Autópálya helyett gyorsforgalmi úton utazhatunk majd Budapestre


Kiemelt közúti és vasúti fejlesztési projektek is vannak azon a listán, amelyet a kormány rendeletben hagyott jóvá – a felsorolás a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. A 2012. decemberében született első lista közútfejlesztései – egyebek mellett – a következőkkel egészültek ki. Az M0-ás gyorsforgalmi út előkészítése két szakaszon – a 11-es és a 10-es számú, illetve a 10-es és az 1-es főutak között – zajlik. Elkészül az M2-es gyorsforgalmi út hiányzó másik pályája Budapest és Vác között, majd tovább épül Parassapusztáig, vagyis a szlovák határig. Az M3-as autópálya jelenleg Vásárosnamény előtt fejeződik be, innen tovább épül az országhatárig, Kelet felé. Vásárosnaménynál ebből leágazik – M34 néven – a Záhonyig tartó szakasz, de ennek csak az előkészítése szerepel a listán. A leállított M4-es autópálya (amelynek nyomvonala a Romániából Nagyváradnál/Borsnál kilépők által használt 4-es utat követte volna) építése gyorsforgalmi útként szerepel a listán, két szakaszban: az egyik az M0-tól indul és Abonyig tart, itt kötik bele Szolnokot, míg a másik szakasz Abonytól tart Törökszentmiklósig, úgy hogy megkerüli Szolnokot és egy új Tisza hídon halad át.

Zalaegerszeg gyorsforgalmi összeköttetést kap az M7-es autópályával úgy, hogy a 76-os számú főutat gyorsforgalmivá fejlesztik. Emellett megkezdődik az M9-es autópálya Vasvár és Zalaegerszeg közti szakaszának az előkészítése is. Kaposvár a 67-es számú főút gyorsforgalmivá fejlesztésével kapcsolódik az M7-es autópályához. Az M8-asnak továbbra is csak egyes szakaszai épülnek meg. Ilyen a Kecskemét-Nagykőrös, valamint a Körmend-Rábafüzes közötti szakasz. A vasútfejlesztések közé bekerült a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kötöttpályás kapcsolatának a megteremtése. Korszerűsítik a déli összekötő vasúti hidat, és felújítják a Keleti és a Nyugati pályaudvarokat is. A MÁV 200 és 300 férőhelyes motorvonatok beszerzését tervezi. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk