Ombudsmani vizsgálat kezdődött a romániai börtönökben


Valamennyi romániai börtönben és rendőrségi fogdában megvizsgálják, tiszteletben tartják-e az emberi jogokat – jelentette be csütörtökön a bukaresti ombudsmani hivatal, miután több, rács mögé került volt miniszter panaszkodott a büntetés-végrehajtási intézményekben uralkodó állapotokra. A hét elején a korrupcióért ötéves szabadságvesztésre ítélt Monica Iacob Ridzi volt ifjúsági miniszter, korábban pedig az előzetes letartóztatásba került Elena Udrea volt turisztikai miniszter minősítette megalázónak fogvatartási körülményeit. Udrea kérvényt is benyújtott, hogy saját költségén kimeszeltethesse fogdáját, és a törökvécés mellékhelyiséget civilizáltabbá tegye – kérelmét azonban elutasították. Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter csütörtökön elismerte, hogy egyes börtönökben valóban az emberi méltóságot sértő állapotok uralkodnak. “Most olyanok is megtapasztalták, hogy a börtön nem szálloda, akik korábban tehettek volna valamit a helyzet javításáért” – jegyezte meg Cazanciuc. A szaktárca vezetője szerint egymilliárd euróra lenne szükség, hogy civilizált viszonyokat alakítsanak ki a túlzsúfolt romániai börtönökben. Bukarest ehhez európai forrásokat próbál szerezni. A wall-street.ro portál szerdán átfogó körképet közölt a 44 romániai büntetés-végrehajtási intézményről, amelyekben csaknem 30 ezer elítéltet (köztük 1500 nőt) tartanak fogva. A román törvények szerint minden elítéltnek legalább 4 négyzetméternyi terület járna: ha ezt betartanák, akkor a börtönhálózat kevesebb mint 20 ezer elítéltet fogadhatna be. Ha az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ajánlásait is figyelembe vennék, akkor 11 ezren férnének el – írta a lap. Románia ugyanis sorozatban veszíti el a börtönviszonyok miatt indított pereket Strasbourgban, csak tavaly 200 ezer eurónyi kártérítést ítélt meg az EJEB a romániai raboknak. A körkép szerzői szerint azonban nem a helyszűke az egyedüli gond: sok helyütt siralmasak a higiéniai körülmények, a börtönlakók poloskákkal és rágcsálókkal osztoznak celláikon. A romániai büntetés-végrehajtás évi 200 millió eurónyi pénzből gazdálkodik, aminek a 70 százaléka a börtönőrök fizetésére megy. Egy elítéltre átlagosan havi 118 eurót költenek, napi élelemadagjukra pedig kevesebb mint egy eurót – írta a wall-street.ro. Romániában eddig tizenhárom volt kormánytagot ítéltek jogerősen börtönbüntetésre és további 15 – korrupciós ügyekben meggyanúsított vagy bíróság elé állított – volt miniszter számíthat hasonló sorsra. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk