczpospolita napilap. A beruházás 400 munkahelyet teremt 2016 végéig. A 40 ezer négyzetméteres létesítmény a Wroclaw melletti Legnicai különleges gazdasági övezetben épült fel, egyelőre két gyártósorral. 2016-ra az üzem még nyolc gyártósorral bővül. A beruházás tervezett összértéke 150 millió euró, a tervezett évi gyártás mintegy 8 millió személygépkocsi- és teherautó-katalizátor lesz.

Xavier Susterac, a konszern katalizátor-részlegének igazgatója a megnyitón elmondta: a gyár megduplázza a cég közép-európai katalizátor-gyártását. A befektetésre Magyarország is pályázott – miután a magyarországi autógyárak mind a BASF vásárlói – a gyártók azonban Lengyelország mellett döntöttek. Lengyelországban a BASF mintegy 430 embert foglalkoztat. Üzemei a délkelet-lengyelországi Myślenicében és a nyugat-lengyelországi Śremben vannak, ahol poliuretánt, valamint beton adalékanyagokat gyárt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk