Felújították a fehéregyházi Petőfi-emlékművet


Felújították a Segesvár mellett lévő fehéregyházi Petőfi-emlékművet, amelyet az elmúlt években többször megrongáltak. A felújítást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezte, amelynek hétfői közlése szerint legutóbb 2005-ben renoválták az emlékművet. Akkor helyezték el az Ispán-kúti emlékműre Gyarmathy János szobrászművész Petőfi Sándorról készült bronzplakettjét Hunyadi László Petőfi-domborműve mellé.

2013 júliusában megrongálták, akkor a három bronztáblából kettőt eltávolítottak. Legutóbb májusban ismeretlenek festékspray-vel Magyarországra vonatkozó, trágár szöveget írtak a Petőfi-dombormű alá, a talapzatra pedig a Trianon szót festették.
A mostani felújítás során megjavították a talapzatot, és visszahelyezték a hiányzó bronzplaketteket is. Július 27-én a fehéregyházi csata 165. évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak az erdélyi településen a Petőfi-emlékműnél. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk